Amikor a király a szegény ember közelébe ért, a gyerek, aki bizonyára butácska volt, mert libák és kecskék között nőtt fel, és nem tudta, mi az illem, a jó modor, a tisztesség és becsület, csodálkozástól kimeredt szemmel bámulta a kegyes mosollyal balra-jobbra tekintgető, hódoló tapsot és éljenezést fogadó, rezgő pocakú ruhátlan királyt, megrángatta apja ura kabátujját és jó hangosan megszólalt: – Nézze már, édesapám, a királyon nincsen semmiféle köntös! Édesapja riadtan körülnézett, majd csitítani kezdte halkan, ingerülten fiacskáját: – Ejnye, gyermekem, hogy is mondhatsz efféléket, jaj Istenem, elment az eszed és vele együtt a szemed világa… De a gyerek nem ügyelve az apai figyelmeztetésre, tovább erősködött: – De hát nézze már, édesapám, nyissa ki végre a szemeit, maga is kell hogy lássa: a király meztelen. Elsápadt szegény öreg meggondolatlan gyermeke beszédén, körülnézett riadt tekintettel: vajon ki hallja az istentelen kijelentést, de a főurak, műértők, tisztek és tisztségviselők, újságszerkesztők és udvari bennfentesek, pártképviseletek és egyebek úgy tettek, mintha semmit sem hallottak volna abból, amit a gyerek mondott, mentek tovább hangos szóval dicsérve a világhíres, sőt világűrhíres ruhatervező művészeket.
Továbbvonult hát a menet, a szegény ember ottmaradt fiacskájával árván és búsan a kiürült palotatéren. Messziről még egy ideig hallatszott a távolodó ünneplő tömeg boldog éljenzése, majd nagy-nagy csend ereszkedett a nemrég még fülbántóan zajos térre. Végül hazaszéledtek a népek, miközben egymást túlbeszélve dicsérték a király új és szép és csodálatos ruháját, amit világot járt takácsmesterek, művészi kitüntetés birtokosai készítettek jó pénzért és dicsérő oklevelekért a királynak. Amikor teljesen kiürült a palotaudvar, a szegény ember odafordult fiához: – Édes gyermekem, én most tégedet úgy el kellene verjelek, hogy holtodig fejedben maradjon, miszerint a királyok soha nem meztelenek, még akkor sem, ha meztelenek. Sőt, akkor pláne nem meztelenek. De nem verlek én el, mert sajnos – mások fognak téged ütni azért, mert kimondtál valamit, amit ők is láttak ugyan, de okosan hallgattak róla. Esetünkben arról, hogy a király meztelen. Szepi fogadó menü erstellen. Csupán jó Andersen úr szép, ámító meséjében történik úgy, hogy az első igaz szóra a népek homlokukra ütnek, és előbb halkan, majd egyre hangosabban mondják, kiabálják, terjesztik, hogy: A király meztelen!
A Halas (Ászok Sarok): a komp lejáratánál a sétányon található.