Mikor a a kocsi elrohant mellette, utána kiáltott: - Hát csak gondolja meg, földi a mit arról a dologról mondtam.
A vén Fodor János, a vidék legmódosabb mágnásparasztja ült bent nehéz vasban a szegedi várban. Nem vallott semmit a vén kópé - pedig tömérdek jel azt mutatta, hogy sok terhes állapotnak ő a fősrófja. A hurok folyton kisebb karikába fonódott a nyaka körül, de mégsem olyan szűkre, hogy megfojthatta volna. Laucsik, az elhíresült vizsgálóbíró megpróbált mindent, elindult száz szálon is, de mindig csak odaért, hogy semmi bizonyosat sem tud. Hát egy nap - mikor már jóformán lemondott minden reményről, megnyílik a kancellária ajtaja, s gyönyörű parasztmenyecske lép be rajta, módos piros cipellőkben, sarkig érő selyemkendővel, ezüsttel kihányt kacabájban. - Jó napot kívánok, tekintetes uram! - Adjon isten, szép asszony lelkem! - mond Laucsik hanyagul felpillantva. - Mit hozott, galambom? - Hát én bizony az uramhoz jöttem volna, ha beengedne hozzá a tekintetes úr. - No, és kicsoda a maga ura? - Hát bizony az a szegény Fodor János. - Ah! A Fodor János? Meghalt egy rendőr főkapitányság. - szólt Laucsik csodálkozva. - Bizony nem hittem volna, hogy ilyen szép felesége van.
- Éppen azt számítgatom, hogy nem találok hetven krajczárt. Tán hogy egy koronát adtam vissza hatos helyett... Olykor-olykor ugy megrohanják az embert, hogy elveszti a fejét. Hiába kiabálok, hogy tele van a kocsi, nincs hely, az urféle tolakodik, aztán fizethetek. Az embernek csak két keze van, nem négy, mint a majomnak, szakítom a jegyet, szakítom, fizetnek, sürgetnek, leczáfolnak, elől-hátul le- meg fel ugrálnak, aztán ismerd ki magad. Kommandó (film) – Wikidézet. Az ipar mégis csak ipar. Nincsen annyi sok emberrel kellemetlenkedése, nem szidják az urak... - Nem, csak még azt a kis pénzét is lehuzzák a kárba. Roszul vágod a lyukat a bádogba, fizetsz, behasad a fedő széle a kalapács alatt, fizetsz. Tiz krajczár, husz krajczár, ötven krajczár, sír az ember, a mikor, a hét végén elszámol. Maguknál nincs kár... - Nincs, hanem ha felir a rendőr, mert sok a kocsin az utas, a kalauz felel érte, ha nyitva marad valamelyik ajtó, a kalauzt büntetik, ha az urak felugrálnak menetközben, az is az én bajom. Az ipar mégis csak ipar... Ha az ember dolgozik, hát csak hasznát látja... Sóhajtott s a zsebeit kezdte kikutatni, hogy talán valahol megtalálja a hetven krajczárt.
- Ez már mégis sok. Ezt már nem tűröm. Ez a szegény asszony el se jöhetett a végtisztességre. Mert tartsuk meg a törvényt, de ami emberi dolog, az emberi dolog. Takarodjék a szemem elől, haszontalan fráter! Azután a menyecske felé fordult szelíden: - Lássa, én nem vagyok oka. De az ember sohase végezheti a kötelességét ezek miatt a rendetlen emberek miatt. Lassan-lassan az asszony is beletörődött. - Hiszen ha már úgy esett, ki tehet róla... - szólt sóhajtva -, az isten ellen nem tehetünk. Kötényével törülgette könnyeit... vagy hogy talán csak markírozta, mintha törülné, mert az asszony hamis portéka, s keresztényi megadással távozott a várból. De nem múlt el két hét sem, ott volt megint Laucsiknál nyalka gyászban. - Ejnye! - kiáltott fel a vizsgálóbíró, mert most mindjárt megösmerte. - Maga már megint itt van, Fodorné? Mit akar itt szüntelen? Meghalt egy rendőr akadémia. Hát hányszor mondjam már, hogy meghalt az ura? - Nem is avégett jöttem most, tekintetes uram, hanem hát... - No, csak szaporán mondja el, mert nincs időm.