Egy kis részletet kiemelek abból a cikkbõl: "Örülhetnek az oldschool Nick-nézõk, ugyanis a csatorna õsztõl újra vetíteni kezdi a 90-es évek kedvelt sorozatait. Olyan klasszikusokat kerülnek ismét a képernyõre, mint a Clarissa, Kenan & Kel, Fecsegõ tipegõk, Az Amanda Show, Pete és kis Pete. " Nos akárki írta, remélem nem tréfának szánja, hogy ezek a régi sorozatok visszajönnek õsztõl. Egy közösségi oldalon sajnos lehetnek tévedések is. Ami a legfurább abban a cikkben hogy narancsszínû pacninak írják az emblémát, de nem biztos hogy a régi lesz a Nick. Lehet hogy õsztõl visszajönnek a régi sorozatok, de arra szerintem senki ne számoljon, hogy a régi embléma a régi designnal is visszatérne! 9/10 JetiRulez 2010 nov. 11. - 14:35:09 Most ugrottak be a régi szép emlékek. Óriási sorozat volt. Úti kalandok szezonja – Wikiforrás. :D Tõlem aztán nyomhatják azt is, hogy Drake és Josh feltalálta a spanyolviaszt.. Akkor is Kenan és Kel überalles:D 2010 nov. 04. - 18:06:52 Előzmény 99x Én is leginkább Kenan és Kelre szavaznék, még akkor is ha a Drake és Josh új részeit nyomják mostanában a Nicken.
János a tanyáról többféle alapon jött be ezúttal a városba. Elsősorban a piaci árak érdekelték, s azonfölül néhány apró tárgyat is kellett venni. Ugyanis kell egy karika a malac orrára, egy karika az ingaóra láncára, amit mindig ellopkodnak a gyerekek, végül pedig adót is kellene fizetni. János ez utóbbi mesterséget végzi el először, s megszaporodva jön ki az adóhivatalból. János odakint azt határozta, hogy tíz forintot fog fizetni, de csak ötöt fizetett, s így financiálisan szaporodott. Ez mindig vidám állapot. Most már lehet karikákat keresni. Talált is kettőt, nagyon szépet. Nemzetek/Dánia – Wikikönyvek. Egyik jó volt az órára, a másikat pedig nagyollta kissé a malac orrára, de hát üsse kő, majd hozzánövekszik. Az orr növendő. Ezzel most már egészen készen van, s lehetne is menni kifelé, midőn eszébe ötlik, hogy vesz egy olcsó jegyzőkönyvet a fiúnak. Inkább abba irkáljon, mint a ház falára. Ez természetes. János valami játéküzletbe megy, végignézi a kirakott tárgyakat, s néhány fillérért vesz egy kis noteszt. Szép azért az nagyon, olyan aranyos a háta, akár a biblia.
Nyáron tudvalevőleg minden ember kéjutazik, sokszor még az is, akinek nem akaródzik, s csupán azért, mert ez divat. Nem is az a divat, hogy elmenjen valahova, hanem csak az, hogy otthon ne legyen. A gazdagabbja elmegy Svájcba, Tirolba, Svéciába, ki-ki a saját gusztusa szerint, a szegényebb emberek, ha hegyet akarnak látni, nem is fárasztják magukat tovább, hanem átrándulnak Erdélybe, s meg is látszik aztán úgy ősz elején ez utazásuk nyoma mindenfelé - a lapokban. Föl is hajózunk, le is hajózunk – Wikiforrás. Jönnek az úti kalandok, pakktáska-történetek, miket gombamódra szaporítanak a Kisselákok, mindenféle régi turista-adomákat tálalva elénk. Különben valahányszor idegen országról beszél el valaki valamit, önkéntelenül is feltámad bennem a nagymagyarországi ember hányavetisége, hogy: No hát, ugyan még ez is eset? Történnek ám velünk itthon sokkal különb úti kalandok, mint Svájcban. A SZÓRAKOZOTT SÓGOR Egyszer például jogász koromban a sógorom, akit értem küldtek, hogy hazavigyen - adósságom kifizetése után (ez a clausula minden hazavitelhez hozzá volt nőve), - útközben éjjel sürgős táviratot kapott valahonnan s azonnal útra kelt rendkívül fontos ügyben, hogy valahogy el ne késsék a gyorsvonatról: őrült sietséggel csomagolta össze holmiját s roppant szórakozott ember lévén, elfelejtette, hogy egyetlen garasom sincs, elutazott, rámhagyva a vendéglői szoba kifizetését.
Én persze, mint minden jogász, hazafelé pakktáska nélkül utaztam s nem számíthattam hitelre, midőn korán reggel fölébredve, zűrzavarosan emlékezni kezdtem, mi történt, s egyedül találtam magam egy ismeretlen falusi vendéglőben. No, hát mármost mi az ördögöt csináljak? Szegény szórakozott sógorom persze azt hitte, hogy pénzem van, mert szavaira, midőn felköltött, bejelentvén más irányban szükségessé vált hirteleni elutazását, álmosan morogtam valamit, de pénzt nem kértem. Mindegy, isten neki, majd csak kivágom magam valahogy. Megrántám a csengettyűt; bejön a kellner. - Hozza be a ruhámat! - parancsolom. - Miféle ruhát? - mondá ő. - Hát az én ruhámat. De nehéz felfogása van, barátom. - Nem vittem ám én ki egy szálat sem. - Micsoda? - kiáltám rémülten. - Hát hova lett? Kenan and kell. Nézem köröskörül, székeken, fogason, az almáriomban, az ágy alatt, nem volt sehol, sehol. Most már az én felfogásom lett nehéz. Végre is a kellner találta el az igazat, hogy alkalmasint szórakozott sógorom csomagolta be hirtelen a cipőimmel együtt a saját ruhái közé.
No, ez rendben van. Most már végleg elköszön a boltostól, s az utcán kedvvel rázza bele magát a subába. Most addig be nem nyúl a zsebbe, amíg a tanyára nem ér. Nincs otthon senki, mivelhogy a gyerek iskolában van, az asszony pedig odajár a szomszéd tanyára, ahol valami torban segédkezik. Így hát a lovakat kifogja, s előkeresve az eresz alól a kulcsot, bemegy a házba. Jó meleg van bent. János topog egy kicsit a szobában, s jár-kel. Majd pedig gondolkozik, vajon utánamenjen-e az asszonynak, vagy rátegye az órára a karikát. Eközben eszébe jut a notesz meg a katona. Gyertek elő. Zsebbe nyúl, s kiveszi mind a kettőt. Az asztalra teszi, s az ablakhoz megy, kitekint a néma tájra, az útra, hogy jön-e a gyerek. No, nem jön még. Visszafordul, s ekkor ahogy tekintete az asztalra esik, megdöbbenve lép hátra. A notesz fekszik az asztalon, de a katona, melyet mellé fektetett, nem fekszik, hanem áll, és fölemelve tartja a kezét. - Nini - mondja János. Odamegy hozzá, s lefekteti. De midőn elvonja a kezét, újra fölugrik a katona, előbb hajlong jobbra-balra, mintha igen mérges lenne, azután megáll keményen, éppen neki szemközt fordulva, és a kezét le nem eresztené egy világért.
Az étkezés után kávét vagy teát fogyasztanak, a kávéhoz tejet vagy tejszínt adnak.
megint egyenesen áll már, de előbb előre-hátra hajladozik fölemelt karjával. Hátha ez nem célzatos fenyegetés, akkor egyáltalán nincs fenyegetés a világon. János meghőköl, derekát az ágyhoz üti, s fölszisszen. Dühös lesz. - Minek is hoztalak ide! - kiáltja. - Engöm ne bánts mög. Ne ronts mög. Összetörlek! Előkapja a botot a sarokból, s tisztes távolban maradva, le akarja azzal nyomni a katonát. Nem megy. Kitér a bot elől, s minél jobban hozzásújt, annál hevesebben fenyegetőzik. János homlokán ismét ott van már a hideg veríték. Mit tegyen, mit tegyen? Eh, egyszer hal meg az ember. Hirtelen elsiklik az asztal mellett, hogy az ablakhoz jusson. Ezt reszkető kézzel kinyitja. Akkor visszafordul bátran, nagy kezével megmarkolja a kis embert, hogy egészen elvesz az öklében. - Gáspár... Menyhért... Boldizsár... - mondja, s kilöki a katonát az ablakon. Repül, repül egy darabon, azután a fagyos göröngyök közé bukik, s hentereg ide-oda. János utána néz. - Huh! - csattan föl egyszer. Már megint áll a katona egy hókupac tetején, hajlong, integet, emeli a kezét, és erős szemrehányás van a tekintetében.