Negyedik Csudálván egy ferdőt, ki felette nagy gőzt magában eresztene, Ferdős okát mondja: Ez - úgymond - nem csuda, mert Célia ül benne, Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén, füsti menne. Mint az kevély páva verőfényen hogyha kiterjeszti sátorát, Mint égen szivárván sok színben horgadván jelent esőre órát, Célia oly frissen, újforma sok színben mégyen táncban szaporát. Hetedik Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja szépen jól nem nyílt rózsát, Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul, kiterjeszti pirosát, Célia szinte oly, hogyha szeméből foly könyve s mossa orcáját. Szép magyar komedia . Az Célia bánatjáról Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll, fejét földhöz bocsátja, Célia szép feje úgy áll lefiggesztve, mert vagyon nagy bánatja, Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve, vagy mint tavasz harmatja. Szép magyar komédia [ szerkesztés] Prológus. Ha mindenkor csak az erős tél uralkodnék ez világon, s korosként minden időben csak az nagy hó és jéggel volna az föld béborulva, az füvek s az fák hogy mutathatnák az ő szép virágokot, s hogy ádhatnának jó gyümölcseket?
Van egy legendás sofőr, az öreg kopasz, 35 évet tolt le a volánnál. A karriere vége felé új buszokat kapott a társaság, az öreg pedig eléggé sérelmezte, hogy az új Volvoban már cds magnó van, mert a mulatós kazettáit hallgatta egyfolytában, így addig bojkottálta a vezetést, míg a 256-os Ikarusból a kazettás rettenetes valahogy bele nem lett építve az új cuccba. Aztán, ha az öreg volt szolgálatban pénteken, mikor az utolsó járatot a kocsma előtt helyezte el, majd ott hajnalig hódolt nyerőgép szenvedélyének. Mikor néha kifogyott a zsebe, ordítva ment ki a buszba, a pénztárgép fiókjával tért vissza, beleverve a gépbe az aznapi bevételt. Szép napot magyarok Nagy boldogsággal jelentem be, hogy román seggbe magyar f@sz való : FostTalicska. Egyszer előfordult az, hogy egy kocsmás járat során olyan svunggal szállt le a buszról, hogy egy alvó utast nem vett észre, aki másnap reggelig a buszon ült, míg valaki észre nem vette. Mikor nyugdíjba ment, a két utolsó megállója között 12 rendőrautó várta, megállították, hogy azt fülest kapták, hogy lopja a gázolajat. Ami amúgy természetesen igaz is volt, de hát akkoriban kit érdekelt.
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Pavlik úrnak küldöm Bécs felől sodrott, ősz Duna-habok Titkukat s hozott parancsukat zúgják: Zsibongj föl újból, szép zsiványtanya, Ékes kövekbe fölburkolt Hazugság. Első és második helyezést értek el a Boros diákjai a Szép magyar beszéd versenye… : hirok. Száz zsandárunk és katonánk vigyáz Minden vásárolt, zsoldos úri bőrre: Paprika Jancsik, Pintye Gligorok, Forverc, előre. Bánatok, kínok, mint vad keselyűk, Falánkoznak a milliók szívébül S mulasztott étek, öröm és gyerek Helyén a Burg szuronyhalma épül. Megfojtódik Európa közepén Egy szép népség, már álomban is pőre, De élnek a kufárok s vett urak, És nézd, világ, e rongy komédiát, Hol csüggedt nézők a legnemesebbek, Hol eladnak sok munkás-milliót Cudar, eladó, úri keveseknek, Ahol az Élet ellen összefog Cézári gőgös s magyar úri dőre, Ahol régi dal már a becsület, De egyszer majd meging a Palota, Fölindulóbban, minél jobban késik S meghallhatja a közönyös világ Halottaknak hitt lelkek ébredésit, A Hazugság-ház kap új lobogót Majd a Dunára lenéző tetőre S addig, urak, tűzre az olajat, Forverc, előre.
Kiért dicsérhessen lelkem mindenképpen, Hogy mindenek ellen megtartottál épen, Áldott Isten, hála légyen néked örökké, Ámen. Bocsásd meg Úr Isten Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét! Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne, Bűntűl őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle, Áldott az ő neve örökké Mennyekbe, ki ma megkegyelmeze. Célia versek [ szerkesztés] Első Cupido, nyiladnak magam vagyok-é csak célül támasztott jele? Csak az én szívem-é, senki nem egyébé nagy szenednek tűzhelye? Csak az, ő így szóla, s ha bánod, tégy róla, - úgymond -, ha jóm nem kelle. Megadtam magamot, kösd meg bár karomot rabszíjaddal, Cupido, Csak fejemet ne vedd, életemet szenvedd, ne járjak úgy, mint Dido, Ki hogy csalatkozék, tőrben bocsátkozék: segélj, szerelmet szító! Második Reménlett jóm, kincsem, mi örömmel hintsem én ez árva éltemet, Ki csak terajtad áll, s nálad nélkül halál, csak tőled vár kegyelmet, Hogyha útálod azt, ki téged néz s virraszt, s magánál inkább szeret?