#8. Nem vesznek mindent magukra Megértik, hogy nem minden rájuk irányul, így alapvetően a környezetükben lévő emberek is a saját problémáikkal vannak elfoglalva, vagy azokat akarják kivetíteni rájuk. Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Folyamatosan azzal támadtak, hogy nincs érettségim, magyarán leostobáztak, megvett a hatalom, álszent vagyok… Miközben ebben az időszakban nekem a politikához közöm nem volt. Ebben különböznek azok az emberek, akik ténylegesen szeretik az életüket. Csendben jegyzem meg, hogy a választási kampányban sok vidéki honfitársam kapta meg az ostoba jelzőt. Mondjátok, mi ez, ha nem kirekesztés, lenézés? Számomra persze, ez nem volt újdonság, 17 év alatt kaptam már ennél durvább támadásokat is, például a magukat értelmiséginek tartó kollégák rendszeresen gúny tárgyává tettek azzal, hogy tájszólással szóltak hozzám. A sokadik ilyen megkülönböztetés után rájöttem arra, hogy nemhogy nem kell szégyellni, de büszkének kell lenni arra, honnan származom" – magyarázta bejegyzésében Gabi.
#4. Nem vesznek olyan dolgokat, amikre nincs szükségük Nem halmoznak fel, nem vesznek egy huszadik csizmát, hanem helyette arra költik a pénzüket, hogy világot lássanak és jól érezzék magukat. Nem akarják bizonygatni a társadalomban elfoglalt helyüket a drága holmik felhalmozásával. #5. Nem utálják magukat az érzelmeikért Hanem hagyják, hogy azok szabadon áramoljanak, hiszen tudják, hogyha elnyomják a kellemetlen érzéseket, akkor azok előbb- utóbb sokkal rosszabb formában ütik fel a fejüket. #6. Felismerik, hogy nem kell magukat folyton gyötörni Gyakran hajlamosak vagyunk problémákat kreálni, amikor túl önfeledtnek érezzük magunkat és túl simán megy minden. Sokakat megbotránkoztató stílusváltásáról vallott Tóth Gabi - Blikk. Azok az emberek, akik azonban elégedettek az életükkel, kerülik a felesleges feszültséget és agyalást. #7. Nem vágynak kétségbeesetten a megerősítésre Nem kérdezik körbe az összes ismerősüket egy-egy döntés meghozatala előtt, hogy szerintük mit kellene tenniük. A legtöbb ember mások által próbálja meghatározni önmagát, de nem ők! Magukért tesznek dolgokat és azt az opciót választják, ami legközelebb áll a szívükhöz.
Több jólismert klasszikust sikerült újrafelfedeznem: most esett le például, hogy a Rocket lényegében egy Queensryche-szintű progtéma, hogy a Love Bites finomságairól már ne is beszéljünk. Az ilyen dolgokból látszik, hogy a Def Leppard tényleg többre volt hivatott kortársainál, mert lehet Mutt Lange-re "fogni" a nagy kiugrást, de szarból ő sem tudott volna várat építeni. Kellett hozzá a tehetség, valamint az a céltudatosság és összetartás, ami egyértelműen lejön a színpadról a mai napig. Baromi kíváncsi vagyok, mit hoznak össze a srácok legközelebb, mert akárcsak megjelenésekor, most is kiválónak tartom a legutóbbi lemezüket, de beérett a Slang is, sőt, az X-szel sem olyan nehéz megbarátkozni, mint gondoltam volna. Egyszerűen csak érdemes egy picit úgy hallgatni az életművet, hogy megpróbálunk mögénézni, na meg persze annyi koncerten résztvenni, ahányon lehetséges. A Def Leppard esetében ez persze nagyon nem egyszerű feladat, szóval nagyon örülök, hogy ez a buli igazi rock'n'roll-hétvégévé változtatta prágai kiruccanásunkat.
Azóta persze sok minden történt a rockszíntéren és a banda házatáján egyaránt, de egyet leszögezhetünk: a Def Leppard manapság nemcsak csúcsformában van, de népszerűsége is a hőskorszakot idézi. Jómagam legalábbis – minden korábbi prágai koncertbeszámoló ellenére – alaposan meglepődtem azon, hogy a kábé 15 ezres O2 Arena ha nem is csutkára, de tisztességesen megtelt. És a fentieket ellensúlyozandó, mondjuk el: a szálláson is magyarokba botlottunk, és kifelé-befelé is meg-megütötte a fülünket némi magyar szó. Persze a cseheknél rockzeneileg valahogy minden más. Bekapcsolod a tévét a szállodában, és pár percen belül egy tematikus rockzenei adóra bukkansz, amelyben a lejátszott klipek legalább 60 százaléka hazai. Bár nekünk ezek a cseh nyelv miatt rendkívül fárasztóak, elmondható, hogy a maradék 40 is igen alaposan merít négy-öt évtized nemzetközi termésének legjavából (NEM az elcsépelt slágereket nyomják tehát) – így könnyű rockkoncertnek teltházat csinálni, legyen szó KISS-ről, Whitesnake-ről, Def Leppardról vagy akár a durvább, netán divatosabb műfajok képviselőiről.
Ha pedig a klubszintet nézzük, érdemes visszaemlékezni a pár évvel ezelőtti House Of Lords - vagy Stryper -bulikra (tehetséges fiatal kollégánk meg is emlékezett ezekről), ott sem csak úgy lézengtek az emberek, mint nálunk a hasonlókon (már ha egyáltalán eljut hozzánk egy-egy ilyen banda). Lehet kutatni a magyarázatokat, de itt alapvetően két dolog számít: szponzori nyitottság (sör- és likőrgyárak) és alacsony ÁFA – erre az alapra építkezve máris könnyebb dolga van rockmédiának, koncert- és fesztiválszervezőnek egyaránt. Mondjuk én még ennek ellenére is azt gondolnám, hogy a fénykorában is inkább otthon, Angliában és főleg Amerikában népszerű Leppard headliner bulijának leszervezésében van rizikó, de aztán persze eszembe jut, hogy a '90-es évek elején még nálunk is a Let's Get Rocked folyt a csapból. Szóval az egyszer biztos, hogy a nézőszám már eleve garantálta a jó hangulatot – a KISS-éhez, Mötley-éhez és a többiekhez hasonlító szórakoztató gépezet pedig nem is hagyta cserben a közönséget.
Amúgy persze ő is abszolút odatette magát és végre pontosan megfigyelhettem, hogyan dobol. Nyilván egy ilyen speciális, félig elektronikus cuccot valamivel könnyebb hangosítani, mint egy akusztikus dobfelszerelést, ugyanakkor nem lehet elmenni amellett sem, hogy a hangzáskép gyakorlatilag tö-ké-le-tes volt: gyönyörűen megszólaló gitárok és hibátlan összhatás jellemezte a soundot – kevés ehhez foghatót hallottam jó huszonhárom éves koncertlátogató pályafutásom során. Emellett, bár száz százalékosan biztosak sose lehetünk benne, úgy gondolom, hogy ami vokált hallottunk, az a zenészek saját hangján jött – a lemezverziók ezersávos keverésével összevetve itt kimondottan úgy tűnt, hogy az énekest három valóban erős hangú kolléga támogatta meg. Az elhangzott best of-programhoz pedig maximum a hiányolt nótákat lehet hozzátenni, de nyilván eleve nem lehetett olyan setlistre számítani, ami vetekszik a Viva! Hysteria anyagával, pláne, hogy azt is több koncert anyagából vágták össze. Mindenesetre a Euphoria lemezes Paper Sunra egyáltalán nem számítottam (a szájbarágós vetítés ellenére is csúcspont is volt a javából), a hangulatos korai instru Switch 625-ra se nagyon, de a Joe által szólóban elnyomott Two Steps Behind is fantasztikusan szólt egy szál gitárral.
Galériák Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13. Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4. Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19. Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15. Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14. Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.