Az esti felhők torlatag csodája Aranyligetté zsúfolódva áll, Meghalt a nap... Elmúlt. S csodálkozol: a szíved él. A sóhaj megfeszíti bús kabátod, Mint agg vitorlát édes, ifju szél. És messzi partok enyhe rajzát látod. Ajkad egy új, csodás igét keres, Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet, Az esti felhő... hűvösebbet, Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress! Csodás esti vers en. Küldd el ezt a verset szerelmednek! További versek honlapunkról: » Ki nőért... Ki nőért sokat könnyezett, annak az útja... » Felhő nem zúg... Felhő nem zúg, szellő se lebben. Halkan cseveg,... » A szökőkút Fáradt szemed, szegény szerelmem hagyd hunyva... » Róza emléke Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása: Level... » Végtelenül Tenger, istenemre tenger! Minden... » Anakreon XL. óda A rózsák közt Cupido Egy elrejtett méhecskét Ne...
Tóth Árpád Az esti felhők torlatag csodája Aranyligetté zsúfolódva áll, Meghalt a nap... Elmúlt. S csodálkozol: a szíved él. A sóhaj megfeszíti bús kabátod, Mint agg vitorlát édes, ifju szél. És messzi partok enyhe rajzát látod. Ajkad egy új, csodás igét keres, Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet, Az esti felhő... hűvösebbet, Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress! Vers Archívum - Oldal 7 a 7-ből - AnyaMesélj.hu. 1915. Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Category: 1 kép 1 vers Tags: 1 kép 1 vers, Aranyosi Ervin, Csodás pillanat, ébred, együtt, érzed, kincseink, percek, szeretet, szív, vers Aranyosi Ervin: Csodás pillanat Csodás az a pillanat, mikor a szív ébred. Megérint a szeretet, melegségét érzed. Ám, ha tudod, milyen szép, ne tartsd meg magadnak! Együtt töltött perceink, kincseink maradnak! Aranyosi Ervin © 2013-05-11. Csodás esti vers la page. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Esti ima… Bejegyezte: Vámosi Nóra on szeptember 7th, 2012 Ó, Mihály! A lenyugvó napba helyezem gondjaimat, mely ragyogásában hordozza minden tettemet. Szeretettel megtisztulva, átalakított fénnyel vissza fognak majd térni, mint erősítő gondolatok, mint örömteljes áldozatból és akaratból született tettek. (Rudolf Steiner) * Hozzászólhatsz a témához, vagy Hivatkozhatsz bejegyzésünkre.
Magyarországon 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az apropóból összegyűjtöttük az Anyanet munkatársainak kedvenceit. Ezek a költemények is bizonyítják a költészetünk sokszínűségét. Móni – Romhányi József: Kukac-sors Azért választottam Romhányi József versét, mert ezt többször is elszavaltam gyerekként közönség előtt. Ez a vers, és Romhányi egész munkássága rámutat arra, hogy a verselés lehet vidám, színes és legfőképp játékos. Lehet rajta nevetni, vele megnevettetni. Hatalmas adomány ez. Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz, mért él föld alatt a rút esőkukac. Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta: Miért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta? Nem volt képes felelni rá sok oktalan állat, hogy terem az emberszívben undor és utálat. Csodás esti vers le. Végül megsúgta egy csendes esti órán a svábbogár, azaz, német ajkú csótány: – Hörl mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás Srevizave a ház mellett, bei dem szemétrakás. Én látok, ha spacírozni pemászok a házba: tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
József Attila Kár volna magamat eladnom Célért, eszméért, okért, hitért. Hogy magyarázzam az eget másoknak. Eladni magamat semmiért. Te vén szilvafa, ugye, igazam van? Te tudod, te százesztendőt éltél!... S akkor sikított, elbőgte magát A kert mellett egy vén acéltehén. Nem is acél volt, hanem drágakő. Pálmaág-farkkal. Szentesi-Horváth Gyöngyi: Csodás szépségű varázs. Ott kinyúlt szegény. Tele gyerekekkel Kőrhinta forgott búgva, vidáman, Szarvai hegyén. És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tűz, magam s a semmi. A tehén lángszőre szintén elszaladt, Aztán visszajött S a homlokomon kezdett énekelni. Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább A tehén. S tele gyerekekkel Kőrhinták forogtak vidáman Nem szúrt vele, csak fölemelte. Arrabökött, amerre elszaladtunk A föld, az ég, a tűz, a semmi s én S én szégyenverten lopózkodtam arra, Hogy embertszülő tüzet énekeljek Örökké, újra Jeges, havas Ismeretlen hegyek tetején.