Az epigrammára jellemző csattanós zárás az egyéni előmenetel és a haza felemelkedésének azonosságát szólaltatja meg. Ez volt az a kor, amelyben a művészek kiléptek a névtelenségből, az árnyékból, és büszkén vállalták alkotásaikat (a középkorban még nem létezett művészi öntudat, maga a művész is inkább csak mesterembernek számított, és a művészek nem tekintették önmagukat fontosnak). A költői öntudatot kinyilatkoztató verstípusnak megvannak az előképei az ókori költészetben, főleg a római költőknél; pl. Ovidius vagy Horatius is kihangsúlyozták saját alkotói halhatatlanságukat. Magyarországon azonban ez újdonság volt. Janus Pannonius: Pannónia dicsérete kérdések?. Janus Pannonius nemcsak az első olyan magyar költő, akit név szerint ismerünk, hanem a reneszánsz költői öntudat első hazai kifejezője is. Pannónia dicsérete Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld! (Berczeli Anzelm Károly fordítása) A vers műfaja epigramma (rövid, magvas gondolatot tartalmazó vers, csattanóval a végén), hangulata emelkedett.
Mátyás az összeesküvőket elfogatta, kivéve Janust, aki Itáliába akart menekülni. Útközben azonban meghűlt, tüdőgyulladást kapott, s a Zágráb melletti Medvedgradnál 1472. március 27-én meghalt. A kiengesztelődött király később Pécsett eltemettette, s műveit összegyűjtette a Corvina könyvtár számára. Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról (elemzés) - Oldal 4 a 4-ből - Műelemzés Blog. Csupán 38 évet élt, ám mégis terjedelmes és sokrétű életmű maradt utána: több száz epigramma, két kötetnyi elégia, nagyszabású panegyricusok, episztolák, vers- és prózai fordítások. Köztük olyan máig ható remekművek, mint a Búcsú Váradtól, a Pannónia dicsérete, Egy dunántúli mandulafáról, a Galeotto Marzióhoz írott költői levele. A magyar irodalomban Janus-szal új típusú költő jelentkezett, a tudatos és öntudatos alkotó, ki egyéni érzéseit, gondolatait fontosnak, közérdekűnek tartja, s az alkotást hivatásnak, benső, személyes ügynek tekinti. Gerézdi Rabán szerint ő "az első nagy magyar lírikus, bár egy magyar nyelvű verssor sem maradt utána, csak latinul énekelt. " Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Még ha tudott magyarul, akkor is kétséges, hogy képes lett volna-e olyan magas szinten kifejezni gondolatait, érzéseit a magyar költői nyelven, mint latinul. A magyar nyelv ugyanis nem volt azon a fejlettségi szinten, mint a latin (a reneszánsz kor a végletekig kicsiszolta a latin nyelvet). Ezért amikor Janus Pannonius verseit elemezzük, mindig szem előtt kell tartani, hogy fordításból ismerjük őket. Fordítókból nincs hiány: a Búcsú Váradtól című verset például egy pécsi antológia 29 magyar fordításban közölte. Köztük számos nagy magyar költő tolmácsolásában is olvashatjuk (pl. Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról (elemzés) - verselemzes.hu. Nagy László és Weöres Sándor is lefordították). Nemes Nagy Ágnes és Vas István is híres Janus-fordítók. Persze, ez csak bonyolítja a helyzetet, mert nehéz a legjobb, legpontosabb, legköltőibb fordítást kiválasztani. Mindegyik egy kicsit más, mindegyik legalább annyira közvetíti a fordító személyiségét, gondolkodásmódját is, mint Janus Pannoniusét. Ez problematikus a vers értelmezésekor, ugyanis egy másik fordítás más értelmezést szül, így például a refrén szerepéről és jelentéséről eltérő értelmezések születtek az eltérő fordítások miatt.
Előzmények: A korábban taglalt középkori irodalomnak végül az tett be, hogy az olasz városi polgárság a 14. századra megerősödött, és ők még világiasabbak voltak, ráadásul reneszánszát élte az ókori műveltség - ez volt a reneszánsz. Magyarországra az ott tanuló diákok révén jött be a divat a 15. század második felében, de mivel nálunk nem voltak gazdag polgárok, a nemesség töltötte be e szerepet. Ilyen Olaszországban tanuló nemes volt Janus Pannonius (1434-1472), aki diáktársai közül is kitűnt tehetségével, így Európa-szerte ismertnek számított. Pannónia dicsérete műfaja. Fiatalkori, olasz versei pozitívak, magyarországi versei már megtörtek, hiszen itt össze sem volt hasonlítható a kulturális élet a pezsgő olasszal (Mátyás híres reneszánsz udvara csak Pannonius halála után jött létre). Ő az első név szerint ismert költőnk. Cselekmény: A költő büszkélkedik, hogy általa immár vannak jó magyarországi versek is és ezzel felkerül a hely a térképre. Téma: Elég nyílt, de a kontextust is figyelembe kell venni: ez már a költői öntudat megnyilvánulása.
Az utolsó sorban a költő gyengéd megértéssel és együttérzéssel kérdezi a mandulafától: Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt? Ebből a hangból már végképp nyilvánvalóvá válik a költő személyes érintettsége: bizony saját magáról van szó. Saját magányát, elszigeteltségét fejezi ki a mandulafa alakjában, így a vers allegorikusan értelmezhető. Janus zsenialitása többek közt abban rejlik, hogy nem mondja ki nyíltan, konkrétan, hogy önmagáról van szó, nem él a sorsmegfeleltetés eszközével, mégis tudja az olvasó, hogy a mandulafa sorsa az ő sorsát jelképezi. Felismerjük a párhuzamot, és attól, hogy nincs nyíltan kimondva, még fájdalmasabb, még szebb a költemény. Tehát amikor Janus megszólítja a mandulafát, lényegében saját magát szólítja meg (önmegszólító vers). Ahogy a mandulafa nem lehet erősebb a természet törvényeinél, úgy ő sem lehet erősebb a társadalom törvényeinél, márpedig a magyar társadalom akkor még nem állt készen a humanista műveltség befogadására. A versnek azonban Janus személyes sorsán túlmutató, általános érvényű mondanivalója is van.