Krónikás ének 1918-ból Iszonyú dolgok mostan történűlnek, Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, Bűnösök és jók egyként keserűlnek S ember hitei kivált meggyöngűlnek. Ember hajléki már rég nem épűlnek, Szivek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek, Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek, Ha ő szivükben hív érzések fűlnek. Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek, Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek, Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek S mégis idegen pokol lángján sűlnek. Itt most vér-folyók partból kitérűlnek, Itt most már minden leendők gyérűlnek, Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek: Jaj, mik készűlnek, jaj, mik is készűlnek? Hegedűs fickók többet hegedűlnek, Olcsó cécókon ezerek vegyűlnek, Rút zsivány-arcok ékesre derűlnek S ijjedt szelidek szökve menekűlnek. Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek, Emberségesek igen megréműlnek, Ifjak kik voltak, hoppra megvénűlnek S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek. Bús kedvű anyák keservesen szűlnek, Labdázó fiúk halálba merűlnek, Ős, szép kemencék sorjukba elhűlnek S kedvelt szűzeink uccára kerűlnek.
Iszonyú dolgok mostan történűlnek, Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, Bűnösök és jók egyként keserűlnek S ember hitei kivált meggyöngűlnek. Ember hajléki már rég nem épűlnek, Szívek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek, Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek, Ha ő szivükben hív érzések fűlnek. Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek, Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek, Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek S mégis idegen pokol lángján sűlnek. Itt most vér-folyók partból kitérűlnek, Itt most már minden leendők gyérűlnek, Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek: Jaj, mik készülnek, jaj, mik is készűlnek? Hegedűs fickók többet hegedűlnek, Olcsó cécókon ezerek vegyűlnek, Rút zsivány-arcok ékesre derűlnek S ijedt szelídek szökve menekűlnek. Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek, Emberségesek igen megréműlnek, Ifjak kik voltak, hoppra megvénűlnek S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek. Bús kedvű anyák keservesen szűlnek, Labdázó fiúk halálba merűlnek, Ős, szép kemencék sorjukba elhűlnek S kedvelt szűzeink utcára kerűlnek.
Gyűlölte a vérrontást, az emberi javak pusztítását, különösen fájt neki, hogy a félrevezetett magyarokat idegen érdekekért, a bajban levő városért küzd a halállal. Eddigi költészetében a tegnapot ostorozta, de a háború miatt megváltozott, most már a jövő egy háborús, érzéketlen világ és már csak a múlt számít. 1914-ben írta a Mag hó alatt című költeménye, ami A halottak élén című kötetben jelent meg. Nagyon gyötört, egyrészt, mert beteg, másrészt pedig, hogy nem akarja a háborút. Az első versszakban a múlt háborúira emlékezik. A második versszakban leírja, hogy az embereknek egy új világ kell. Mindenki azt mondja, hogy az a jó magyar aki harcol, ezért lefénylet Ady magyarsága. Az ötödik versszakban leírja, hogy a háború nem élet és Ady is várja a tél utáni tavaszt, mint a mag a hó alatt. Az Ember az embertelenségben című versét 1916 szeptemberében írja, A halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban. Ez a vers a költői és emberi helytállás bizonyítéka. A versben metonímia egész sora megtalálható, ami egy szókép, mely két fogalom vagy jelenség közti térbeli, időbeli vagy anyagbeli érintkezésen, vagy okozati kapcsolatokon alapul.