Nő az ablakban. Forrás: Netflix Az utóbbi alalműfajba tartozó két leghíresebb regény A lány a vonaton és a Nő az ablakban, amelyek közül az első, Paula Hawkins alkotása az, amely finomabban használja a saját gondjai elől álmodozásszerű "kukkolás"-ba menekülő főhősnő kulturális mémjét. Az egyébként férfi szerző (A. J. Finn) által írt Nő az ablakban eleve feltűnőbben építkezik sablonokból (a Holtodiglan -hagyomány és a Hátsó ablak -alaphelyzet mellett erősen támaszkodik a Tökéletes másolat című Sigourney Weaver-thrillerre is), megmenti viszont az az erő, ahogy a főhősnő belső világát és múltbeli súlyos traumáját ábrázolja. Ahogy arról a filmváltozatról szóló kritikánkban mi is írtunk, ezt a meglehetősen hangsúlyos szálat az amúgy tehetséges alkotók (Joe Wright rendező és Tracy Letts forgatókönyvíró) viszont teljesen kigyomlálták, így a Nő az ablakban adaptációja a tucatthrillerek színvonalát súroló középszerbe süllyedt (sőt, sok szempontból inkább az alá). A Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban készítői pedig a könnyű prédára mentek, és annak ellenére, hogy mára milyen gazdaggá vált a szóban forgó alműfaj, kizárólag a sokkal szűkebb alalműfajt, azon belül is jórészt egyedül a(z egyébként végül szintén a Netflixen landoló) Nő az ablakban t parodizálták.
Joe Wright legújabb thrillerébe úgy emelte át a leghitchcockosabb elemeket, hogy abból mégis valami saját szülessen. A rendezőzseni előtti tisztelgés, a Joe Wright-ra jellemző kézjegyek, a Bruno Delbonnel operatőri munkáját dicsérő jellegzetes képi világ és persze Amy Adams szokás szerint kifogástalan alakítása keveredik a Nő az ablakban című filmben, az eredmény pedig egy klasszikus és mégis friss, az első pillanattól az utolsóig hidegrázós thriller. Ahogyan annak már A lány a vonaton kapcsán is írtunk, az elmúlt évek trendje a thrillereket a frissen megjelenő bestseller krimijeire alapozni. Nem volt ez másképp most sem, a Nő az ablakban ( The Woman in the Window) alapját A. J. Finn 2018-as regénye adta, az ebből adaptált, nagyjából egy éve húzódó filmet pedig több ok miatt várta már a közönség tűkön ülve. Az egyik maga Joe Wright, aki olyan filmek rendezője többek között, mint a Büszkeség és balítélet, az Anna Karenina, a Vágy és vezeklés és A legsötétebb óra. További okok között szerepel a főszerepben ismét brillírozó és Oscar-jelölésekkel évről évre megszórt Amy Adams, akit továbbá olyan nagy nevek kísérnek a filmben tébolya során, mint Gary Oldman és Julianne Moore.
Mindez viszont fájdalmasan kevés egy nyolc részből álló széria esetében. Forrás: Netflix És itt érkeztünk el a sorozat másik, majdnem ugyanennyire hatalmas problémájához. Miszerint túl hosszú. A Nő a házban… 25 perces epizódokból áll, és van olyan rész, amelyben szó szerint nem történik semmi – vagy mondjuk maximum annyi, hogy átvezetnek a következő epizód eseményeihez, vagy felfednek egy olyan új információt, amit 5-10 percben is meg lehetett volna mutatni. Így még a fent említett poénok is elvesznek, hiszen mire egy-egy alkalommal előkerülnek, már belefulladtunk az unalomba, szóval nem dobnak fel különösebben. Az alkotás teljes játékideje közel 3 és félóra, amit játszi könnyedséggel le lehetett volna redukálni egy bő másfél-szűk kétórás nagyjátékfilmre. Ráadásul a kiparodizált eredeti mű is nagyjátékfilm, ebben az (al)alműfajban nem készült még a köztudatba is beépült, fősodorbeli széria, így teljes tévút volt ennyire elnyújtani a Nő a házban... -t. A Netflix részéről nyilván a profitmaximalizálásra, azaz arra törekedtek, hogy még több ideig tartsák a nézőt a monitor előtt, többször kattintson, mint azt egy egyszerre végignézhető nagyfilm esetében tenné.
Hát nagyjából ez lesz az eredmény, amikor nem alkotói invencióból, ihletből vagy frappáns ötletből, hanem kizárólag gazdasági szempontok alapján készítenek szellemi terméket. Nagy kár érte, mert a jelenség valóban fontos, és tényleg vannak szarvashibái. Talán készül majd belőle egyszer egy valóban értő és vicces paródia is – de az valószínűleg nem a Netflixen.
Azonban a sorozat formanyelve, színészi játékának nem is rossz minősége miatt a totális paródia elsőre nem egyértelmű. Mert szinte már megszoktuk, hogy a paródiák túlerőltetettek, gagyik és kellemetlenek, igazából pedig nem is viccesek. Nem úgy, mint a Nő a házban szemben! Akad itt minden a tökéletes párhuzamok felépítéséhez. A főszereplő Anna (még a nevük is stimmel) gyermeke elvesztése és válása után a nap nagy részét a házában tölti, és az ablakban ücsörögve a szomszédok kukkolásával üti el az időt. Gyógyszerre iszik, a terapeutájával néha mobilon hajlandó beszélni, de az nem sokat segít az állapotán. Ráadásul egy különös fóbiától is szenved, amely megnehezíti a házon kívüli életet. (Ugye, hogy ugye? ) A szakmáját, amely jelen változatban festő, maga mögött hagyta, hiába volt egykor kimagasló tehetség. Azonban egy napon új szomszédok költöznek a szemben levő házba, akikkel elkezd barátságot kialakítani. A drámai fordulópontot az hozza el, hogy Anna (Kristen Bell) véletlenül szemtanúja lesz egy gyilkosságnak az ablakon keresztül, azonban senki nem hajlandó elhinni neki, amit látott.