Lehet tapsolni, van rá ok: Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész, a győri Menház Színpad vezetője kimagasló színészi és szinkronszínészi munkássága, valamint színházalapító és szervező tevékenysége elismeréseként Szent László-díjat kapott június 27-én, a városi Szent László-napi díszközgyűlésen. Gáti Oszkárnak nincs beteges küldetéstudata, tudja, hogy önmagában a színház nem váltja meg, sőt még csak nem is változtatja meg a világot. A színház játék, igaz, ha jó, akkor halálosan komoly is lehet. Szembesít saját sorsunkkal, lelkiismeretünkkel, a történelemmel, elhalasztott esélyeinkkel, kinevetteti teszetoszaságainkat, kisszerűségeinket. Segít átérezni mások sorsát, amelyben néha a sajátunkra ismerünk. Gáti Oszkárnak saját színpada van: a Menház Színpad. Nem az épület az övé, hanem a ház szelleme. Ebbe az apró térbe belefér a világ. Sorsdöntő útválasztásaink, sodródásunk a történelemben, elrontott szerelmeink, mindennapi megmérettetésünk, önmarcangolásunk, humorunk és bátorságunk, esendőségünk, elbukásunk és talpraállásunk, sírásunk és nevetésünk, árulásaink, megbocsátásaink, vezeklésünk és újrakezdésünk.
Valódi háborgó lélek - talán összeférhetetlensége, konfliktusos alkata, nehéz természete miatt nem kapta meg soha a Kossuth-díjat, ami amúgy évtizedek óta megilletné -, aki 2008-ban az egész színházi világgal szakított, méghozzá botrányos körülmények között: nem volt hajlandó elfogadni, hogy a Győri Nemzeti Színház vezetői fegyelmezetlenek, felelőtlenek, alkoholizálnak vagy épp a testi gyönyöröket hajszolják ahelyett, hogy a szakmájukra összpontosítanának. Tizenhárom éve drámai hangú beszéddel búcsúzott a társulattól, melyben kíméletlen őszinteséggel sorolta a teátrum vezetőségének bűneit, mulasztásait. Tíz esztendőn keresztül temetőgondnokként gondozott, mindeközben Menház Színpad néven kamaraszínházat hozott létre - neves budapesti művészek emlékezetes előadásait "költöztette" Győrbe, üde színfoltját teremtve meg a helyi kulturális életnek -, de egy ideje ezt is abbahagyta. Gáti Oszkár napjaink egyik legnagyobb magyar színésze. Óriási veszteség, hogy elhagyta a szakmát. Vagy a szakma hagyta el őt?
70 évesen is tele van tervekkel Gáti Oszkár - YouTube
"El is kellett költöznünk onnan, pedig szerettem ott lakni. Hiányzik a temető csendje. Most egy nagyon forgalmas utcában lakunk, nehezen viselem a zajt. Az éjszakáim nagy része azzal telik, hogy számolom az autókat, amelyek elmennek a ház előtt. " Gáti Oszkárnak búcsúznia kell a színházától és a másodállásától is Kénytelen volt bezárni győri színházát Gáti Oszkár, ám nemcsak ettől, de a másodállásától, a temetőgondnokságtól is búcsúznia kell.
(…) És a gyerekem majd fel fog nőni…" A zseniális színész nem vágyik vissza a színpadra, sőt, a temetőgondnoki tíz évét nagyon pozitívan ítéli meg. "Én megismerkedtem azzal a világgal, ahova majd megyünk mindannyian. Amitől mindenki retteg. 'Jaj istenem, meg fogok halni! ' Én meg azt látom: tök jó. " A teljes interjú itt látható: Fotó: Negyedik negyed Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
Ilyesmire ezt az egyenes jellemű embert sosem lehetett rávenni. A vereség férfias beismerése, a néma visszavonulás művésze volt. A helytállás volt a férfiassága, éppen az agresszió ellenében. Ezért mondta olyan megrázó erővel, hogy "Uram, háborúból jövök én, mindennek vége, vége. Békíts ki magammal és magaddal, hiszen Te vagy a béke". A Bibliás, istenkereső, harcokban megfáradt, protestáns magyar költő, Ady Endre sora. És Babits Mihály szemérmesen bátor dacossága is az ő orgánumán szólt a legszebben, hogy "Én nem a győztest énekelem". Hanem csak azt, hogy legyen "béke már. Legyen vége már". A magányos farkas, a csendes, kemény macsó egyetlen vágya valójában a csönd, a béke. Ezért távozott, amikor úgy látta, a színház helyét az alakoskodás foglalta el, 40 év után. Ezért lesz a győri zsidó temető, a temetőnk gondnoka. Csak hogy "magány és békesség övezze", ahogy ismét csak a héber Biblia, a Jónás könyve felé forduló Babits Mihály mondta. Az ő hősei: a legnagyobb magyar katolikus és a legnagyobb magyar protestáns költő, akik a magyar irodalmi modernség születését őrizték: Ady és Babits.