Bemutatás A Volvo az S60 modelljét még 2000-ben mutatta be, mint a második generációs V70 kombi négyajtós testvérmodelljét. A típus a következő négy évben a Volvo egyik legkelendőbb terméke volt. Ez a honlap ennek a típusnak a híreit, érdekességeit, tesztjeit mutatja meg, jól áttekinthető rendszerezésben. Ez a lap a Volvo Startlap testvérlapja, további Volvo információkat ott találhat -->
Az S60 váltója mögötti rekesz például csinos műanyag redőnnyel záródik. Annak van egy fogantyúja, ami műanyag hatású fém. Na az égetett meg többször olyan aljasul, hogy majd' eldobtam a kormányt. A Honda Jazz fém váltógombja legalább becsületesen a tenyerünket támadja, ami jó munkásember esetén kérges védelmet élvez, alkarbőrön azonban még Carter Wong kungfu művész is sebezhető. Ha már egyszer parázslik a beltér, legalább hatékony a klíma, még a pokolban is elég megtenni két saroknyit, már jön is a hideg. A sajtóanyagban nyilván órákig ragozzák az apró finomságokat, de olyasmi nincsen benne. Ez még vagy a huzatmentes klímák térhódítása előtt készült, vagy más a kategória, de melegben ez a bivaly, hidegen határozott légáramlat is öröm. Anyaméh, sivító turbóval - Volvo S60 T3 teszt. Klasszikus, áttekinthető, tökéletes Az ergonómia az S60-ban továbbra is rendes, klasszikus volvós, jól áttekinthető, nagy gombokkal, a kapcsolások-billentések érzete mindenütt igazi etalon. A legszívesebben az ablakemelők kapcsolóit terjeszteném szélesebb körben: sok konkurens valóságos zongoraművészt igényel, hogy megfelelő érzékkel választva billentsen szakaszos és teljes húzás között.
Mármint úgy, hogy létezik benzines és dízel is ilyen jelzéssel. A mi Volvo XC60 B5-ösünk egy dízel példány volt, mégpedig mild hybrid, azaz lágy – úgy is mondhatjuk, enyhe – hibrid. Úgy tűnik – legalábbis egyelőre – hogy a dízelek esetében ezt a jelzést csak az enyhe hibridekre alkalmazzák. Van B4 és B5. És akkor most nézzük, mi az a lágy hibrid! Először is, nem olyan, mint a klasszikus hibridek. Persze ez csak annak mond valamit, aki tudja, milyenek is a hibridek manapság. Totalcar teszt: Volvo S60 2004 - Az igazi kényelem - YouTube. Nos, olyanok, hogy el tudnak indulni, és rövidebb távokon haladni is képesek üzemanyag égetése nélkül – a hálózatról tölthetők pedig jóval hosszabban is. Na, a lágy hibrid rövidebb távon sem tud ilyet. Itt csak besegít az elindulásba az apró villanymotor, pontosabban indítógenerátor, amely 10 kW-os teljesítményt és 40 Nm-es nyomatékot tud bedobni a közösbe. Szerény számok ezek a kétliteres dízel 235 lovához és 480 Nm-éhez képest, de valamennyit számítanak. Menetteljesítményben és fogyasztásban. Utóbbiban tapasztalatom szerint nagyjából fél litert, ennyivel eszik kevesebbet ez az XC60, mint egy D5-ös motorral szerelt változat.
Különösen a 240 Nm-es nyomaték nem elhanyagolandó, mindez egyenletes teljesítménykifejtéssel, átlagos gázreakciókkal és jó, de nem kifejezetten sportos menetteljesítményekkel társul. Miután bemelegedett, kereszteződéseknél megállva start-stop rendszer fojtja bele a szót, aztán picit morgós hangszínen, de összességében csendesen lát munkához. A hosszú hatodik fokozat jóvoltából sztrádatempónál sem kelt nagy zajt, ebben a kocsiban minden a pihentető utazásról szól. De mi újság a vezetési élménnyel? Totalcar autós népítélet - Volvo - S60 2000. Nos, a sportos külső kissé csalóka, hiszen nem sok visszajelzést kapunk, a sebességfüggő rásegítésű (plusz 70 ezer Ft) kormány és a váltókar túlságosan könnyen jár - kivéve, amikor akaratlanul újra és újra harmadik fokozatot kapcsolunk egyes helyett. További izgalmak menetközben és tankolásnál (8, 2 l/100 km) sem érnek, legfeljebb akkor, ha kis forgalmú utcákban hallgatjuk a turbótöltő házfalakról visszaverődő füttykoncertjét, vagy a lefúvószelep sóhajtásait. Szűk nyíláson pakolható a csomagtartó, de praktikus a padlóból felhajtható, akasztós térelválasztó Még a Geely-felvásárlás előtt, a Ford-korszakban tervezték az S60-at, és mi mást is örökölhetett volna a kölni márkától, mint a remek futóművet.
A motorházfedél alatt a Fordtól származó 1, 6 literes, turbós erőforrás található, amely 180 lóerős teljesítményre képes. Mindezeket figyelembe véve elmondható: az R-Design kifejezés valójában egyáltalán nem csak sportos külsőt, hanem elég lényeges műszaki tartalmat is jelöl. Mintha sokkal erősebb lenne A motor remek, ehhez kétség sem fér. Igazából a józan ész határain belül használva fel sem tűnik, hogy ez nem a csúcsváltozat, hiszen olyan fürgén gyorsul, mintha nem is 180, hanem inkább 240 lóerős lenne. A hatfokozatú, duplakuplungos automataváltó azonban nem éppen tökéletes párosítás hozzá. Igaz, ezzel takarékosan autózhatunk országúton (8-9 literrel), ennek az ára viszont az, hogy gyenge a motorfékhatás, és a szerkezet nem túl gyorsan kapcsolja a fokozatokat. Az is kár, hogy a kormányon nem helyeztek el hozzá kapcsoló füleket, így a manuális üzemmód sem nyújt túl sok élvezetet. Ráadásul a városi fogyasztás általunk mért 11 literes adata is leginkább elfogadhatónak minősíthető. Ugyanakkor az állítható karakterisztikájú kormánymű legkeményebb üzemmódban használva egészen páratlanul közvetlennek tűnő irányíthatóságot eredményez, minden vetélytársát maga mögé utasítja precizitás terén.
Kár ezért a filmért, mert láthatóan volt elképzelés, sőt talán a szükségesnél több is. A Malcolm és Marie az említett utak bármelyikét választhatta volna, azonban ennek híján nem tud több lenni kiegyensúlyozatlan katyvasznál.
Zendaya vörös szőnyeges megjelenései sosem okoznak csalódást. A színésznő a 2022-es NAACP Image díjátadóján tett virtuális megjelenést (ráadásul kétféle outfitben), ahol a Malcolm és Marie című filmben tett kiemelkedő alakításáért kapott jelölést. Zendaya vintage ruhája a klasszikus Hollywoodot idézi Fotó: Law Roach, Zendaya stylistja ismét egy elbűvölő vintage ruhát szerzett meg a színésznőnek, Roach ugyanis nemcsak Pierpaolo Picciolival, a Valentino kreatív igazgatójával ápol közeli kapcsolatot, hanem Olivier Rousteing, a Balmain kreatív igazgatójával is. Nem csoda, hogy a stílusikon megjelenései mindig kifogástalanok... Rousteing exkluzív hozzáférést biztosított Zendaya és Roach számára a Balmain archívumához, akiknek a választása egy fantasztikus, zöld-piros pánt nélküli ruhára esett. A szettet kiegészítő csillogó Bulgari ékszerek még inkább hozzáadtak a klasszikus hollywoodi stílus megelevenítéséhez. Az 1956-os Balmain ruhát annak idején maga Pierre Balmain tervezte. A képet Dominic Miller fényképész készítette, ráadásul nem mással, mint Zendaya saját Leica M10-es analóg fényképezőgépével.
Malcolm és Marie Forrás: Netflix Sokkal jobban működik az összkép, amikor a párra koncentrálunk, parázs egymásnak feszüléseik tartogatnak feszült pillanatokat. Más kérdés, hogy ezekből kifejezetten kevés akad, főleg azért, mert a legtöbb vitát körbelengi a már említett hiteltelenség. A két civódó súlyos dolgokat vág a másik fejéhez, verbális bokszmeccsük mégis céltalannak érződik. Nincs meg az érzelmi azonosulás, nem tudjuk magunkat beleképzelni a helyükbe, és nem azért mert nem rendezők vagy modellek vagyunk, szimplán nehéz empatikusnak lenni velük. Két nárcisztikus ember óriási egójának harca elevenedik meg előttünk, ahol teljesen mindegy kié az utolsó szó. Ebben a toxikus kapcsolatban abszolút megérdemli egymást a két fél. Zendaya gyereksztárból szépen lassan kinövi magát felnőtt sztárrá, szépen építgeti karrierjét, és ha más értelme nem is volt, legalább megmutatta, hogy drámai vonalon is képes helyt állni (noha ezt már az Eufóriával bizonyította). John David Washington szintén remek, övé a karakánabb karakter, játéka időnként ripacskodásba hajlik, de kár lenne elvitatni, hogy jól hozza a szerepet.
A két karakter közül talán Marie árnyaltabb valamivel, érthető, hogy a kapcsolatban miért érzi magát háttérbe szorítva, még akkor is, ha erre időnként szélsőséges válaszokat ad. Malcolm jelleméről viszont nem sokat tudunk meg, úgy sem, hogy véleményét sok kérdésben megismerjük. És a színészek is szenvednek a koncepciótlan rendezés miatt, mind John David Washington, mind Zendaya színpadiasabb a szükségesnél, de ez nem elsősorban az ő hibájuk. A film rohan egyik szélsőséges nagyjelenetből a másikba, nincs lehetőség a finomságok érzékeltetésére. Jelenetek a filmből Levinson filmje működhetne az alkotói lét reflexiójaként is, hiszen a két főszereplő közti fő konfliktust az adja, hogy Marie szerint az ő szerepe legalább annyira fontos a filmben, mint Malcolmé, mivel az ő élete szolgáltatta a mű alapját. Amellett, hogy ebben van némi szakmai irigység, a lány színészi karrierje ugyanis zátonyra futott, érdekes (ám már némileg avítt) dilemmákat feszeget Levinson filmje. Meddig terjed az alkotó felelőssége, mit legitimálhat egy alkotás létrejötte?
A kádban ültem, és azt ordítottad, eltörsz, mint egy gallyat. Ez a legjobb és a legrosszabb, aki a kapcsolatunkban leszel. Ezért feledkezhetsz meg rólam a köszönőbeszédedben. Mert nem félsz attól, hogy hazajövök, és azt mondom… "Képzeld, ma este elveszítettél. Elég volt. Lelépek. " De ha mindenkin folyton úthengerként hajtasz át, a végén egy fiktív valóságban találod magad. Nézz rám! Már csak én maradtam talpon. Én vagyok az utolsó, aki a szemedbe mondja, hogy szedd össze magad. Ha nem miattam, a munkád miatt. Ha ez egy film lenne, kapaszkodnál belém, mint a mentőkötélbe. Mert mi eddig az voltunk egymásnak. Az voltam neked, és te is nekem, a találkozásunk napjától fogva. Amióta túladagoltam magam a piacon, amióta bevittél az elvonóra. Amióta olvastam a forgatókönyvedet rólam, rólunk, a kapcsolatunkról. Arról, hogyan tette tönkre a drog a szerelmünket. Csak egy "köszönöm" kellett volna ma este. Ennyi. Semmi több. Köszönöm, Marie. Köszönöm, hogy szeretsz. Hogy jobbá teszed az életemet, helyrehozod a sajátodat.
Blight nem, és ahogy virágzik, a levegő egyre kevesebb oxigént"). Azt hiszem, ez egy Nolan-furcsaság. Remélhetőleg,