KémiaTK. Fehérjék elsődleges szerkezete - YouTube
Fehérje kódolás A fehérjék elsődleges szerkezetét az organizmusok génjei kódolják. A genetikai információkat a DNS tartalmazza, de a fehérjévé történő transzlációhoz először át kell íródni mRNS molekulákká. Minden nukleotid-triplett (kodon) egy aminosavat kódol. Mivel 64 lehetséges kodon létezik, és csak 20 aminosavat használnak fel a fehérjék felépítésében, mindegyik aminosavat egynél több kodon kódolhatja. KémiaTK. Fehérjék elsődleges szerkezete - YouTube. Gyakorlatilag minden élőlény ugyanazokat a kodonokat használja azonos aminosavak kódolására. Ezért a genetikai kódot szinte univerzális nyelvnek tekintik. Ebben a kódban vannak kodonok, amelyeket a polipeptid transzlációjának megkezdéséhez és leállításához használnak. A stop kodonok nem kódolnak egyetlen aminosavat sem, de leállítják a transzlációt a lánc C-terminálisán, és az UAA, UAG és UGA hármasok képviselik őket. Másrészt az AUG kodon általában startjelként működik, és kódolja a metionint is. A transzláció után a fehérjék némi feldolgozáson vagy módosításon mennek keresztül, például rövidítéssel fragmentálódva a végső konfigurációjuk elérése érdekében.
( 0 szavazat, átlag: 0, 00 az 5-ből) Ahhoz, hogy értékelhesd a tételt, be kell jelentkezni. Loading... Megnézték: 22 Kedvencekhez Közép szint Utoljára módosítva: 2018. február 18. A fehérjék alapszerkezetét az a polipeptidlánc határozza meg, amely a fehérjeeredetű aminosavak karboxil- és α-helyzetű aminocsoportja között alakul ki. Fehérjék - Határozd meg a fehérjék elsődleges és másodlagos szerkezetét! Mi jellemző a fibrilláris és globuláris fehérjék szerkeze.... A fehérjék a poliszacharidokhoz hasonlóan óriásmolekulák (makromolekulák), mert sok száz vagy ezer alapegységből, monomerből épülnek fel. A fehérjék molekulái azonban – ellentétben a poliszacharidokkal – egyedi sajátságokkal rendelkeznek. A poliszacharidokban ugyanazok az alapegységek kapcsolódnak össze, a […] A fehérjék alapszerkezetét az a polipeptidlánc határozza meg, amely a fehérjeeredetű aminosavak karboxil- és α-helyzetű aminocsoportja között alakul ki. A fehérjék a poliszacharidokhoz hasonlóan óriásmolekulák (makromolekulák), mert sok száz vagy ezer alapegységből, monomerből épülnek fel. A poliszacharidokban ugyanazok az alapegységek kapcsolódnak össze, a fehérjékben viszont a húszféle aminosav óriási variációs lehetőségeket jelenthet egy több száz aminosavból álló polipeptidlánc konstitúciójának kialakításában.
Ennek az ún. α- struktúrának az "emeleteit" az egymás alatt lévő peptidkötések atomjai között kialakuló hidrogénkötések tartják össze. Az α-hélix A tétel teljes tartalmának elolvasásához bejelentkezés szükséges. tovább olvasom IRATKOZZ FEL HÍRLEVÜNKRE! Hírlevelünkön keresztül értesítünk az új tételeinkről, oktatási hírekről, melyek elengedhetetlenek a sikeres érettségidhez.
A fehérjék szerkezete és tulajdonságai a fehérjéket felépítő anyagok: C, H, O, N, S aminosavak építik fel – a központi szénatomhoz tartozik egy hidrogénatom, egy oldallánc, egy amino- és egy karboxil csoport – a fehérjéket felépítő aminosavak csak az oldallánc szerkezetében térnek el egymástól – a fehérjékben az aminosavak között peptidkötések alakulnak ki – az egyik aminosav elejéről leválik egy H, a másik aminosav végéről leválik egy OH csoport, a N és a C között delokalizált πkötés alakul ki (peptidkötés), a reakció során víz válik ki (kondenzáció) – az aminocsop. bázikus, a karboxil csop. savas, ezért az aminosavak amfoter vegyületek (sav-bázis reakcióba lépnek ugyanolyan aminosavakkal, mint amilyenek) – α aminosavak – nagyméretű oldallánc – hélix – β aminosavak – kisméretű oldallánc – lemez fehérje = polipeptidlánc – különbségek a fehérjemolekulák között – kapcsolódó aminosavak száma – aminosavak oldallánca – aminosavak kapcsolódási sorrendje – egyszerű fehérje – 1 polipeptidlánc – összetett fehérje – több polipeptidlánc összekapcs.
Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára - YouTube
A Tiszántúli Református Egyházkerület 1557-ben jött létre a debrecen-nagyváradvidéki és a szatmárvidéki egyházak közös zsinatán. Kezdetben erdélyi tájszemlélettel "tiszáninneninek" (Cistibiscana) hívták, csak az 1646-os szatmári zsinattól kezdve terjedt el a nyugati tájszemléletet tükröző "tiszántúli" (Transtibiscana) elnevezés. A magyar reformátusság akkori legnagyobb egyházkerülete a 18. század elején 14 egyházmegyét foglalt magába (beregi, bihari, érmelléki, békési, máramarosi, nagybányai, szabolcsi, szatmári, szilágyi, ugocsai, nagykunsági, középszolnoki, zarándi, debreceni). A zarándi egyházmegye elnéptelenedése miatt a 18. században megszűnt. Az 1821/1822. évi generális konvent utasítására a máramarosi és ugocsai egyházmegyék összeolvadtak, a debreceni és a bihari különváltak (alsószabolcs-hajdúvidéki, illetve nagyszalontai) a szilágyi pedig az Erdélyi Egyházkerülethez csatlakozott. 1909-ben a felsőszabolcsi egyházmegyéből kivált a középszabolcsi. Legnagyobb fejlődésen a békés-bánáti egyházmegye ment át, amely területileg is, népességét tekintve is kerületi nagyságúra nőtt.
Népszerű úticélok még a régióban: Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Nyíregyháza, Szolnok, Balmazújváros, Berettyóújfalu, Csaroda, Csenger, Cserkeszőlő, Derecske, Fehérgyarmat, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház Tiszántúli Református Egyházkerület