Mario Lanza. Ez nem meglepő, hogy Dmitrij szeretett klasszikusok fiatal korban. A szülők Dmitri Hvorostovsky ifjúkorában Amint natív Hvorostovsky, az első alkalommal, amikor úgy döntött, hogy énekeljen már négy éve. Hamarosan egy kis Dima és apja kezdett tanulni zongorázni és hamarosan gond nélkül beírható a zeneiskolában. Érdemes megjegyezni, hogy az első tanító látta a fiú mellett nagy zongorista, nem egy operaénekes. Ami a középiskolát, akkor minden nem volt olyan rózsás. Az utolsó évében, Dmitrij írt pusztító választ, hogy ő szívesebben elfelejteni az iskolai évek, mint egy rémálom. Aki csak egyszer hallotta, sohasem feledheti – Dmitri Hvorostovskyra emlékezünk. Dmitry szülőkkel Sokan azt tanácsolta neki, hogy nem Krasznojarszk College of Arts, ahol részt vesz egy aspektus a zenei tehetség elejétől a XX században. Ahhoz azonban, hogy mindenki meglepetésére Dmitrij úgy döntött, a helyi tanárképző főiskola nekik. Gorkij, mely még ma is kevésbé tekintélyes, és sokkal távolabb haza. Itt a jövő énekes kapott különleges zenetanár. Ugyanakkor kezdte, hogy vegyenek részt a hipermodern zenei irányokat, amelyek között volt a hard rock.
Az ő fiúk, szószólójuk volt Dmitri Hvorostovsky. Az orosz álom. A fiú, aki a semmi közepéről hódította meg a világot. A kommunizmus fiaként indult, s milliomosként huny el. Dmitri hvorostovsky háza a szív temploma. Mesebeli hősként Isten helyett önmagában hitt. "Magamban, az akaraterőmben hiszek és bízok, az amerikaiak szerint »survivor« vagyok! " A művész és az amerikaiak tévedtek. A bukott hős nemsokára hazatalál, testét az orosz anyaföld fogadja be. Ám az amerikaiaknak igazuk is volt, hiszen hála a felvételeknek Gyima túlél mindannyiunkat, hangja generációkat fog még elbűvölni.
Orosz bariton operaénekes, aki született:;Szibéria, Krasznojarszk, 1962. október 16 –án. Aktív:1989- napjainkig. Tanulmányait a Krasznojarszki Művészeti Iskolában végezte. A város Operaházában debütált, szerepe Marullo volt a Rigoletto című operából. Dmitri hvorostovsky háza wawel. Az első díját az orosz Glinka Versenyen nyerte 1987-ben és Toulouse énekversenyen 1988-ban. Nemzetközi ismertséget 1989-ben szerzett, amikor megnyerte a BBC "Cardiff Singer of the World" versenyét, legyőzve a helyi kedvencet, Bryn Terfelt. Nemzetközi színpadon Londonban debütált először, 1990-ben pedig New York-ban lépett fel. Olaszországban Anyegint játszotta, a siker, ami meghozta neki a világhírnevet, 1993-ban érte a La Traviata előadásakor. Azóta elénekelte szinte minden nagy operaházban, többek között a Metropolitanben, a Royal Opera House Covent Gardenben, a Berlini Állami Operában, a La Scala és a Bécsi Állami Operaházban. A leghíresebb szerepe a New York Times szerint Anyegin címszerepe.
Ahogy a tudós fürkészi a kísérleti egeret, ahogy Isten bámulja a nyáját, úgy figyeli a férfi egy faltól falig érő képernyőn a fiatal nő minden mozdulatát. Amikor belép a lány cellájába, gondosan kulcsra zárja az ajtót. Testközelben is csak a tudós szemével próbál fogva tartottjára tekinteni, a nő közelsége azonban zavarba ejti, megfutamodásra kényszeríti. A férfi azzal ugyanis nem számol, hogy az együtt töltött idő nemcsak a teremtményt formálja át, hanem magát a teremtőt is. A kettejük közé emelt mesterséges falak nem gátolhatják meg az érzelmek kialakulását. Előre borítékolható, hogy a fanatikus doktor vad szerelemre lobban a tökéletesre csiszolt alkotás iránt, hiszen a teremtő nem ápolhat csupán érzelemmentes viszonyt a kreatúrájával. Hiába is áltatja magát dr. Ledgard, több ő, mint isten, több, mint tudós. A bor amelyben elektro. Az egyszemélyes valóságshow főszereplőjének előbb-utóbb ki kell lépnie a ketrecből, hogy teremtőjének ágyasa legyen. Mikor úgy látszik, minden a helyére kerül, a vágy beteljesedik, előbukkan a dramaturgiai csavar.
"Nem vagyok elefánt! Nem vagyok állat! Emberi lény vagyok! Éé! " – Minden évben ugyanaz a nóta: kicibálják a patkányt, pofáznak hozzá, az visszapofázik, a végén az egészet megmagyarázzák. – De az emberek szeretik! – Az emberek a véres hurkát is szeretik. Az emberek barmok. "A második világhború az egyszerű közkatonáknak volt talán a legborzasztóbb. ORIGO CÍMKÉK - A bőr, amelyben élek. Menetelni hóban, esében, vagy épp tikkasztó napsütésben, számos helyzetben élet-halál harcot vívni és elviselni a tisztek folytonos parancsolgatását, mikor azok nem egyszer a front veszélyeitől, több száz kilóméterről érkeznek... " "Törpapa ott van már a film a mozikban? Sajnos igen... Hát ezt is megéltük. Sokunk kedvenc törpjei eddig soha nem látott változatban kalandoznak a nézők szeme előtt. Azonban bár ne tennék, ugyanis ez a hupikék rémálom, amit próbálnak lenyomni a torkunkon, a 2011-es év egyik legnagyobb blődsége, ami szinte percenként tartogat erőteljes pofonokkal felérő "élményeket"... " Most pedig, 2011-ben egy szárnyait bontogató rendező, Rupert Wyatt végre megtörte a kudarcsorozatot, és egy olyan művel rukkolt elő, mely méltó a remek első részhez, és hűsítő balzsamként enyhíti a sokszor borzalmas elődök okozta sebeket.
Nem szeretnék spoilerezni, inkább azt tanácsolom, akit nem tántorít el a morbid-művészfilm kategória az mindenképp nézze meg. A cselekmény lassan halad előre mégsem unalmas, mert az elején végig van min agyalni, a végén pedig elmélkedni, ítélkezni, de legfőképpen megdöbbenni. Ki az igazi bűnös, kit érdemes sajnálni és ki érdemelte meg a sorsát? Szerintem senki és mégis valahol mindenki. Revizor - a kritikai portál.. :) Negative_Singularity 2016. február 14., 22:54 Ó… Hát a leírás alapján egyáltalán nem erre számítottam, de mindenképpen pozitív a csalódás, sőt! Az a legjobb ebben a filmben, hogy emészthetően adagolja a látványt és a történéseket, így a tények nem csapódnak az ember arcába, inkább csak szépen lassan, ragacsosan lecsurognak rajta, és hagy időt a leülepedéshez, miközben a cselekmény folyamatosan bontakozik ki és halad tovább. Éppen ezért, nehéz azt mondani rá, hogy beteg vagy elborult film, mert nem az; magyarázatot ad mindenre, figyel arra, hogy ne legyen fantasztikum, hanem tudományos eljárással oldja fel az alapkoncepciót.