Juszt László felesége a Vasárnapi Blikknek elmondta: Frei maga fogalmazott úgy, hogy annyira fél, hogy már az ország elhagyása is megfordult a fejében. Ő erre csak annyit válaszolt, hogy amennyibe ezt látja jó megoldásnak, akkor tegye meg. Juszt felesége el sem tudja képzelni, mitől retteg Frei. Ha jól végezte munkáját, semmi oka a félelemre- tette hozzá. Juszt vasárnap visszautasította a zsarolás vádját az Info rádiónak. Frei Tamás ugyanis azt állította: Juszt azt ajánlotta neki, hogy ha elismeri, hogy a kormányfő küldte Moszkvába azért, hogy bebizonyítsa: veszélyben van a magyar kormányfő, akkor nem kerül adásba a leleplező riport. Juszt visszautasította zsarolás vádját, sőt elmondta, hogy "Frei zaklatta őt többször is". A Blikk információi szerint a hét elején az RTL Csoport külföldi központjából a cég felső vezetéséhez tartozó szakemberek érkeztek Magyarországra, hogy kivizsgálják, történt-e szakmai hiba Frei Tamás botrányt okozó riportja kapcsán. Az értesülést Szabó-Stein Imre, a kereskedelmi csatorna kommunikációs igazgatója is megerősítette, hozzátéve, hogy amíg a vizsgálat le nem zárul, azt az RTL Klub belügyének tekintik.
(Ez is érdekelheti: Frei Tamás őszinte vallomása: "Csak magyar nővel tudom elképzelni az életemet") Egyből hazajöttek Budapestre? Budapestre jöttünk, igen. Csak nyaralni mentünk el, a zsúfolt Balaton helyett az olasz Alpokba, és sokat kirándultunk a természetben. Az volt a benyomásom, hogy az olaszok tanultak az első hullámból, és sokkal fegyelmezettebbek voltak nálunk, magyaroknál Frei Tamás Kolumbiából hozta magával a kávé szeretetét És hol érzi magát igazán otthon? Mindig ott, ahol vagyok. Négy helyen élünk, ingázunk, a munka, a feladatok visznek mindig valamerre. Budapesten, Firenzében, Nizza mellett és Miamiban töltjük az időnket, ami kívülről nézve nyughatatlanságnak tűnhet, de ahhoz képest, hogy két évtizedig folyamatosan utaztam a riporteri munka miatt, és bőröndből éltem, ez az élet számomra kifejezetten megnyugvás (nevet). Volt olyan esztendő, amikor tíz hónapon keresztül egyik szállodából költöztem a másikba. Ezt persze lehet irigyelni, de egy idő után már nem olyan jó. Ilyen életmód mellett hogyan van magánélete, ha van egyáltalán?
Ebben az interjúban hangzott el Frei Tamásnak az a híres kérdése, hogy mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt, mire a férfi közölte közölte, hogy 1 millió dollárért. Juszt azonban állítása szerint nagyon gyorsan utánajárt annak, hogy Frei nem is egy valódi bérgyilkost interjúztatott, hanem egy statisztát, akit Juszt meg is talált. "Felhívtam egy moszkvai gyártásvezető kollegát, aki 24 óra alatt megtalálta azt a statisztát, aki eljátszotta a bérgyilkost. Kimentem, s elkészítettem a riportot, amelyben elmondta, hogy egy autókereskedésben dolgozik, s mellékesen statisztál filmekben. Erre a szerepre is így szerződtették 600 dollárért" – folytatja a sztorit Juszt, aki azt állítja, Frei Tamás megtiltotta, hogy a sajtónak nyilatkozzon erről, de már nagyon megbánta, hogy hallgatott a kérésére. Forrás: MTI/Földi Imre "Hazafelé jöttem, amikor a repülőgép kapitánya behívott a pilótafülkébe, s a következő üzenetet adta át: Azt kéri a Frei úr az Ön feleségén keresztül, hogy ne beszéljen a Ferihegyen Önre váró újságírókkal, mielőtt vele nem találkozik.
Akkor most belevágok a műélményem közepébe. Számomra ugyanis a legjobb, a világhírt hozó óriás vásznak voltak a kiállítást meghatározó műdarabok. Az "absztrakt festmények" című sorozata. (Egyenként kb. 300×350 cm, ill. : 200×250 cm. ). A tárlaton ez volt az a pont, ahol megálltam, az, ami megfogott. Megfogott, de tétovázva álltam e vásznak előtt. Talány, mélység és üresség döbbentett meg egyszerre. A monumentális festmények szőnyegszerű, ezernyi színben csillogó mozaik-egysége. A köddé párologtatott valóság – Gerhard Richter Budapesten – Magyar Kepek. A B, csend (A, B, Still, CR: 612-4) 1986 Olaj, vászon 225 cm × 200 cm Hasso Plattner Collection © Gerhard Richter 2021 Ezek a képek több rétegben készültek; az egy-egy spaklival felvitt színt és formát száradás után levakarta, újrafestette. A festmény voltaképp a rétegek véletlenszerű egymásra-épülése – az óriás kép önmagát csinálja. A lekapart szín-forma elemek olykor átcsillannak, máskor a rájuk kent festéktől átalakulnak. Vagy áttörik a felettük lévő réteget, vagy csak sejteni lehet, hogy mögöttük van még valami – tán mélység, valami "másik" értelem az értelmezhetetlenségben.
A világ egyik legkeresettebb képzőművésze, Gerhard Richter sokoldalú és szerteágazó életművéből nyújt teljes körű áttekintést az ősz grandiózus tárlata a Nemzeti Galériában. Megnéztük a Valós látszat alcímet viselő kiállítást. Váratlanul robbant a hír tavaly, amikor a világ egyik legkeresettebb képzőművésze, a jövőre kilencvenedik évét betöltő Gerhard Richter bejelentette, hogy lezártnak tekinti festői életművét. Az persze kérdéses, hogy létezik-e lezárt életmű, és egy művész képes-e tudatosan abbahagyni az alkotómunkát, de a bejelentés hatással volt a készülő budapesti tárlatra is. Megerősítette Bódi Kinga kurátor elképzelését abban, hogy a legújabb alkotásokat is beemelje az anyagba, valamint hogy az életművet ne időrendben, hanem tematikusan mutassa be. „Lehetetlen megfesteni az élet nyomorúságát, kivéve talán szürkével, hogy eltakarjam” – Megnéztük a Gerhard Richter-kiállítást - WMN. Így a Nemzeti Galériában látható Gerhard Richter életműkiállítás a hat évtizeden át ívelő rendkívüli pálya valamennyi korszakát átfogja, a művész festészeti irányai, kérdésfeltevései, fordulópontjai köré épül fel. Sok kép érkezett a bázeli Szépművészeti Múzeumból, valamint egyenesen a művész kölni műterméből és drezdai archívumából, a Gerhard Richter Archivból, beleértve a legújabbakat, a 2021 tavaszán kifejezetten Budapestnek készített, leheletfinom, költői ceruzarajzokat.
Mivel élete során több politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert is közvetlenül megtapasztalt, Richter viszonya a realitás(ok)hoz leginkább a kétségek, a szkepszis, a mulandóság, az illékonyság és a törékenység szavakkal ragadható meg. Festészetének esszenciáját és erejét az analizálás, mindennek a megkérdőjelezése és az ezekből fakadó folyamatos továbblépés igénye adja. Besorolhatatlan, "stílus nélküli", minden személyest kizáró, ugyanakkor végtelenül sokrétű festői nyelvezete a figurálistól az absztraktig, az életlen-elmosódott képektől az éles-fényes felületekig, a szürke fotófestményektől a kolorisztikus színskálákig, a portréktól a tájképekig, a vászontól az üvegablakokig, a manuálistól a digitálisig terjed. Még látogatható a Gerhard Richter kiállítás - Fidelio.hu. 1960-as években készített úgynevezett fotófestményeivel elsőként reflektált a fotográfia és a festészet sajátos viszonyára, s oldotta fel a kettő közötti korábbi ellentmondást. Mesterien és tudatosan használ mindent a modern festészet és régebbi korok művészetének eszközeiből (elsősorban Tiziano, Vermeer, Caspar David Friedrich festészetéből), kipróbálja az elődök témáit és formáit, miközben úgy teremt folyamatosan újabb és újabb, egymástól a végtelenségig különböző festői univerzumokat, hogy eltávolodik minden előzőtől, megfosztja a témákat, az előzményeket és saját jelenét is a szubjektivitástól.
Az eddigiekben nagyon felszínesen vázolt jelenség felett úgyis az idő ítél majd, egy érdekes apróságot mégis érdemes kiemelni. Akármit is közvetítenek a lencsevégre kapott képek, Richter posztmodern gondolatai között van néhány kifejezetten disszonáns elem, ami kicsit sem illeszkedik korunk divatos eszméi közé. A nyolcvankilenc éves festő úgy gondolja, hogy – egyszerűen szólva – az alkotó morális felelősséggel bír. Utóbbi állásfoglalás alapvetően nem befolyásolja a film tartalmát, a téma iránt érdeklődők számára mégis érdekes lehet a mester szavai és friss művei között húzódó ellentmondás. Szót kell ejteni magáról a film formájáról, koncepciójáról, minőségéről is. A XXI. században egyre több alkotó meri elhagyni a klasszikus beszélő fejes vagy száraz monológokat közhelyes képekkel illusztráló dokumentarista stílust. Jelen mű ugyan kicsit sem hasonlít az új hullámos, friss, netflixes típusú doksikra, mégis rendre kilép a hagyományos formai keretek közül. Majd minden snittje képzőművészeti igényességű kompozíciókból építkezik, a kameramozgások pedig többször meditatív jellegűek, az alkotó szellemiségét hivatottak tükrözni.
Elhomályosított képei arra ösztönzik a nézőt, hogy ne a kép témájára koncentráljon (holott a festmények forrásaként szolgáló fényképek sok esetben tragikus történetekről beszámoló újságcikkek illusztrációi voltak), hanem a kép egészét nézze, szembesüljön a valóság egyfajta látszatával. A kiállítás, rendezői szempontból, egyik legizgalmasabb terme az 1972-es Velencei Biennálé Német Pavilonját megidéző tér, melyben Richter 48 portréból álló arcképcsarnoka elevenedik meg reprodukciókon. Richter 1972-ben egyedül képviselte a Német Szövetségi Köztársaságot a Biennálén, ahol a "briliáns elmék panorámája", azaz egy 48 fekete-fehér, festett portréból álló sorozatot állított ki, melyek híres írókat, természettudósokat, zeneszerzőket jelenítettek meg. A pavilonban, akárcsak most Budapesten, szemmagasságban körben szorosan egymás mellett helyezkedtek el a képek, oly módon, hogy a néző, álljon a tér bármely pontján, úgy érezze egyszerre tekint rá 48 szempár. Erre az érzetre erősít rá a terem különleges megvilágítása: a kiállítótér fényei nem a kiállított művekre, nem a 48 "briliáns elmére" világít, hanem középre, a nézőre.
Ha pedig egyszer megláttad, többé nem tudtad máshogy nézni a képet. Színek és formák Mivel nemrég még nyakig festékesen pingáltam otthon a mennyezetet, a 180 szín című sorozata gondosan kimaszkolt színes, fényes felületű négyszögek összessége, ami első ránézésre persze tök egyszerűnek tűnik. Az ilyen alkotások előtt szokott elhangozni a múzeumba csak muszájból járók szájából az adekvát "ilyet én is tudok". Nos, több rossz hírem is van az ő számukra: nem, haver, nem tudsz. Vagy ha igen, akkor mondd el, milyen maszkolószalaggal lehet ilyen pöpec egyeneseket elérni aláfolyás nélkül. A másik pedig valójában nem is rossz hír, csak azoknak, akik lusták befogadni bármit, ami nem szokványos: igen, ez művészet. És például azt feszegeti, hogy mitől az, ellentétben például egy barkácsboltban fellelhető színminta-katalógussal. De – hogy még tovább borzoljam a kedélyeket – nézzük csak, hány arca van a fehérnek: a 2006-os, Fehér című képpár a rétegekkel és az áttűnésekkel játszik. "Minden egész eltörött" Richter festészetében visszatérő motívum a láthatóság: mit fed le, mit homályosít el, és mindez miként változtatja meg az eredeti kép értelmét, jelentését, közlését.
Nagyon érdekes mindezt viccfaktor nélkül végignézni a kiállításon, ahogy a művész folyton azt kereste, hogyan lehetne a valóságot a lehető legigazabb módon megragadni, hogy végül eljusson odáig, hogy sehogy (lásd a Valós látszat címet) – de miközben végigment ezen az úton, folyamatosan valami értékeset alkotott.