Egy csárda áll Bakony erdejében, Nagy a híre három vármegyében, Magas bükkfák lengenek fölötte, Csörgő patak futkos körülötte. Hamis hely ez, bujdosók tanyája, Ember legyen, ki betér alája, Minthogy Cifra Laci iszik benne, Ki az ördögnek is neki menne. Ilyen legény egyszerre csak egy van, Noha csárda több van a Bakonyban. Már ültében látni, milyen derék, Úgy ül ott a padon, mint a vasék, Hát ha feláll, száz közől kiválik, Asztal hídjától ér gerendáig, S minő nyalka az ármányos fia! Be válnék belőle szép katona, Forgós csákó be jól állna fején, S ha tarsoly ugrálna kardhüvelyén, Hét országba nem volna oly huszár, Talán úgy is hadak fia volt már. Talán még sem, mert a haja megvan, S arcát veri jó vastag csomókban, Széles kalap van nyomva reája, Arany sikkal himes karimája, Kék selyembül függő szalag rajta, Szellő játszadozva lobogtatja. Cs. Szabó László: „A költő leghűbb életrajzírója a verse.” : hungarianliterature. Hát a szűre? cifra, mint a manó, Egy hétig dolgozott rajt' a szabó. Csak úgy ég a sok veres posztótúl, Ilyesmit nem látni, csak a Dunán túl. Vizfolyás és patkó, és tulipán, S egyéb varrások ellepik cifrán, S mint tarka madár a fa tetején, Könnyen fityeg magas válla hegyén.
Ninini: Ott az ürge. Hű, mi fürge, Mint szalad! Pillanat, S odabenn van, Benn a lyukban. Radnóti Miklós: Este a kertben : hungarianliterature. A mi emberünk se' rest, Odanyargal egyenest A lyuk mellé, S beleönté A veder vizet; Torkig tele lett. A szegény kis ürge Egy darabig türte, Hanem aztán csak kimászott, Még az inge is átázott. A lyuk száján nyakon csipték, Nyakon csipték, hazavitték, S mostan... Itt van... Karjaimban, Mert e fürge Pajkos ürge Te vagy, Laci, te bizony!
Égen az újhold oly vékonyka most, mint apró seb, melyet a fecske ejt, villanva víz szinén és utána rögtön elfelejt. Már éjszakára ágyazott a kert, az álmos sok bogár virágba bútt s a hetyke tulipán álldigálva ágyán, elaludt. Könnyen lépek hát s arra gondolok, hogy asszonyomnak nyakán a konty tán olyan, mint szusszanó arany pont egy boldog vers után. S mondom a verset; törekedik már s úgy hangosodik szájamon, mint hű lehellet csók után és mint avar között az új fű. S verssel térek a házba, ahonnan az asszony fut elém és hordja hó nyakán a kontyot, mely ha kibomlik, arany lobogó.
Levél verses részlete 1852. október 1. Téged magadat is, szerelmes nődet is, Meg, ha ugyan volna, kis csecsemődet is, Apádat, anyádat, a familiádat, Kijáró, bejáró ökonómiádat: Kivánjuk szivesen én s a feleségem, Laci, Julcsa, én két apró szép cselédem, Kivánjuk nem egyszer, hanem száz- meg százszor, – Most ölel forróan, – s többet ir majd másszor – igaz barátod Arany János.
Ha rendkívül tetszett ez a fost, adományozhatsz egy-két piros aranyat u/BreadKnight2 felhasználónak, ha ide írod, hogy +pirosarany. Erre a fostra eddig 0 piros arany érkezett, és u/BreadKnight2 felhasználónak összesen 22 darabja van. Én csak egy kicsi robot vagyok, ha többet akarsz megtudni rólam, vagy valami problémát észlelsz velem kapcsolatban, ezt itt teheted meg. Ha nem működnék próbáld meg megnyitni ezt a linket.