A törvény egyébként terjedelmes mellékleteiben sorolja fel a nemzeti vagyoni kört. A legszigorúbban védett nemzeti vagyoni kör a kizárólagos állami és önkormányzati tulajdon meghatározása, ami forgalomképtelenséget jelent, azaz teljes elidegenítési és terhelési tilalmat, valamint osztott tulajdon létesítésének tilalmát. Ezen vagyonelemek körét tehát taxatíve határozza meg a törvény és mellékletei; az önkormányzatok kizárólagos tulajdona fő szabályként kizárólag koncesszió útján hasznosítható. Három további vagyoni kör Az Alaptörvény bevezetett egy új fogalmat, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon fogalmát, erre tekintettel kellett a korábban használatos fogalmak jogi tartalmát egymáshoz képest meghatározni. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon státusza a törvény rendszerében a második védelmi vonalat képezi, amely megegyezik a forgalomképtelen vagyontárgyakkal abban a tekintetben, hogy ezek a vagyonelemek sem idegeníthetők el, nem terhelhetőek meg.
A szabályozás alapelvei közé tartozik, hogy a nemzeti vagyon közérdeket szolgál, "közös szükségletet elégít ki", legfőbb rendeltetése szerint pedig a közfeladatok ellátását biztosítja. A nemzeti vagyonnal való gazdálkodás célja a természeti erőforrások megóvása, a nemzeti értékek megőrzése és méltó hasznosítása a jövő nemzedéke szükségleteinek figyelembe vételével. A nemzeti vagyon átruházására, hasznosítására vonatkozó szerződés kizárólag olyan szervezettel köthető, amelynek tulajdonosi szerkezete, szervezete, tevékenysége átlátható. Ez lényegében kizárja az off-shore cégeket a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás köréből. A tervezet meghatározza azt a kört, amelynek a számára a nemzeti vagyon kezelésbe adható. A korábbi szabályozáshoz képest jelentős mértékben szűkül a nemzeti vagyon kezelésére jogosultak köre; az állam és a helyi önkormányzat szerveire, intézményeire, valamint ezek 100 százalékos tulajdonában álló gazdálkodó szervezetekre korlátozódik. Erre azért van szükség az indoklás szerint, mert a vagyonkezelői jog rendkívül széles körű, "kvázi tulajdonosi jogkört" jelent.
Ebbe a - törvény mellékletében is rögzített - körbe tartoznak például a magyarországi tavak, folyók, patakok, holtágak, mellékágak és azok medre, valamint vízi létesítmények, továbbá az állam kizárólagos tulajdonában álló országos törzshálózati vasúti pályák. A következő kategóriába a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyont sorolták, ezek között (részben vagy egészben) állami tulajdonban álló társaságok, továbbá vagyonelemek, műemlékek vannak. A felsorolásban ezek között szerepel a Sándor-palota, a Királyi Palota, a Rudas fürdő, az Egyetemi Könyvtár, a Pesti Vigadó, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Citadella, a Műegyetem épületei, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok. A törvény szerint ezek a vagyonelemek sem idegeníthetők el, nem terhelhetőek meg, a hasznosításuk szabályozása azonban kevésbé szigorú. A nemzeti vagyon harmadik kategóriája a korlátozottan forgalomképes vagyoni kör. Az ide tartozó vagyonelemek eladhatók, megterhelhetők, de csak törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek szerint, ami általában valamilyen hatóság, vagy egyéb szerv előzetes jóváhagyását jelenti.
Erre azért van szükség az indoklás szerint, mert a vagyonkezelői jog rendkívül széles körű, "kvázi tulajdonosi jogkört" jelent. A törvény rögzíti azt is, hogy nemzeti vagyon tulajdonjoga térítésmentesen átruházható a közfeladatok ellátójára az állam és a helyi önkormányzat között. Lényegében ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatok oktatási, egészségügyi, szociális feladataikkal együtt vagyont is átadhassanak az államnak. A nemzeti vagyonról szóló törvény az önkormányzati ingatlanok értékesítésekor az államnak elővásárlási jogot biztosít.