Kérdés Egy éves keverék kiskutyám pár napja/1-2/ öklendezik, mintha hányni akarna de nem jön semmi és többször nagyokat nyeldekel mint mikor utánna hányni szokott. Se láza se hasmenése nincs kicsit levertebb éjszakánként ez is 2-3 éj járkál nem fekszik oda mellém mint eddig szeretett ugy elaludni hogy mindig hozzámbujt. Kérném válaszát Erzsike. Válasz Üdvözlöm! Öklendezik a kutya ino pumbwa ashike. Hasi UH (gyomor), illetve esetleg kontrasztos RTG felvétel lehet szükséges ebben az esetben, hogy kiderüljön, mitől öklendezik a kutya. Egy alapos állatorvosi vizsgálatot javasolnék az ok kiderítésére. Vissza a kategória többi kérdéséhez » Vissza a többi kérdéshez »
Vidd orvoshoz mindenképpen, mert valószínűleg antibiotikumra és gyulladáscsökkentőre is szüksége lesz. Viszont én most vagyok túl egy ilyen köhögős betegségen, úgyhogy el tudom mondani mi volt a kiegészítő kezelés a szurik mellé. C-vitamin, és B-vitamin (ez segíti a nyálkahártya regenerálódását) méretéhez arányos mennyiségben, de a C inkább több legyen, mint kevesebb. Aztán a vizét cseréld kamillateára, ha nagyon nem akarja meginni, akkor higítsd. Szokták javasolni a hagymalevest is, ezt én még nem próbáltam de mivel a hagyma természetes antibiotikum, ezért gondolom, hogy az is jót tesz. Szárazat ne adj neki enni, áztasd be húslébe, vagy zöldséglébe, mert a száraz is köhögtet. Csont, felejtős amíg köhög. És humán patikában tudsz venni ambroxol tablettát, ez gyerekeknek való, de állatorvos javasolta kutyának. Öklendezik a kutya 1. A 27 kg-os kutyámnak napi 3xfél volt az adagja. De ez nyákos köhögésre való, tehát ha nincs váladék, akkor ne add neki, mert nem tesz jót.
Ilyen esetekben nagy a riadalom, a tulajdonos fűhöz-fához kapkod, ahelyett hogy azonnal szakemberhez fordulna. A nyelőcsőben általában az éles, hegyes tárgyak (tűk, csontszilánkok) akadnak el. Ilyenkor az első tünet: rendkívüli nyugtalanság, nyálzás, erős hányinger, üvöltés, nyögdécselés, az állat nem fogadja el a táplálékot, fejét állandóan előrenyújtogatja, öklendezik. Amennyiben nem történik idejében beavatkozás, az idegen test környéke fertőződhet, elhalhat, s a kutya viszonylag gyorsan elpusztulhat. A legtöbb lenyelt tárgy, ha nem akad el a nyelőcsőben, bejut a gyomorba és a béltraktusba. Ha a gyomorban helyezkedik el, akkor nem észlelhetünk túlzottan frappáns tüneteket. A kutya nem hány, de öklendezik: veszélyes gyomorcsavarodás kínozhatja - Az Én Kutyám. A kutya időnként hányhat, de inkább csak öklendezik. Étvágya változó. Amennyiben az idegen test a vékonybélbe kerül, akkor nem mindegy, hogy részleges vagy teljes elzáródás alakul-e ki a bélszakaszban. Minél közelebb van a tárgya a gyomorhoz, annál hamarabb hányhat a kutya az étkezések után. Ilyenkor - ha nem jut idejében állatorvoshoz - a szerencsétlen eb 2-5 nap alatt rendszerint elpusztul.
Ezek a váltóvalutái bizonyos szuper mozdulat megvásárlásának, és gyomorforgató sűrűséggel van velük teletömve minden egyes térkép. A készítők valamiért úgy érezték, hogy a harcművészetben való fejlődés alappillére a felhőn való gömbgyűjtés, aminél unalmasabb, repetitívebb, öncélúbb pontgyűjtési módot a Pacman óta nem láttam (neki még jól állt, wakka-wakka forever). Ha ezzel azt akarták elérni a készítők, hogy szívesebben derítsék fel a térképet a játékosok, hát igencsak mellé nyúltak... főleg, hogy ezen agyzsibbasztó tevékenységünkben lépten-nyomon megakasztanak minket az unalomig ismert és milliószor megvert ellenfelek. Ha pedig már szóba hoztam a harcot... Az ütközetek japán RPG módra, egy, a világból kimetszett, zárt arénába hajtanak minket, ahol aztán valós időben, a határokon belül viszonylag szabadon mozogva harcolhatunk… persze kihasználva mind a három dimenziót, mert ugye ez még mindig egy Dragon Ball-játék. Minden karakter egyetlen akciógombbal rendelkezik, aminek püfölésével rövid, de hatásos kombóval kínáljuk meg az ellenfelet.
Még a narrátor maga is felbukkan, hogy mesélős felvezetőivel ágyazzon meg a történéseknek. Ám amikor nem egyfajta interaktív DBZ krónikaként, hanem egy szerepjátékként próbálunk nekiülni a Kakarotnak, sajnos minden egyes alkalommal méretes minőségi szakadékon kell átkérezkednünk. Félreértés ne essék: a Kakarot többé-kevésbé nyílt világú térképei bájosak, tele látni-, és ütni valóval (ne feledjük, ez még mindig egy Dragon Ball-játék), számos mini tevékenységgel, mellékküldetésekkel, és apró színes elemekkel, amit elsősorban a rajongók fognak értékelni. Gyűjtögetünk és főzünk, saját… khm… farkunkkal horgászunk, zabálunk nagyokat az ilyen-olyan bónuszok reményében, medálokat gyűjtögetünk a közösségi albumokba, hogy későbbi kísérőink erejét növeljük, bunyózunk és fejlődünk, miközben rendre az univerzum ismert figuráival – Chi-Chi, Zseniális Teknős, Krillin, Bulma – találkozunk, és alkalmasint a csapatunkba is bevehetjük őket. Kiterjedt jártasságfákon fejlesztgetjük képességeinket – meglehet, picit lineárisan –, újabb és újabb különleges mozgásokat zsebelve be, ami leheletnyi többlet mélységet ad az amúgy csöppet 2-bites akciónak, amiről később még szólok bővebben… mindezekhez persze jó japán szerepjátékhoz illő módon mérhetetlenül sokat fogunk gyűjtögetni és harcolni.
A gyakran mulatságos és még ennél is gyakrabban epikus történet ugyanis még így is behúz, és bár vélhetően számtalan alkalommal fogunk szitkozódni egy-egy elmért ellenfél, vagy az újabb kétszáz begyűjtendő gömb kapcsán, ezért bőven kárpótol majd minket a játék gerincét jelentő, banálisságában elragadó, meglehet, sokak által jól ismert történet. A Dragon Ball Z: Kakarot 2020. január 17-én jelent meg PC-re, valamint PS4 és Xbox One konzolokra. Az idei és a jövő év további megjelenéseiért és tesztjeiért látogass el folyamatosan frissülő játék-kalendáriumunkhoz. A Dragon Ball Z: Kakarot akár mérföldkő is lehetne, hiszen hatalmas lelke van és a mostanra védjeggyé avanzsált univerzum minden pillanatát értő gonddal idézi fel, afféle "best of" gyűjteménnyé nemesítve a játékot. Ugyanakkor hiába a fantasztikus átvezető animációk, a gyönyörűen képernyőre idézett, igényes világ, az alkalmasint ötletes töltelék elfoglaltságok, ha épp a legfontosabb rész, a nagybetűs JÁTÉK az, amit összecsaptak a készítők.
Ennek módja elég ötletes: egyrészt folyamatosan gyűjtögetnünk kell különböző színes golyókat (Z Orbokat) a világban, ezekből vásárolhatóak meg az új képességek, fejlesztések. Az igazán ütős új skilleket viszont edzések teljesítésével szerezhetjük meg, azaz dedikált pontokon részt kell venni egy tréningen (gyakorlatilag egy újabb harcról van szó), és a világszerte fellelhető D medálokból is áldoznunk kell párat az új technika elsajátításához. Érdemes még kitérni a különböző harci formákra, hiszen a Dragon Ball Z (egyik) esszenciáját a harcosok átalakulása jelenti. Ha mondjuk Son Goku felveszi valamelyik fejlettebb formáját, akkor statjai drasztikusan megnőnek, ugyanakkor életereje vagy épp Ki energiája (a transzformáció típusától függően) lassan, de folyamatosan csökkenni kezd, szóval komoly veszélyt is magában rejt a dolog, okosan kell használni az ilyen átváltozásokat. Az egyes fejezetek között sokkal jobban kinyílik a világ: kedvünkre váltogathatunk a feloldott karakterek között, szabadon közlekedhetünk a feloldott régiókban, gyűjtögethetjük a színes gömböket, oldhatunk meg mellékküldetéseket, farmolhatjuk a főzéshez szükséges alapanyagokat (legyen szó akár vadállatok húsáról, farkincánkkal kifogott halakról, vagy épp különböző terményekről).
Még itt is csavarnak egyet a dolgon, mivel egyáltalán nem mindegy, hogyan pakoljuk egymás mellé az Emblemeket. Ha két olyan karakter kerül közvetlenül egymás mellé, akik egyébként a történetben is kapcsolódnak egymáshoz, akkor kötelék alakul ki közöttük, ez pedig extra pontokat jelent számunkra. A táblák szintenként új, konstans buffokkal látnak el bennünket, szóval bőven megéri időt és energiát fordítani a fejlesztésükre. A Dragon Ball Z: Kakarot alapjai nagyok jók, de a recept sajnos hamar elfáradt. Kíváncsian várom, hogy a kampány végéig változni fognak-e a most bennem kavargó érzések, meg tud-e majd lepni a Kakarot, de jelenleg ebben egyáltalán nem bízom. Bőségesen megtöltötték a játékot tartalommal, csak épp ennek egy része maga a régóta ismert történet, másik fele pedig a monoton gyűjtögetés, amelyet az olykor humoros, de általában végtelenül unalmas és egy kaptafára felhúzott mellékküldetések sem dobnak fel. Rajongóknak tehát szinte kötelező a Kakarot, mindenki más viszont arra készüljön, hogy átvezetőket fog nézni órákon át, közben pedig repkedve összeszed pár golyót, pakolgatja az egymáshoz legjobban passzoló Emblemeket, és bucira veri a fél Dragon Ball univerzumot - utóbbi legalább tényleg nagyon szórakoztató és látványos is.
Verekedős játék követett verekedős játékot, és egészen 2020-ig kellett várnunk, hogy végre teljes valójában beléphessünk ebbe a színes-bizarr világba, nem mást irányítva, mint a legendás harcművészt, Saiyan Kakaro… akartam mondani Son Gokut. És micsoda utazás ez. Itt jottányit sem számít, hogy rajongó vagy-e, esetleg most először találkozol a Dragon Ball univerzumával; a Bandai Namco jóvoltából ugyanis az eddigi legátfogóbb Dragon Ball Z sztoriívet játszhatjuk végig, kezdve a Raditz érkezésével nyíló Saiyan történetszállal, át Frieza színre lépésén, majd az Android vonalon, egészen a Cell és Buu sztorijáig. Egy nagykanalas élménytúra ez, ami a könnyfakasztóan nosztalgikus főcímdaltól egészen a stáblistáig tart. Akad itt minden, ami szem-szájnak ingere: gyűjtögethető relikviák, amik egy-egy vidám történetszálat idéznek fel értőknek és újaknak egyaránt; anime szintű átvezető animációk; választható japán és angol hangszinkron (utóbbi furcsa pauzákkal van felmondva, remélem, ezt javítják a jövőben).
Létezik emellett egy blokkolás gomb, ami majdnem minden ellen jó, és nagyban csökkenti a bejövő sérülést, és persze egy kitérés gomb, amit ész nélkül nyomkodhatunk, és ha esetleg időzítjük is, akkor a rövid időre lelassuló ellenfeleket visszakézből arcon csűrhetjük. Ezek mellé jár négy speciális támadás, amit egy hosszú listából, játékstílusunk szerint válogathatunk be, és mely képességek kí energiába kerülnek (ez egy másik gomb nyomva tartásával töltődik). Ez a rendszer gyenge tucatellenfelek, illetve magányos bossok ellenében kifejezetten jól működik, és bár viszonylag kevés töltelék ellenféltípus van, ezen a ponton még aránylag szórakoztató a harc menete. Azonban amint több és keményebb ellenféllel kerülünk szembe, hirtelen esetlenné és idegesítővé változik a küzdelem. Ugyanis semmilyen módja nem létezik annak, hogy több ellenfelet tartsunk a szemünk előtt, esetleg kontrolláljuk is őket… márpedig ha valakire fókuszálunk, mögöttünk repkedő haverja(i) fondorkodásáról sejtelmünk sem lesz, és csak az olykor felvillanó figyelmeztető nyilak emlékeztetnek arra, hogy esetleg ki kellene térnünk… valami elől.