Bartis Attila: Nyugalom - hangoskönyv - YouTube
"Kár összetéveszteni a trágárságot az őszinteséggel" – írja Bartis Attila, s azt hiszem, nyugodtan állíthatom, regényének minden lapja őszintének és valódinak tűnt. Legyen szó a (rém)álmok zűrzavaros káoszáról vagy az anya és fia kapcsolatának ritkán előtűnő valóságos másodperceiről, a sorok mögött ott érzem a való életet és az igazán emberi érzéseket. A művet nem csak a kortárs magyar irodalom elkötelezett rajongóinak ajánlom, hanem bárkinek, aki egy szédítően megrázó és mély érzelemvilággal rendelkező művet szeretne olvasni – habár a sodró lendületű és kiválóan felépített történet nem csak a főszereplőnek, de nekünk, olvasóknak sem hagy nyugalmat.
A nyitott szem mint szimbólum pedig egyszerre szolgál a fényképezésszerűen mindenhova betekintő, az olvasóval minden bizarr részletet láttató elbeszéléstechnika metaforájaként, ám az is jelentőséggel bír, hogy a halott anya szemét nem lehet becsukni, mert már beállt nála a hullamerevség – nem lel nyugalomra. A regény legkomplexebb szimbolikus eleme azonban kétségkívül a tükröződés, amely megjelenik egy másik szimbólum, a nevek szintjén is (a társasházban lakó, szárnytörött madarakat gyűjtő prostituáltat is Rebekának hívják, Andor ikertestvére is Rebeccára változtatja a nevét, amikor hegedűművészként befut), leginkább azonban a családi viszonyokban érhető tetten. Bartis Attila: A nyugalom | bookline. Miután Rebecca az utolsó, anyjának küldött levele után – melynek zárása újfent szimbolikus: "Tisztelt anyám, ha látni kíván, akkor a szemét majd ne csukják le" – öngyilkos lesz, a fiú kezd el levelezni az ikertestvér nevében, és újra úgy érzi, hogy eggyé válik vele. Az azonosulás mellett az azonosítás is ide tartozik: Andor az Évával való együttlét során őt az anyjával azonosítja, ami, mint kiderül, nem is minden alap nélküli, hiszen az asszony ott volt a születésénél – akkoriban ugyanis a Weér-házaspárral hármasban éltek.
Sőt, ismétlésként is megjelenik a tükröződés a nők között Andor életében: majdnem ugyanúgy írja le az anyjával, az Évával és az Eszterrel való szexuális együttlétet. A kettősség ugyanakkor széttartásként, aszimmetriaként ismerhető fel az elbeszélő szólamban. Szilágyi Nagy Ildikó megállapítása szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy bár az elbeszélő önboncolgató, nem feltétlenül adhatunk hitelt minden kijelentésének. Giccs, na és? (Bartis Attila: A nyugalom) | Magyar Narancs. Már csak azért sem, mert emlékezete feltűnően a tárgyakra korlátozódik: a viszonyai során megszerzett fehérneműk és zálogok mellett saját életét is két nő, a testvére és az anyja életének lenyomataiként szolgáló dolgokból rakja össze. Ráadásul, mint arra Margócsy István rámutat, paradox viszonyban áll egymással a mindentudó, vallomásos narráció és az írói alteregó előtt fokozatosan kibomló eseménysor, amelynek a végén az utóbbi csak eljut a nyugalomhoz. Ez azonban nem hoz számára megnyugvást, mindössze a nyugalom kifordított értelmezését teszi lehetővé: ez vagy az anya halála révén a szerelmi és családi kötelékektől való megszabadulás, egy kvázi-gyilkosság felvállalása (az anya az egyedüllétbe halt bele), vagy éppen mindennek az elbeszélése.
15 éven keresztül a fiára támaszkodik mindenben, sőt, állandó elszámoltatás alatt tartja. (Holvoltálfiam?, Hovámészfiam? ) Tovább tarkítja a képet a látszatnak szánt, különös levelezés Judittal. Időközben feltűnik egy szintén titokzatos múltú nő az író életében, könyve kiadása kapcsán afférja lesz egy nála idősebb nővel, aki egykor apja szeretője is volt. Sok év elteltével újra hírt kap Juditról, megismeri az apja múltját. Amikor meghal az anyja, magát vádolja a halála miatt, a rabság után nem megkönnyebbülést érez, hanem lelkiismeret furdalást. Olyan súlyos hatással volt rá 35 éve, hogy nem is tudja feldolgozni sem múltját, sem a hirtelen rászakadt szabadságot. Epizódszerűen derülnek ki a történetben az előzmények, az ok-okozati összefüggések kibontásakor egyre meghökkentőbb dolgokkal találkoztam, sorra "estek ki a csontvázak a szekrényből", oldalról oldalra lepleződtek le beteges viszonyok. Önzés, hazugságok, félelem, menekülés. Talán ezek a legjellemzőbb szavak, amik eszembe jutnak a regény kapcsán.
Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot. Az ébredés senkiföldje nagyjából valami olyasmi, mint a rossz irányú futóhomok, vagy inkább ingovány, fölfele működő mocsár, amiből egyre kijjebb kerül az ember, még sincs benne sok köszönet. Ha az ember dolgozik, az idő kétségkívül beleragad az iszapba, valahogy úgy, mint hosszabbításkor. A szerző további könyvei:
Hogy neki már nem kell majd mindezt végigcsinálni. Hogy ő tudós lesz, aki kitör. Aki felkerül a nagy Budapestre. Hogy majd a gyerek. Mert az apa még itt, a falun, egyszerű, dolgos, kicsi ember. Na de majd a gyerek. Az lesz valaki. Tudós. Budapesten. Persze nem lesz. Vagyis valaki, valami teljesen más lesz. "Tudod $@! %, milyen az, amikor nem lehetsz az, ami akarsz? " (41. fejezet). Milyen az? Tragikus. Erről szól a gyerek története. Repkedünk itt az időben előre-hátra, ugrálunk szereplők közt jobbra és balra. Oda kell figyelni minden sorra, ha egy percre is ellankadsz és csak félig figyelve olvasol tovább, lapozhatsz is gyorsan vissza, hogy megértsd, épp kiről, épp miről szólnak a sorok. Minden mellékszereplő sorsa ki van itt bontva. És mind egy valódi tragédia. Olyan szomorú, olyan nyomasztó, olyan szívbemarkoló, olyan keserű itt megannyi történet, megannyi cselekményszál, megannyi sors… És ettől válik annyira igazivá, annyira emberivé, annyira hitelessé. Hogy mindent tisztán megmutat.
Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek. Most megtudhatod róla, amit nem tudtál, mert elrejtőztél, mert elrejtőzött előled. Most megismerheted a sorsát, és azokat a sorsokat, amely sorsok az ő sorsát alakították, amely sorsokat ő is alakított. Azt mondod, nem érdekel, azt mondod, olyan idegen, azt mondod, egy senki által nem ismert ősre ütött, pedig belőled van gyúrva, hisz gyerek, és a tied. Vezet-e út a hetvenes-nyolcvanas évek falusi Magyarországának porából-sarából a fényes jövőbe? Lehet-e nagy ember - filozófus! - a gyerekből? Vagy rá is az apák és nagyapák boroskannája vár? A gyerek – Spiró György szerint korunk hőse -: sokunk közeli ismerőse. A gyerek: Háy János eddigi életművének egyik legnagyszerűbb kötete, mely a kortárs magyar irodalomnak is megkerülhetetlen darabja lett.
Háy János a tavalyi évem nagy fefedezettje volt. Kezembe került akkor a "Napra jutni", és megnyílt előttem egy teljesen más világ, feltárult valami olyan lelki mélység Háy sorain át, amit csak néhány igazi mesterműben találtam meg korábban. Bele is vetettem magam az ő műveibe nyomban, jött a "Hozott lélek" majd "A bogyósgyümölcskertész fia" sorban. Mindhárom írása komoly lelki és szellemi élményt adott, nagy várakozással álltam hát neki eleddig számomra ismeretlen, "A gyerek" című könyvének. Most pedig bajban vagyok. Nagy bajban. Ez a könyv egyértelműen 2017 eddigi legnagyobb olvasmányélménye. Kicsit sajnálom is az összes többit, ami, aki a következő hetekben jön, az élmény még annyira friss most, hogy egészen biztosan mindent ehhez fogok hasonlítani. Ez a könyv pedig magasra tette a lécet. Most az a léc épp megugorhatatlannak tűnik. Persze változik ez majd, de most még nagyon lüktet bennem ez a történet. Még nagyon eleven. Háy mestere a lélekábrázolásnak, bármennyire is ellenkezel egy-egy szereplő cselekedetével, adott döntésével, bármennyire undorodsz is tőle és megveted, amit csinál, világosan látod, nem tehetett másként, nem dönthetett másként, nem cselekedhetett másként abban az élethelyzetben.
A gyerek leírása Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek. Most megtudhatod róla, amit nem tudtál, mert elrejtőztél, mert elrejtőzött előled. Most megismerheted a sorsát, és azokat a sorsokat, amely sorsok az ő sorsát alakították, amely sorsokat ő is alakított. Azt mondod, nem érdekel, azt mondod, olyan idegen, azt mondod, egy senki által nem ismert ősre ütött, pedig belőled van gyúrva, hisz gyerek, és a tied. Vezet-e út a hetvenes-nyolcvanas évek falusi Magyarországának porából-sarából a fényes jövőbe? Lehet-e nagy ember - filozófus! - a gyerekből? Vagy rá is az apák és nagyapák boroskannája vár? A gyerek - Spiró György szerint korunk hőse -: sokunk közeli ismerőse. A gyerek: Háy János eddigi életművének egyik legnagyszerűbb kötete, mely a kortárs magyar irodalomnak is megkerülhetetlen darabja lett.
Kiemelt kép: rebcenter moscow fotója a Pexels oldaláról. Olvasd el ezt is: