Még egy iskolakönyvben sem említik meg azt, hogy egyáltalában élt e világon... De rászólt valaki. Egy rendőr. - Hé, hé, hé, ne ölelgessük már azt az oszlopot!
Eladja valakinek. Már az embere is meg volt a vásárhoz. Régen elfelejtkezett róla, de most egyszerre eszébe jutott a neve. Külföldön ismerkedett meg egy gazdag pesti boltos fiával, a kinek az volt az egész becsvágya, hogy beszéltessen magáról. Kissé félkegyelmű forma volt a gyerek s hülyeségeket irkált össze. Akkoriban javítgatott neki s női ujságok számára összeszerkesztett tőle egy-két irásmüvet. - Ezt a fiut kell megkeresni... Függöny ajtó helyett angolul. - Elment az üzletbe s egy kicsit elkedvetlenedve jött ki. Azt mondták, hogy még mindég külföldön van a gyerek. Ezidőszerint Svájczban. Most azonban már nem állott meg ennél az akadálynál, hanem mindjárt ott a boltajtóban elhatározta magát arra, hogy megy Svájczba. Még azzal se pocsékolta aztán az időt, hogy kijárja magának a vasuton a kedvezményeket. Több oldalról összeszedte az utiköltséget s másnap este már a vonaton ült. Innen kezdve aztán már szerencséje volt. A fiut hirtelen megtalálta s rendbe is jöttek gyorsan. - No Artur - mondta neki - ha valaha, hát most hires emberré lehetsz itthon.
Még tegnap nem is értettem, de ma már értem, mert megmagyarázta, hogy hiszen a házasság: ez csak üzlet... a szerelem: a vágy... hát énutánam nem vágyik? és ha énutánam vágyik, akkor még mások után is tud vágyni? Felugrott és végigfutott a szobán, minden idege remegett s izzadni nem tudó testén apró fénycsöppek verődtek ki. A férj kétségbeesve kapkodott levegő után. De mi az ördögnek is beszélt annyit, rágta a nyelvét: kellett ez nekem... – Értsen meg, szívecském... – Ne beszéljen hozzám, hagyjon itt, vége az üzletnek: kirúgom magát. A férj komolyan vette s hallgatott. – Engem nem lehet kirúgni, – mondta aztán. – Vagy kirúgja önmagát is, egy vegyület nem bonthatja szét magát... Együtt tettétek tönkre a kommentelést : csakblog. – Ilyen hasonlatok: még mi jön? a geometria, matematika?... Áh, én felőlem, jöhet: engem többet meg nem téveszt: aki az én jelenlétemben más asszonyoknak azt tudja mondani, hogy... olyanokat, hogy azok nevetnek s ragyog a szemük: maga nyomorult, maga csak nekem mondhat ilyeneket: senki másnak, míg én létezem a maga számára!...
Ennek itt a vége. Együtt sikerült tönkretenni magatoknak a kommentelést.
S mikor leeresztették a függönyt és tapsoltak, jött egy hosszu, vékony elegáns ur és hajlongott - s Gács rettentő keserüséggel bámult rá. Aztán ujra, a mikor az ismétlődött, de sokkal vehemensebbül. A második felvonás után. A hosszu ur jött, ment, megint jött, megint ment s a közönség fölállott és ugy ordított: éljen. Mikor harmadik felvonásra huzták föl a függönyt, kiment. Egy kicsit bámult a szinház előtt, jobbra-balra nézett s legalább a kocsisoknak szerette volna megmondani, hogy: - hej emberek, ezt a darabot én irtam. De nagyot nyelt s átvágott az utczán, a tulsó oldalon pedig nekiesett egy hirdetési oszlopnak és elkezdett fékezhetetlenül, keservesen sírni. Függöny ajtó helyett mvm. Ebben a pillanatban tisztán látta az egész züllést, a mi a része. Hogy sohase megy semmire... Hogy nyavalyás, tisztán csak talentumos, de szerencsétlen nyomorgó marad egész életében, arravaló ember, hogy kihasználják mások. Akárki, a ki előbb jön valami pénzzel, a mi szükséges ahhoz, hogy folyton és folyton befoltozza a nyilásokat, a mi ugy támad a szegény ember egzisztencziáján, mint a folytonosan viselt vén csizmán a lyuk - és igy fog meghalni... Soha semmise lesz belőle.
Az errevaló tőke a darab volt, a mit előkapkodott a zsebéből sok összefirkált czédulán s hozzákanyarított négy-öt sort. Vagy összetépte a tegnapi munkáját s ujat próbált csinálni a helyébe. - Azonban hát mégse lehetett pénzt csinálni belőle. Azt mondták, hogy hagyja ott, aztán majd értesítik. Erre elvitte a darabot másik szinházhoz s ujra kezdte az előszobázást. Belesüppedve egy fotelbe, várta, hogy megnyiljék előtte az ajtó, s közben megundorodott önmagától. Te, te minden emberi önérzetből kivetkőzött ficzkó, itt kuczorogsz, a helyett, hogy berugnád az ajtót s megkérdeznéd, hogy: kellek-e vagy nem? Tessék magyarul beszélni. - De várt. A gyerekek jutottak eszébe, meg a felfrissítés, meg a váltók, a mikre vagy tiz százalékot fizetni kell, ha azt akarja az ember, hogy megmaradjon legalább a felfrissíteni való. Függöny ajtó helyett most. Közben visszanézett a másik szinházhoz is, eljárt ide is, oda is és most már ebben a vergődésben semmi irodalmi ambicziója sem maradt. Csak pénzt akart. Egy tál lencsét, de mindjárt, s mint a villám czikázott át az agyán a gondolat, hogy egészen máskép fogja értékesíteni a darabot.