Bán Mór Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet Ilyen formán ezeket a történeteket csak az ellenségeik szemüvegén keresztül láthatjuk, töredékesen. Bán Mór A keleti szél harcosaiban arra tett kísérletet, hogy úgy mesélje el a mondákat, ahogyan az akkori hun fejedelmi udvarban láthatták és énekelhették. Az ellenség krónikáiban, és így is csak mozaikokban fennmaradt elemek rekonstruálásához volt szükség a belső fordítóprogramra, amelyet a közös könyvbemutató alkalmával Toót-Holló Tamás jellemzett ekképpen, akit a Mátyásról szóló, metatörténelmi királyregény-trilógiáját lezáró, Csordul a csepp című kötetéről kérdezett Bán Mór. Áttörést várnak a hun-magyar őstörténet kutatásában - GYŐRI HÍREK. A kettős könyvbemutatóról készült felvételt itt tudja megtekinteni: A hun–magyar rokonság tudata évszázadokon keresztül elevenen élt a magyar néplélekben. Ahogy Bán Mór fogalmaz, ennek valami oka kell, hogy legyen. Ezt bizonyítja mind a lelki rokonság, mind pedig a számos ismerős vonás, amely visszaköszön az ősi kínai krónikák lapjairól, melyeket viszont nem olyan régen, bő száz évvel ezelőtt kezdtek csak részletekben lefordítani az európai nyelvekre.
Klima László megjegyezte, hogy oroszországi régészek úgy gondolják, hogy az ún. csijaliki kultúrában megtalálták a keleten maradt magyarok emlékét, amit alátámasztani látszanak archeogenetikai eredmények is. A kutatások tanúsága szerint az ősmagyarság – mielőtt Etelközbe került volna, igen nagy területen mozgott. Történelmi forrásként idézte Klima László Ibn Fadlánt, aki a 920-as években járt a Volgai Bolgár Birodalomban. Az arab krónikás arról ír, hogy a bolgár uralkodó utasította az egyik alatta lévő nép vezérét, hogy nomadizáljon vele együtt. Annyit tudunk róluk, hogy ötezren voltak és akár magyarok is lehettek. A szibériai, az Urálon-túli ujelgi temetőben van egy honfoglalás előtti, de van egy honfoglalás utáni magyar, illetve van más török népekre jellemző régészeti anyag is. Hunok és magyarok rokonsága - Nemzeti.net. Az eddig összegyűlt tárgyi anyag alapján úgy tűnik, hogy a 9. század közepén jóval nagyobb területre terjedt ki a magyar jelenlét, mint eddig gondoltuk – jelentette ki Klima László –, és reméli, hogy ennek további régészeti bizonyítékai is hamarosan előkerülnek.
A világon mindenhol teljesen elfogadott tény a nyelvészetet ismerők körében, hogy a magyar finnugor, uráli nyelv. Hallgasd meg a manysikat, ha ezt kézenfekvően be akarod bizonyítani. A finnek is így tanítják, de még a törökök is, csak ők hozzáadják a saját nyelvcsaládjukat is. Urál - altájit tanítanak. Ebben a magyar ugyanúgy finnugor, uráli, a török meg türk, altáji. Csak a kettő kapcsolódik. A szkíták a tudósok nagy része szerint indoirániak voltak, tehát a perzsához rokon volt a nyelvük. A magyarhoz nem. A hunok pedig legnagyobb valószínűséggel türkök voltak, tehát van 30+ másik népcsoport, aki inkább hun, mint mi lennénk. „Attila mint »hamisított« múlt, nem tűnik túl jónak” | Magyar Hang | A túlélő magazin. A szkíta - hun - magyar kontinuitás EGYEDÜLI magyar teória. Sehol az égegyadta világon máshol nem beszélnek róla. Ezt csak mi találtuk ki, mert ezek a népek egymás után éltek a Kárpát - medence környékén és benne, tehát jól lehetne rá alapozni jogokat. Így lehetne villogni a románoknak, hogy mi voltunk itt előbb bleeeee.... Más alapja nem nagyon van. A valóságban ezek a népek mind kapcsolódtak valamikor, mert nomádok voltak és az Eurázsiai sztyeppe egy olvasztótégely.
Az Ob folyónál… Röviden: Németh Endréék kutatása pont arról szól, hogy a nyelvi rokonságon kívül biológiai rokonság is létezik a Kárpát-medencében élő magyarok és a Dél-Urál‒Nyugat-Szibéria vidékén élő, ma főként vadászattal-halászattal, valamint rénszarvas-tenyésztéssel foglalkozó emberek között. Kutatásaik során a magyar szakemberek számára kiderült, hogy az ugor népekre speciális genetikai markerek jellemzőek. Ezek a mai magyar és obi-ugor génállományon kívül nagyobb arányban a néhai Magna Hungáriában (a mai Baskíria és Tatársztán területén is előfordulnak. Ez az a vidék, ahol Julianus barát a keleten maradt magyarokat a 13. században megtalálta! Fontos adalék, hogy biológiai kódjuk tekintetében a ma élők mellett nemcsak honfoglalás kori, hanem jóval régebbi, akár több ezer éves sírok feltárását követően is azonosítani lehet bárkit. Mindez alapjaiban változtathatja meg a honfoglalásról alkotott eddigi képünket! Ezért volt az Aspektus vendége még Szécsényi-Nagy Anna régészeti genetikus, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Acheogenomikai Intézetének vezetője és Klima László régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa is.
Mindezek ellenére nemzetünknek a gerincét mégiscsak a 895-ben a Kárpát-medencébe költözött, közel félmilliónyi honfoglaló magyar adta és adja ma is. Ez a könyv ennek a "gerincadó" magyarságnak a kialakulásával, az őstörténetével és a rokonságával kapcsolatos változatos elméleteket szeretné csokorba gyűjteni, és minden remény szerint elfogultság nélkül az olvasók elé tárni.
Már 1866-67-ben eldőlt, hogy a Csaba-trilógia befejezetlen marad. Arany úgy döntött, hogy a Toldi-trilógiát fejezi be, amelynek töredékessége miatt nagyobb lelkifurdalást érzett. Körülményei is megváltoztak (lánya meghalt), a nyilvánosság is felzaklatta (nemcsak a rosszallás, hanem a dicséret is), és egyre súlyosabb kétségekkel küzdött (úgy érezte, művészi ereje nem elégséges a munka nagyságához mérten). A nemzet költőjének szerepét is egyre terhesebbnek érezte, nehezen viselte a morális kényszert, és közben a "modern" költészet útján is elindult. Ráadásul meg kellett érnie, hogy a magyar közgondolkodásban megváltozott a magyarság őstörténetéhez való viszony, így a trilógia témája is megkérdőjeleződött. A tudományos kutatások ugyanis vágyálomnak minősítették a hun-magyar rokonságra vonatkozó elképzelést. Kiderítették, hogy Attila hun király csak a mondákban őse a magyarságnak, történelmileg semmi köze hozzánk. Az új nyelvtudósok kidolgozták a finnugor nyelvrokonság elméletét, vagyis a magyart a finnugor nyelvcsaládba sorolták.