A Hollandiában dolgozó prostituáltak hetven százaléka külföldi: elsősorban Magyarországról, Romániából, Bulgáriából és Dél-Amerikából érkeznek. Az országban 2004 és 2011 között az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak száma háromszorosára növekedett. Míg 2004-ben 405 volt, 2011-re 1222-re növekedett. Fél éven át önkénteskedtem az egyik piros lámpás negyedben dolgozó nonprofit szervezetnél, így folyamatos kapcsolatban voltam a negyedben dolgozó prostituáltakkal. A külföldről érkezett prostituáltak aránya hasonló az országoséhoz: körülbelül hetven százalékuk más országokból érkezik. Futtatás holland módra: a loverboyok Ha az ember beszélget a prostituáltakkal, a legtöbb esetben kiderül, hogy nem a saját elhatározásukból kezdtek ott dolgozni, általában mindig van valaki más a háttérben. Önkénteskedésem során folyamatosan a következőhöz hasonló történetekkel találkoztam: a prostituált fiatalon megismerkedett a férjével, aki csak néha van Amszterdamban. Közösen határozták el, hogy az ablakban fog dolgozni.
Egy tanulmányt is róla: Fehérvár és a prostitúció – Fehérvár piros lámpás századai címmel, amelyből kiderül, hogy sok századnyi tiltás után Fehérváron 1868-ban szabályozták a kérdéskört. A városban öt bordélyházat engedélyeztek. " Csupán annyit tudunk, hogy a szabályozás nemcsak a kéjhölgyekre, hanem a kéjhölgytartókra is vonatkozott. Utóbbiakat havi díj fizetésére kötelezték. Az összeget feltehetően a forgalom után határozták meg, hiszen a frekventáltabb Lövő utcai (a mai Ősz utca környéke – szerk. ) intézménynek 20, a Bébicz utcainak 10, az alsóvárosinak 5 forintot kellett fizetnie" – olvasható a tanulmányban. Ebben az időszakban a bordélyház üzemeltetése jogi szempontból olyan polgári foglalkoztatásnak számított, mint a kereskedő. Nyitási engedélyt kellett kérniük, szigorú előírásoknak kellett megfelelniük például vas- vagy fatáblát kellett az ablakok elé tenniük, rendszeresen ellenőrizték őket, és adót is fizettek. A bordélyházakban hivatalosan nem mérhettek italt, tilos volt a zene, de ez nem jelentett megoldhatatlan gondot.
Sorra nyíltak a piros lámpás házak. A Lövő utca és a Könyök köz sarkán Stefanits Józsefné külön erre a célra tervezett házat építettet. A Gyümölcs utcában a fehérvári Botos Katalin nyitott piros lámpás házat. Kielégítették az igényeket A tanulmányban szerepel, hogy a századforduló környékén a magánszállásokon férfiakat fogadó hölgyek ügye is előtérbe került. A magánzó prostituáltak az akkori városkapitány szerint nem voltak Fehérváron, mert az öt intézet és a negyven kéjnő "kielégítette a városi polgárság és az itt állomásozó katonaság igényeit. " Minden tiltakozás ellenére, azért az I. világháború utáni román megszálláskor nem volt rossz dolog, hogy a városban működtek piroslámpás házak. A román tisztek hírhedtek voltak a kicsapongásaikról. Egyik este a Magyar Királyban vacsoráztak, amikor az este hevében azt követelték a fehérvári rendőröktől, hozzanak nekik hölgyeket, mert különben a lányokat, asszonyokat fogdossák végig. A rendőrkapitány gyorsan megoldotta a kérdést, felkereste az egyik bordélyt, és hozta is a kéjnőket, akik ha közvetetten is, de megmentették a fehérvári lányokat, asszonyokat.
Eltakart ablakú piros lámpás házak, a közeli kávéházakban, kocsmákban kacérkodó hölgyek – Fehérváron 1868 és 1945 között legális volt a prostitúció. A bordélyházak közül több, a belvároshoz és a laktanyákhoz közel, a mai Ősz utca környékén működött. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogyan működött a "fehérvári vigalmi negyed", mert ez nem az a téma, amit megőriznek a családi legendáriumok. Legfeljebb néha, teljesen véletlenül kerül szóba, akkor is csak futólag, tőmondatokban elintézve. Én is csak teljesen véletlen tudtam meg egy családi ebéden, hogy egy jó érzésű családapa az ötvenes években arra kérte a gyerekeit: kerüljék el az Ősz utca környékét, mert nem nekik való hely. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy addigra a hölgyek nem űzhették hivatalosan a legősibb mesterséget, de az kétségtelen, hogy 1945 előtt Fehérváron több bordélyház is ezen a környéken működött. A bordélyos, mint tisztes adófizető A témával részletesen Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója foglalkozott.
Ezért szeretnék, ha a De Wallen vörös lámpás körzetében élő szexmunkások átköltöznének az erre a célra épített központba, aminek a helyszíne egyelőre még nem ismert. Az ötlet első felvetésekor a Red Light United nevű, újonnan alakult lobbicsoport azt állította, hogy az általa megkérdezett 170 női szexmunkás 90 százaléka a Singel és a De Wallen szűk sikátoraiban és a csatorna melletti utcák kirakataiban akar maradni. A csoport egyik tagja a Het Parool újságnak korábban úgy nyilatkozott, hogy azért nem jó ötlet az áthelyezés, mert az ügyfelek nem fogják megtalálni a szexmunkásokat. A látogató az új turista A világjárvány nemcsak Amszterdamban, de más európai városokban is lehetőséget teremtett a helyi turizmus újragondolására. A turisták számának drasztikus visszaesése megadta a lökést a helyi lakosoknak is, hogy visszafoglalják a városaikat a turisták tömegeitől, és felülvizsgálják a viszonyukat a környezetükhöz. Ennek következtében a tömegturizmus által leuralt települések nem akarnak visszatérni a járvány előtti állapotokhoz, ami nem is csoda: 2019-ben az 1, 6 millió lakosú Barcelona 30 millió, a 270 000 lakosú Velence 25 millió, a 873 000 lakosú Amszterdam pedig 19 millió turistát fogadott.
Orhan Pamuk hat évig... Fekete könyv Rüya eltűnt. Galip, az isztambuli ügyvéd magánnyomozásba kezd, hogy felkutassa feleségét. Vajon a... 2-4 munkanap Események H K Sz Cs P V 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 1
Az író 1982-ben vette feleségül Aylin Turegent, 2001-ben azonban elváltak. Egy lányuk született, Rüya (nevének jelentése "álom"). Pamuk jelenleg Isztambulban él. 2006-ban irodalmi Nobel-díjat kapott.
"- Mert csak akkor kezdhet az ember önmagává válni, ha már nem marad mit mesélnie" "Mert semmi sem lehet meglepőbb az életnél. "