PAPP SÁNDOR ZSIGMOND interjúja Azt nem kell különösebben boncolgatni, hogy mire vagyunk büszkék a történelmünkben, de vajon hogyan látta és főként hogyan tálalta legfontosabb eseményeinket a nyugati sajtó. A Címlapon Magyarország 1848 és 2020 közötti időszakban vizsgálta meg az országról alkotott képet. A beszélgetés második részében a rólunk alkotott sztereotípiákat és a lehetséges folytatást veséztük ki a szerkesztővel, Szalay-Berzeviczy Andrással. (Az interjú első részét itt olvashatja. ) TranzPress, 356 oldal, 11 900 Ft – Melyik címlap esetében érzett különös büszkeséget? – Természetesen a híres, '56-os Év embere címlap kapcsán, ez a legismertebb nemzetközi médiamegjelenése országunknak. 1848-on, 1956-on és 1989-en keresztül újra és újra a függetlenségéért és szabadságért küzdő magyarság tematikájával szólítjuk meg a világot. Adatbázis: Szalay-Berzeviczy András | K-Monitor. Büszkeséggel töltött el érezni azt a mély tiszteletet is, ahogy az angolok és németek írtak Deák Ferenc ről, Széchenyi István ról vagy akár Tisza Kálmán ról is.
Szalay-Berzeviczy András – Mi zavarja ebben? – Ez már nem politikai preferencia vagy vélemény, hanem jó ízlés kérdése. Az ilyen valóságtól elrugaszkodott, szürreális címlapokkal a nyugati sajtó önmaga hitelességét diszkreditálja. A nemzetközi sajtó akkor komolyan vehető, ha kritikai éle a megalapozottságra és valóságra épít. A negatív megjelenéseket folytatva a könyv bemutat egy sor világhíressé vált hazai természeti katasztrófát, balesetet is az 1879-es szegedi árvíztől, az 1910-es ököritófülpösi tűzvészen át a 2010-es vörösiszap-katasztrófáig és a Hableány 2019-es tragédiáig. Ezek szintén deprimálóak. – A nyugati sajtóban tükröződő sztereotípiák közül melyek tűnnek igaznak és melyek felszínesnek? – Sokszor jelennek meg az átlagemberek magyarságasszociációi és felületes képei, de számomra még érdekesebb az, amit a külföldi nem ért bennünk. Adatbázis: Szalay-Berzeviczy András, tanácsadás | K-Monitor. – Soroljon fel néhányat. – Ránk csodálkoznak, amiért hajlamosak vagyunk magunkat a világ legbalsorsúbb népének beállítani, és gyakran drámai melankóliával "sírva vigadni".
A jelenlegi politikai megosztottságban, mikor is mindkét oldal is a saját érdekei mentén értelmezi a külföldi sajtóvisszhangokat, mennyi esélye van bármiféle önvizsgálatnak? – Szűk az a tudatos réteg, amelyik reálisan közelíti meg, és helyén kezeli a nyugati közvéleményt. A baloldalon érezhető valamilyen messiásvárás és erőteljes megfelelési kényszer, mondván "minden úgy van, ahogy a nyugati sajtó diktálja", "ha megírta a New York Times, akkor az úgy van", "ha a Süddeutsche Zeitung azt állítja, hogy Magyarországot ki kell rakni az Európai Unióból, akkor az biztos igaz". A jobboldalon pedig gyakran tapasztalható egy több évszázados mélységű sértettség és dac a Nyugattal szemben. A nyugati nagyhatalmakat kárhoztatjuk, amiért nem segítettek bennünket a tatárokkal, törökökkel és az oroszokkal szemben, viszont csak az elpusztításunkon dolgoztak a 19. és 20. században. – Melyik jár közelebb az igazsághoz? – Világos, hogy egyik szélsőség sem igaz, a valóság ennél sokkal árnyaltabb. A könyv próbál egy reálisabb, emócióktól és illúzióktól mentes, nyitott viszonyrendszert felépíteni az olvasóban a nyugati közvélemény irányában.
2021. december. 06. 11:00 Balla István Kult "Messze többet volt Orbán Viktor a nyugati lapok címlapjain, mint Puskás Ferenc" Keveset szerepel magyar téma a nyugati címlapokon, és ha igen, akkor általában negatív kontextusban – derül ki a minap megjelent Címlapon Magyarország, Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című kötetből. A legpozitívabb kép országunkról a késő Kádár-korban volt, Orbán Viktor viszont 2015 óta soha nem látott mértékben tematizálja a nyugati médiát. A kötet szerkesztőjét, Szalay-Berzeviczy Andrást kérdeztük.