Mint arról a Media1 beszámolt, egy ismert közszereplő, Merkely Béla ügyvédje, dr. Péntek Zoltán – akiről megírtuk, hogy nem más mint a TV2 Csoport néhány évvel ezelőtt távozó vezető jogásza – levélben szólította fel az Alfahír, az Ezalé és a portálok internetes tárhelyszolgáltató partnereit, hogy azonnal távolítsanak el, egy Merkely Bélát érintő állítólagosan jogsértő tartalmat, ha ugyanis ezt nem teszik meg, azzal az internetes hostingcégek maguk is jogsértést valósítanak meg. Merkely Béla. Fotó: Koronavírus Tájékoztató Központ A három portál közül kettő, az Ezalé és a tárhelyszolgáltatója a felszólításnak eleget tett annak ellenére, hogy a Media1-nek nyilatkozó dr. Bodolai László gyakorló médiajogász és egyetemi oktató, az volt igazgatósági elnöke szerint a tartalom elérhetetlenné tételével a szolgáltatók jogsértést valósíthattak meg, és a Péntek Zoltán által hivatkozott törvény, az Ektv. Bodolai szerint nem vonatkozik az impresszummal rendelkező, bejegyzett internetes sajtótermékekre, az alapján nem távolíthatnak el tartalmakat a szerkesztőségek megkerülésével azért, mert Merkely Béla szerint a róla megjelent tartalom jogsértő.
Bemutatkozás: Dr. Merkely Béla 1966-ban született Budapesten. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója, Kardiológiai Tanszék – Kardiológiai Központ tanszékvezető egyetemi tanára és a Vascularis Neurológiai Tanszéki Csoport vezetője. A Szakmai Kollégium Kardiológiai Tagozatának tagja, a Kardiológiai Szakmai Tanács elnöke. Szakterület: kardiológia, belgyógyászat. Idegennyelv-ismeret: angol középfok, német felsőfok. Egyetemi tanulmányok: 1991-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett orvosi diplomát summa cum laude minősítéssel. Több éven át Köztársasági Ösztöndíjas volt, két alkalommal - külföldi ösztöndíjjal - tanulmányokat folytatott a heidelbergi Ruprecht-Karls-Universität kardiológiai profilú III. sz. Belgyógyászati Klinikáján (Innere Medizin III. ). Már egyetemi éveiben is több rangos díjat és kitüntetést nyert el: többek között 4 TDK első és egy Országos TDK díjat szerzett. Szakmai képzés: 1996-ban belgyógyászat, majd 1998-ban kardiológiai szakvizsgát tett.
Ezt nem csupán kutatási eredményeivel indokolta, hanem "egészen rendkívüli intenzitású és hatékonyságú gyógyító tevékenységével, betegei iránti példamutató elkötelezettségével, remek szervezőkészségével, fiatal beosztottjaira gyakorolt inspiratív erejével" – fogalmazott az erről szóló akkori levelében dr. Juhász-Nagy Sándor, amit ajánlásként dr. Tulassay Tivadar rektornak írt. Meghatározó mentorai között említette még dr. Tenczer József professzort, aki a belgyógyászat gyakorlatvezetőjeként a kardiológiát oktatta a III. Sz. Belgyógyászati Klinikán, ahol Merkely Béla másfél évig dolgozott mint koronária őrzős ápoló. Azzal kapcsolatban, hogy miként esett később végzős orvosként a választása a Városmajorra elmondta: már heidelbergi ösztöndíjas éve alatt világossá vált számára, hogy ezt a szakterületet az intervenciós kardiológia fogja meghatározni a jövőben, az egyetemen belül pedig látszott, hogy a Városmajor lehet ennek a bölcsője, ezért kérte dr. Fonyó Attila akkori dékántól, hogy ide jöhessen.
"Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos – díj", XXX. Jubileumi OTDK Emlékérem, Pro Societate Emlékérem a Magyar Kardiológusok Társasága 2010-2013-as Elnökség és Tanácsadó Testület tagjaként végzett kiemelkedő munkájáért. 2013-ban Budapest Főváros Önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki a kardiológia területén végzett kiváló tudományos, oktatói munkájáért, valamint példaértékű humanitárius tevékenységéért. Három gyermeke van: Gergő (1990), Petra (1992) és Márton (2011)
2021. augusztus 4. 13:29 MTI 146 éve, 1875. augusztus 4-én halt meg Hans Christian Andersen dán író, a világ meseirodalmának egyik legnagyobb alakja. Legismertebb meséi, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt nem várt sikert arattak. Hans Christian Andersen dán költő és meseíró Odense nyomornegyedében született 1805. április 2-án. Korán elhunyt apja házaló cipész, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja cseléd volt. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával és árnyképek készítésével töltötte. "Egész közvetlen környezetem mintha csak képzeletem megpezsdítésére szolgált volna... " – írta az Életem meséje című művében. Amikor tizenegy éves lett, anyja megelégelte "úri passzióját", s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak.
A Hatszín Teátrumban bemutatott Rendíthetetlen ólomkatona kedves előadás, de időnként túltolja a "most trendi gyerekszínházat csinálunk"-hozzáállást, ráadásul kissé didaktikus. Viszont Bán János kiröhöghető gonoszára még sokáig emlékezni fog gyerek és felnőtt egyaránt. Talán a meseirodalom legmeghatóbb és legszebb műve az Andersen-féle A rendíthetetlen ólomkatona. Van benne ármány és szerelem, a másik – és a másság! – elfogadása, izgalmas mese-Odüsszeia. Mindez csak első blikkre hangzik úgy, hogy egyszerű színpadra vinni ezt a költői mesét, nem is született még Magyarországon prózai mű belőle. Tehát egyáltalán nem lehetett könnyű dolga Selmeczi Bea dramaturgnak és Földes Eszter rendezőnek, amikor megálmodták a színpadi változatát a főváros legfiatalabb színháza, a Hatszín Teátrum részére. (A leginkább befogadó színházként működő hely egyébként örvendetes módon rengeteg gyerekeknek szóló darabot tart műsoron. ) A volt MSZP-pártház nagyterméből kialakított – színháznak azért egy kicsit szűkös – teremben ezúttal egy emelvény, néhány lepedő, időnként kivetített képek alkotják a díszletet, de kifejezetten ügyesen használja mindezt rendezőként most debütáló Földes Eszter (korábban a Kiscsillag Semmi konferenciáját ugyan már rendezte, de az egy más műfaj) a cselekmény több helyszínének megjelenítésére.
A Kávéfőző és Bugi, a búgócsiga szerepösszevonása a gyorsöltözés királyává teszi Rada Bálintot. Egy-egy villanásra felbukkanó figurák cikáznak – a Kávéfőző mindenen megsértődik, Bugi hiperaktívan túlbuzog – és teljesen inadekvát módon dalolni kezd a háttérben megbúvó átlátszó lufiember-hernyó. Ezt a vizuális sokszínűséget Giuseppe Arcimboldo elhíresült zöldségfej festményének megszólalása és Cipollával folytatott diskurzusa fokozza tovább. Terápiás regresszálás a gyermekkor önfeledt világába – ekképp lehetne értelmezni a mostani színpadi adaptációt. A látvány a népszerű kortárs gyermekpszichológusi véleményt használja fel: miszerint a gyerekeknek az egyszerű, letisztult játékok segítenek az elmélyülésben. Ekképp alakul az előadás is: fehér takarófüggöny rajzolja át a teret egy kifutószerű hosszú folyosóvá. "Cipolla" a nézőtéri erkélyről jön be, lemászik egy létrán, keresztül a földszinti közönség soraiba, majd oda tér meg az emlékezés végén. Bán János mintha tudathasadásos állapotban játszaná karakterét, mert interaktívan szól a közönséghez (és meghallja a válaszokat, sőt még reagál is rá), szívecskés cukrot osztogat a katona-égetést követően, és közben egy furcsán torz lelkű ördögöt próbál alakítani, aki a végén átkot szór.
Bölcs dolog volt Nemes Jeles Lászlótól, hogy a Türelem című rövidfilmje után nem vágott bele rögtön egy nagyjátékfilmbe, érezte, hogy van még mit tanulni. A The Counterpart még csak a második munkája, de máris modoros, ami a formát illeti, és zavaros, ami a tartalmat. Lehet persze, hogy velem van a baj, hogy amikor szótlan arcokat mutatnak a vásznon, meg jelentőségteljes pillantásokat, akkor mindent beleképzelek a két ember viszonyába, csak épp a legegyszerűbbet nem, amit viszont a rendező magától értetődőnek tart. Aztán amikor megszólalnak a szereplők, csak tovább nő a káosz a fejemben, és akkor jön még néhány flashback-jelenet, én meg már teljesen eltévedtem az erdőben. Úgyhogy inkább azon gondolkodom, hogyan oldották meg, hogy a film induló képsorai után - egy intim szobabelsőt látunk, ahol két meztelen férfi öltözködik egy jól sikerült pásztoróra után - vágás nélkül egy havas, hegyvidéki tájra kerülünk, úgy, hogy a kamera csont nélkül átment a falon. Vagy trükk, vagy nagyon fázhattak a fiúk.
Aztán meg azon töprengek, milyen hadsereg az, ahol a bajtársak asszisztenciájával folytatnak szerelmi viszonyt az ellenséges katonák. Nem erőszakos szexről van szó, hanem komoly érzelmi ügyről, ami - úgy tűnik - a katonai században tök elfogadott dolog. Ja, és az első világháborúban járunk. Aztán jön az a képsor, aminek pompájában le kéne pipálnia A Hídember- t, de ez nem jön össze. (Hogyan is sikerülhetne ekkora költségvetésből). Szépek ugyan a fekete pálcikaemberkék a fehér tájban - Bruegel festményei inspirálhatták az alkotókat -, mégis az a benyomása az embernek, hogy kisfiúk játszanak ólomkatonákkal a terepasztalon. Szóval a kísérlet szép, hogy nemes eleganciával láttassuk az embert és belső konfliktusát a történelem nagy pillanatában, de még messze van attól, amit Szabó István ebben a témában már sokszor megmutatott. Nem mintha ő lenne itt a példakép, láthatóan emelkedettebb a hangnem, letisztultabb a forma, de talán épp ez a gond. Nem attól lesz egy film érzékeny, hogy az alkotó hímes tojásként bánik a játékszereivel, a kamerával, a mikrofonnal, és a figuráival.