Billentyűs hangszereknek nevezzük azon hangszereket, melyeken a hangokat egy billentyű megnyomásával érhetjük el. Ezen hangszerek tartozhatnak a húros hangszerek, fúvós hangszerek, ütőhangszerek és az elektromos hangszerek csoportjába is. Története [ szerkesztés] A legkorábbi billentyűs hangszerek az orgona, a klavikord és a csembaló, amelyek mélyen be tudták fúrni magukat a köztudatba, ellentétben a viola organistával, a vonós zongorával és tangens zongorával. Mindenesetre a történészek már megegyeztek abban, hogy az orgona volt legelőször, hisz' annak első felbukkanása már az i. e. 5. századra tehető. Igaz, ekkor az orgona vízi meghajtású volt, és hydraulis ( víziorgona) néven ismert. Az utóbbi két évezredben ennek a továbbfejlődéséből lett a mai modern templomi orgona. Egészen a 14. század közepéig nem volt kihívója, amíg meg nem jelent a clavichord, majd nem sokkal később a csembaló. Ez nem csak a másfajta építés miatt fontos, hanem mert a 15. századig csak hét billentyű volt egy oktávon belül.
Ez nagyjából a harsona -családot, ill. rokon hangszereit öleli fel. Ujjas vagy billentyűs hangszerek Itt a fafúvós hangszereknél megismert technológiával lehet megszólaltatni a hangszereket. Ezek a hangszerek vagy nagyon régiek, vagy átmeneti hangszerek a natúr és szelepes rézfúvósok között (pl. billentyűs trombita). Általában hamar feledésbe merültek, mert igen nehéz volt rajtuk játszani. Rézfúvós hangszerek listája Ma használatos hangszerek és változataik Tuba Kontrabasszustuba Basszustuba Tenortuba Harsona Baritonkürt Tenorkürt Altkürt Vadászkürt Szárnykürt Kornett Trombita Egyéb hangszerek Szalpinx Lituus Buccina Cink (hangszer) Natúrkürt Helikon Wagner-tuba Szouszafon Egyéb fúvóshangszerek: Duda - a játékos befúvása nem befolyásolja direkt a keletkező hangokat, hanem először felfúj egy tömlőt (zsákot), majd abból karjával nyomja a levegőt a különböző csövekbe. A fogyó levegőt újbóli befúvásokkal pótolja. A csövek közül csak az egyiken "játszik" (befolyásolja a légoszlop kiáramlásának helyét), a többi cső, méretei szerinti, előre meghatározott, állandó hangot képez.
Az ajaksípos hangszerek legismertebb képviselői a fuvola, a furulya, az okarina, és ide sorolandók az orgona sípjainak zömét adó ajaksípok is. Ezeknél a hangszereknél a szűk sugárban befújt levegő egy akadályba, éles perembe ütközik, ahol a keletkező légörvények a peremnek felváltva hol az egyik, hol a másik oldalán válnak le, peremhangot hozva létre. Ez a periodikus folyamat a hangszerhez csatolt csőrezonátor (vagy például az okarina esetén üregrezonátor) megfelelő sajátrezgéseit gerjeszti. Az összes többi típus a nyelvsíppal megszólaló fúvós hangszerek közé sorolható. Ezek abban hasonlóak, hogy valamilyen mozgó, rugalmas alkatrész, fémből vagy nádból készült nyelv – vagy a rézfúvósoknál a hangszerjátékos ajkai – periodikusan nyitja-zárja a befújt levegő útját, helyi nyomásingadozást, hangrezgést hozva létre. A nádnyelves és a tölcséres fúvókájú hangszerek esetén – hasonlóan az ajaksípos hangszerekhez – a zenei hang létrehozásához mindenképpen szükség van egy csőrezonátorra, de az orgona fém nyelvsípjai esetén ez már csak a hang biztosabb megszólalását, a pontosabb intonációt, a nagyobb hangerőt szolgálja, szabad nyelvsípok esetén pedig teljesen hiányzik.
Az ajaksípos hangszerek legismertebb képviselői a fuvola, a furulya, az okarina, az orgona sípjainak zömét adó ajaksípok. Ezeknél a hangszereknél a szűk sugárban befújt levegő egy akadályba, éles perembe ütközik, ahol a keletkező légörvények a peremnek felváltva hol az egyik, hol a másik oldalán válnak le, peremhangot hozva létre. Ez a periodikus folyamat a hangszerhez csatolt csőrezonátor (vagy például az okarina esetén üregrezonátor) megfelelő sajátrezgéseit gerjeszti. Az összes többi típus a nyelvsíppal megszólaló fúvós hangszerek közé sorolható. Ezek abban hasonlóak, hogy valamilyen mozgó, rugalmas alkatrész, fémből vagy nádból készült nyelv – vagy a rézfúvósoknál a hangszerjátékos ajkai – periodikusan nyitja-zárja a befújt levegő útját, helyi nyomásingadozást, hangrezgést hozva létre. A nádnyelves és a tölcséres fúvókájú hangszerek esetén – hasonlóan az ajaksípos hangszerekhez – a zenei hang létrehozásához mindenképpen szükség van egy csőrezonátorra, az orgona fém nyelvsípjai esetén ez már csak a hang biztosabb megszólalását, a pontosabb intonációt, a nagyobb hangerőt szolgálja, szabad nyelvsípok esetén pedig teljesen hiányzik.
Fafúvós és rézfúvós [ szerkesztés] A nyugati zenében használatos fúvós hangszerek közül a trombitát, a harsonát, a kürtöt stb. a rézfúvós hangszerek kategóriájába soroljuk, míg a fuvolát, az oboát, a klarinétot stb. a fafúvósok közé. Ez a besorolás nem függ a hangszerek építési anyagától (például a modern fuvola leggyakrabban fémből készül), hanem rendszerint a tölcséres fúvókájú hangszereket nevezik rézfúvósnak és a többit fafúvósnak. Néha azon az alapon nevezik a hangszerek ez utóbbi csoportját fafúvósnak, hogy a hangsorokat ezeknél hanglyukak segítségével képezik, ami történelmileg a fából készült fúvósok sajátja volt. Ez a fajta rendszerezés egyes historikus hangszereknél zavarba ejthet, például a cink megszólaltatásának módja alapján a tölcséres fúvókájú hangszerek közé tartozik, tehát rézfúvós, ugyanakkor fából készül, és fafúvós módjára, hanglyukakkal lehet rajta játszani. Gyakran a könnyebb megszólaltathatóság érdekében kettős nádsípot illesztettek a tölcséres fúvóka helyére, így ebben a pillanatban a szó legszorosabb értelmében is fafúvóssá változott.
Szájharmonika - a játékos fúj bele, de nem egy csőbe zárt légoszlop rezgése, hanem a harmonikához hasonlóan, a légáramlat által rezgésbe hozott fémlapocska (nyelvecske) kelti a hangot.