A magyar nyelvben megjelöli a birtokos számát, személyét és a birtok számát, de a törökben kissé hiányosan. benim enyém bizim mienk senin tied sizin tietek onun övé onların övék A török nyelvtan a ben, sen stb. személyes névmásoknak a névszó módján képzett birtokos esetének fogja fel. A birtokos névmás –ki toldalékkal, egyalakú önálló — főnévként ragozható — birtokos névmást képez, pl. benimki, az enyém, seninki tied, benimkinden, az enyémtől/ről, Hangi evin kapısı büyüktür? Melyik ház kapuja nagy? Kocsik sorrendje jelentése németül » DictZone Magyar-Német szótár. Benimkinin, az enyémé, más nevek (személy) birtokos eset ragjához is fűzhető, Alininki, Alié, stb. Többes számban, pl. benimkiler, az enyéim, bizimkiler, a mieink, bizimkilere, a mieinknek stb. A mondatban főnévi alanyként állhatnak. 30. A birtokos névmás a var és a yok (létezés és nemlétezés) igékkel benim var nekem van bizim var nekünk van benim yok nekem nincs bizim yok nekünk nincs senin var neked van sizin var nektek van senin yok neked nincs sizin yok nektek nincs onun var neki van onların var nekik van onun yok neki nincs onların yok nekik nincs 31.
A törökben a legtöbb korábban nevek közé tartoztak, s toldalékot kapva váltak határozatlan névmássá. Birkaçı, egynéhány/an, öbürü, a másik, herkes, mindenki, hepsi, mind, az összes, nicesi, hány? hánya? 36. Általános névmás A török nyelv az általános névmások tekintetében szegényes. Amire a magyar nyelvben egy szó elegendő azt a török legtöbbször több szóval fejezi ki. A leggyakrabban használt általános névmások: Biri, birisi, bir kimse, valaki. Bir şey, herhangi bir şey, valami, akármi. Herhangi bir kimse, akárki, bárki. Her ne, bármi. 4. A nevek toldalékolásának problémásabb esetei | Jegyzetek a nyelvről. Herkes, mindenki. Hiç kimse, senki. Hiç bir şey, semmi. Melléknéviek: bazı, némelyik, többes számát: kimi insan, némelyek, már két szó fejezi ki. Her ne…, akármilyen, stb. ADORJÁN IMRE
Ez volt szokásban főként a gazdagabb és műveltebb családoknál, és nagyjából a mai napig így történik. A névadáskor kínosan ügyelnek, hogy a név hangzása semmilyen pejoratív jelentésű szóra ne emlékeztessen, és a hangzása (ti. a név dallama) harmonikus legyen, de figyelembe veszik a leírt nevek alkotta írásjegyek szerkezetét is, ügyelnek, hogy a vonások vízszintes, és függőleges térbeli eloszlása szemnek tetszetős legyen. Régebben az egyszerű nép fiai, főleg a falvakban gyakran csupán az azonos nemű gyermekek életkor szerinti sorszámát kapták utónévként. A személynév mellett a gyermek kaphatott otthoni vagy gyermeknevet, olykor tanítójától iskolai nevet. A felnőttkor küszöbét jelentő avatási ceremóniakor felnőtt szólítónevet (zi) adtak neki. Új nevet kaptak uruktól az ágyasok és a szolgálólányok. A művelt írástudók maguk választhattak irodalmi nevet (hao). A különféle nevek használatát rituális szabályok pontosan előírták, pl. az eredeti személynév (ming) tabu alá esett. Senkinek sem volt szabad kimondani az uralkodó császár személynevét, vagy leírnia az adott írásjegyet, még akkor sem, ha nem az uralkodót jelölték vele.
Ezeket a szavakat az uralkodó uralmának idejére kivonták a használatból, és ezek általában egy azonos hangzású, másik írásjeggyel helyettesítették a szövegekben. Az emberek nem mondhatták ki saját apjuk vagy anyjuk személynevét sem, sőt le sem írhatták. Illetlenségnek számított valaki előtt kiejteni az ő vagy az apja személynevét. Az elhunytaknak ún. templomi nevet adtak, amelyet az elhunyt lélektáblájára írtak. A királyokat, császárokat a mai napig templomi neveik alapján emlegetik.