A hosszú múltra tekint vissza. Járva a világ különböző zenei fesztiváljait, több mint 15 évvel ezelőtt született meg bennünk a gondolat, hogy Budapesten is útjára indítsunk egy olyan fesztivált, amelynek a középpontjában a kamarazenélés áll: az a zenei attitűd, amely számunkra a zenélés abszolút kiindulópontja, és amelyet olyan óriási muzsikusoktól kaptuk útravalóul, mint Kurtág György, Rados Ferenc, Schiff András és Végh Sándor. A velük való rendszeres közös zenei felfedezőút ráébresztett minket a kamarazenélés hatalmas jelentőségére, ember- és közösségformáló erejére. Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművészek, a fesztivál művészeti vezetői (fotó: Felvégi Andrea) Már a kezdetekkor éreztük, hogy számunkra mennyire fontos egy "üzenet" közvetítése közönségünk felé, ezért fordultunk a zene mellett az irodalomhoz. Így lett első kamarazene-fesztiválunk – melyet a legendás koncertrendező, Strém Kálmán segítségével sikerült megvalósítanunk – kiindulópontja Stefan Zweig A tegnap világa című alkotása.
Azt a fotelt, melybe Stefan Zweig az olvasóit tessékeli, legutóbb egy antik enteriőrvásáron látták felbukkanni. Új tulajdonosáról csupán annyit tudni: a jó üzlet feletti örömében online rendelt Sacher-tortát Bécsből, méghozzá a 40 eurós, XL-es méretűt. Stefan Zweig önéletírása, A tegnap világa az online rendelt Sacher-torta irodalmi megfelelője: egy származási helyén messze túlnőtt, patinás világmárka, mely erősen nosztalgikus termék ugyan, de frissességét a mesterségbeli tudás hosszú ideig szavatolja. A fotelre visszatérve: mire Zweig megírta visszaemlékezéseit, már ő sem rendelkezett régi kedves bútordarabjaival és hőn szeretett kéziratgyűjteményével - ezek nagy részére Hitler tette rá a kezét, amikor nemkívánatos személynek nyilvánította korának egyik legsikeresebb, legtöbbet fordított íróját. A tegnap világa, mely az Európából kiebrudalt, hazai közönségétől megfosztott író számvetése a bécsiség és az íróság mibenlétéről, már csak Zweig 61 évesen elkövetett öngyilkossága után láthatott napvilágot.
A portréfestés, miként azt számos nagy sikerű történelmi életrajza is bizonyítja, kedvelt irodalmi tevékenységei közé tartozott, s lám, a híres ecsetkezelés akkor sem hagyja cserben, amikor saját magát választja modelljéül. Az az írói technika győzedelmeskedik az önéletrajz lapjain is, amelyet maga is készséggel részletez ugyanitt, s amelynek a nagy műgonddal tökéletesre csiszolt szerkezet adja rendkívüli olvasmányosságát. Az emigráns emlékező tán kissé szerelmesen tekint végig ifjúkora hazai tájain, kissé tán elmélázik afölött is, hogy milyen volt saját (irodalmi) szőkesége, de a híres csiszolótechnika ezúttal is tökéletes arányokat teremt. Stefan Zweig remek riporter: olyan előzékenyen tessékeli be önmagát az élete színpadára nyíló nagypolgári szalonajtón, olyan jó kérdéseket tesz fel önmagának és olyan ragyogó stílusban örökíti meg alkalmi ismerőseit és háza vendégeit (illusztris névsor: Thomas Mann, Bartók, Schnitzler, Joyce, Romain Rolland és még sok más klasszikus), hogy önmagából néha csak egy pazar házikabát vagy egy jól szabott felöltő látszik.