Ilyen alapon fograthatnának egy filmet Marilyn Monroe életéről is, amiben egy sikeres elvonókúra után immár megtisztult testtel és lélekkel, a filmezéstől visszavonulva boldogan megöregedne. És nem írnák ki sehol, nem jeleznék semmilyen módon, hogy mindez csak fikció, viszont minden igyekezetükkel azon lennének, hogy hitelesnek tűnjön. Úgyhogy A holló című produkció először is morálisan bukik el, de aztán művészileg is. Már az első jelenettel el akar mondani mindent. Egy kocsmában játszódik, és a következő információkat üzeni: 1. A XIX. század közepén járunk, Baltimore-ban. (Bocs, de a nyelvi hűség nem célunk. ) 2. Edgar Allan Poe a főhősünk, aki menthetetlenül alkoholista. (De ettől még kedveled, ugye? ) 3. Írásból él, de egy fillérje sincsen, annyi se, hogy egy felest rendeljen magának. (Szóval írásból talán mégsem lehet megélni. ) 4. Már az egész városban sikerült lejáratnia magát, sehol nincs hitele, viszont büszkesége se. (Súlyos függőség. ) 5. Edgar Allan Poe egy meg nem értett zseni.
A holló Edgar Allan Poe amerikai költő, író verse, amely először a New York Evening Mirror nevű lapban jelent meg 1845. január 29-én. Egy rejtélyes, beszélő holló látogatását meséli el egy bús szerelmes szobájában, akit a holló állandóan ismételt szavai az őrület határára hajszolnak. A vers Poe mindmáig legismertebb és legnépszerűbb műve. Több tucatnyian ültették át magyarra, [1] az ismertebbek közül Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és Faludy György, rajtuk kívül többek közt Radó György, Lévay József, Franyó Zoltán, Harsányi Zsolt, Szász Károly, Telekes Béla, [2] Endrődy János, [3] Csillag Imre, Kántás Balázs, Lőrinczi László és Rossner Roberto. [4] Jegyzetek [ szerkesztés] További információk [ szerkesztés] A holló Tóth Árpád fordításában a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain A holló Babits Mihály fordításában a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain A holló Kosztolányi Dezső fordításában a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain Nemzetközi katalógusok WorldCat LCCN: n82225090 GND: 4217729-7 BNF: cb12038661v BNE: XX2135733
– Szólt a Holló: "Sohasem. " Néztem a szárnyas bolondot, hogy egy szót ily jól kimondott s válaszolt szavamra – bárha nem is túl-értelmesen: meg kell adni, ilyet élő még nem ért, hogy egy beszélő madár ajtaja fölé jő s rátelepszik kényesen – ajtó fölött egy szoborra rátelepszik peckesen, – és a neve: "Sohasem"! De a Holló fönn a szobron csak ez egy szót mondta folyton, mintha abba volna lelke beleöntve teljesen. Máskép csőrét nem nyitotta s szárnyait sem mozditotta; s nyögtem: "Hozzám senkisem hü, még szivem reménye sem: majdcsak elhagy e madár is – nem lesz reggel nyoma sem! " Megdöbbentem hogy talál az elsirt szóra ez a válasz: "Persze" – mondtam – "ennyi ennek kincse tára összesen; tán egy régi bús gazdája oktatá, kit sors viszálya dult és mart, míg síró szája erre járt rá, másra sem – holt remények gyászdalához nincs is jobb rim semmisem, – mint hogy:, Soha – sohasem'. " De a bölcs madár mosolyra csalta méla lelkem ujra és egy zsöllyét görditettem szembe, hogy majd ott lesem; s bársonyába besüppedve képzeletet képzeletre halmoztam: hogy hol szerezte s mért ismétli vészesen – ez a baljós vén vad holló mért ismétli rémesen ezt a szót, hogy: "Sohasem. "
Poe tudatos lázadó volt, de lázadása valójában nem a társadalom ellen irányult, saját szenvedélyes bűntudata tette különccé, az utókor által is tisztelt, mitikus alakká. Leghíresebb versében – A holló, 1844 – a romantikának és Poe költészetének minden klasszikus vonását megtaláljuk (önelemzés, a belső világ látványos megjelenítése, mítoszteremtés – pl. Lenora). A vibráló feszültségű, sejtelmes költemény kulcsa a monoton módon ismétlődő, magyarra pontosan nem átültethető refrénmondat: Nevermore. A vershelyzet tisztázatlansága, látomás és vízió keveredése már a szimbolizmusra emlékeztetnek, nem véletlen, hogy a szimbolista-impresszionista költők elődjüket látták a szerzőben. Több mint tíz magyar fordítása (pl. Babits Mihály, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső) van ennek a versnek, melynek hangulata, képisége Arany János A lejtőn című költeményével is rokon.
Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve, álmodva amilyet nem mert még álmodni senkisem; de a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem hangzik más szó, mint egyetlen név: "Lenóra! " – kedvesem neve, melyet én rebegtem, s visszanyögte édesen a visszhang – más semmisem. Visszamenve a szobába – lelkem ég, a fejem kába – ujra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen. "Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára: rá kell jönnöm az okára, nosza" – mondtam – "meglesem! Nyughass, szívem, pillanatra, míg e rejtélyt meglesem: – csak a szél, más semmisem…" S széttárván a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát egy nagy, őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen. Rám se biccent, meg se hökkent, csak jött, mint egy idecsöppent ur vagy hölgy: ajtómra röppent s megtelepült odafenn – ott egy vén Pallas-szobor volt, a madár megült ezen, ült, csak ült, – és semmisem. Akkor bánatom mosolyra csalta furcsa ében tolla, ahogy ott morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen. "Bár megtépve, zord kóborló", – szóltam – "te se vagy utolsó, éji partok küldte Holló: ur-neved hadd kérdezem: hogy hivnak, ha ottlenn röpködsz a plutói bús vizen? "
1849. október 3-án a testét öntudatlan állapotban találták meg Baltimore utcáján egy padon. Folyamatosan félrebeszélt, egy bizonyos Reynoldsot emlegetett, és egy idegen ruháját viselte. Tudata többet nem tisztult ki és 1849. október 7-én hajnalban meghalt. Poe még 1842-ben, tehát még bőven a halála előtt veszett össze Rufus Wilmot Griswold-al, aki akkoriban szerkesztőként és kritikusként dolgozott, és egyrészt igen kemény szavakkal illette Poe műveit, másrészt nem is igazán akart neki megjelenési felületet biztosítani. Szóváltásaik legendásak voltak, és Griswoldban vélhetően olyan mély sebeket ejtett az író, hogy annak halála után a férfi mindent elkövetett, hogy megszerezze a jogot Poe irodalmi öröksége felett, onnantól pedig kizárólag azon munkálkodott, hogy széles körben kialakítson és elterjesszen egy fals képet Edgar Allen Poe-ról. 1850-ben, tehát Poe halál után alig egy évvel már a piacon volt Griswold tollából A szerző emlékezete című antológia, benne pedig egy terjedelmes cikk arról, hogy Poe egész életében mást sem tett, mint ivott és kábítószert fogyasztott.
Kortárs magángyűjtemények XIX. Találkozások Válogatás Kacsuk Péter gyűjteményéből A kiállító művészek: Baranyai Levente, drMáriás, Fajgerné Dudás Andrea, Galambos Tamás, Labrosse Dániel, Murakami Patrick, Nagy Kriszta Tereskova, Ősi László, Péterfy Ábel, Pinczehelyi Sándor, Société Réaliste, Verebics Ágnes és Weiler Péter Vernisszázs: 2022. január 5-én 18 órakor Kurátor: Tóth Pál Sándor, a gyűjtemény kezelője Megnyítja: Muladi Brigitta, művészettörténész Megtekinthető január 29-ig a galéria nyitva tartási idejében, keddtől péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között. Kacsuk Péter gyűjtői útja egyszerre szokásos és rendhagyó. Egyrészt szokásos, mert sok más gyűjtőhöz hasonlóan befektetésként indult a gyűjtése és aztán fokozatosan vált a befektetéstől független szenvedéllyé. Másrészt rendhagyó, mert a művészek és művek kiválasztásában nem az aktuális trendeket követi, hanem olyan műveket igyekszik beemelni a gyűjteményébe, amik mintegy kordokumentumként korunk társadalmi problémáira reflektálnak ironikus, sok esetben groteszk módon.
Fajgerné Dudás Andrea kiállítás a megtekinthető november 13-ig keddtől péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között a Godot Galériá ban. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultú
Háztartási munkát reprezentáló kortárs műalkotások 279-301. 6. Acsády Judit: A gondoskodás társadalmi konstrukciója. Acsády tanulmánya a 'New Perspectives Old Dilemmas. Th e Gendered Construction of Care ' című kutatás eredményei alapján készült. 7. İpek İlkkaracan török közgazdász lehetséges megoldásként kidolgozta a "lila gazdaság" koncepcióját, mely a nők szempontjait helyezi előtérbe és a gondoskodás támogatására pedig társadalmi befektetésként tekint. 8. Martos Gábor: Önarckép nyaklánccal. Női alkotók a műkereskedelemben, Typotex, 2021, 390-391. o. A szerző az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kállai Ernő Művészettörténészi és Műkritikusi ösztöndíjasa. (Az írás a kiállításon elhangzott megnyitóbeszéd kibővített és szerkesztett változata. )
Weboldalunk a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat- és sütikezelésre vonatkozó irányelveket. További információ »
Például a Júliát azért használom, mert 18 évesen tudtam meg, hogy van ez a nevem, hogy az anyakönyvben benne van. Egy véletlen műveként kaptam. Amikor édesanyám elment szülni, édesapám mondta, hogy ha fiú leszek, akkor Dénes lesz a nevem, és majd a másik a Júlia lesz. De apám úgy értette, a következő gyerekét fogják Júliának hívni… Többen figyelmeztettek, hogy nem fogják megjegyezni ezt a hosszú nevet, de azt tapasztalom, a Fajgerné valahogy megragad a fejekben. " Nem vették fel egyből a képzőművészetire, bár a harmadik fordulóig eljutott, így először az Óbudai Képzőművészeti Iskolában tanult. Tanárai Roskó Gábor, Baksai József. L. Menyhért László voltak. "Eleinte lázadó voltam, nem akartam olajjal vászonra festeni, hanem kollázsokat készítettem – meséli. – 15 évesen kezdtem festeni, eleinte brutális dolgokat, véres képeket, a menstruációt, a szememet nagyban, és 16 évesen határoztam el, hogy festő leszek. 16 évesen ismerkedtem meg a férjemmel, első nagy szerelmemmel is. Nem az ő hatására jött az elhatározásom, de egybeesett a kettő.