Egy gyermekük született Petőfi Zoltán. Aki alig 21 éves korában tüdőbajban hunyt el. A magyar irodalom kimagasló alakja, nemzetközi szinten is az egyik legismertebb magyar költő. Annak dacára, hogy mindössze 26 évig élt, több mint ezer verset írt. Egy ideig vándorszínészként élt, jó barátságot ápolt Arany Jánossal, aktívan részt vett az 1848-as forradalomban. Arany és petőfi barátsága. Az 1849-es segesvári csatában vesztette életét, halálát számos rejtély övezi. Legismertebb munkái: Anyám tyúkja, A helység kalapácsa, János vitéz, Szeptember végén, Nemzeti dal. A virágnak megtiltani nem lehet… Kedves babám, megláttalak, szeretlek! Szeretője lettem én szép lelkednek – Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden Szemeidnek bűvösbájos tükrében. Titkos kérdés keletkezik szivemben: Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem? Egymást űzi bennem e két gondolat, Mint ősszel a felhő a napsugarat. Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára Tündér orcád tejben úszó rózsája: Bujdosója lennék a nagy világnak, Vagy od'adnám magamat a halálnak.
E levélváltással kezdődik kettejök szoros és örök barátsága, mely irodalomtörténeti jelentőség tekintetében talán mögötte marad Goethe és Schiller viszonyának, de költői bensőségre és ennek megnyilatkozásaira nézve fölülműlja ezt. Petőfi személyesen is siet fölkeresni új barátját s még 1847 június legelején tíz napot tölt nála. Kerényihez írt levelében festi elragadtatását, hogy azt találta, a kit keresett; boldognak érzi magát »a komoly vidámságú családapa s a vidám komolyságú családanya« oldalán, a ház két kedves gyermeke, Juliska és Laci körében. Ugyanazon év októberében, nászútján, fiatal feleségével keresi föl Aranyékat, s őket kéri meg utóbb Zoltán fia keresztszüleinek is. Arany jános és petőfi barátsága. Katonáskodása alatt, 1849 tavaszán hónapokig nálok hagyja családját. Sűrűn leveleznek s e levelezés mutatja Arany hálás szivének gyöngéd ragaszkodásán kivül, Petőfi hódító, uralkodó egyéniségének hatását reá: a csöndes és egyszerű falusi ember, a szerény és kétkedő lélek, barátjához intézett leveleiben, majdnem utánozza ennek hirtelen, túlzásra hajló, csapongó, souverain módon elméskedő hangját, a melyet máskor soha meg nem üt.
A következőképpen interpretálta a verset egy ötéves kislány. Szó szerint idézem: "Ez a vers a halálról szól. Ha meghalunk, sírba tesznek minket, de a lelkünk a mennyországba kerül. " Polla anyukája elmondta, hogy a gyerekeket szerinte ebben a korban már erősen foglalkoztatja a halál gondolata. Kétség sem merült fel benne azzal kapcsolatban, hogy jó-e ilyen témájú verset hallania egy óvodás kislánynak, örömmel olvasta fel neki a verset. A másik tesztalanyom, Bálint anyukája másképpen vélekedett: "Szülőként azt gondolom, elég nyomasztó gondolatokat ébreszt ez a vers. Radnóti Miklós - Ének a halálról - 1936. november - Huszadik Század - Sajtócikkek a múlt századból. Szomorú, hogy nincs valami megnyugtató válasz-szerűség a végén. Egyébként is ebben az életkorban kezdi őket foglalkoztatni az elmúlás és halál gondolata, kezd kialakulni a hozzátartozók elvesztésétől való félelem. Ezt már Bálinton is észrevesszük. Úgy gondolom, hazudni nem kell, tudnia kell, hogy egyszer mindannyian elmegyünk. Nem szabad viszont hagyni azt sem, hogy ez a félelem eluralkodjon rajtuk. Ez a vers nem az érzelmi feszültség enyhítését, levezetését, sokkal inkább a serkentését segíti, s akinek nincsenek ilyen félelmei, annak talán pont ezzel fészkeli be magát a gondolataiba.
Polla reakciója a következő volt: "Ez a vers arról szól hogy az élet jó, és a kislány boldog, és én is az vagyok, mert ilyen jó anyukám van. " "Bálint végigmosolyogta a felolvasást, de anyukája szerint úgy nézett, mint aki egy kukkot se értett az egészből, nem is tudta megfogalmazni, hogy miről szól a vers. Vers a halálról 4. A Jó című verset a három éves Rózának is felolvastuk (bár kétségtelenül pici még ehhez), nagyon viccesnek találta, és azt mondta, ő is szereti, ha apa viszi óvodába, és hogy repülni is biztos nagyon mókás. " Kollár Árpád gyerekverseiben az az elképesztően érdekes, hogy a felnőtt, a szülő is el tud veszni bennünk. Ki tudja, hány anyuka nevetett fel az Apa szerint című versen, amelyben az apa meccset néz, és anyázza a bírót; ki tudja, hány anyukának szorult össze a szíve az Én apum című verset olvasva, amelyben az apa a mennyekben van, és a szekrényben felakasztott nagykabátjából már kipárolgott a szaga. Néhány versnél szinte el is felejtettem, hogy gyerekvers kötetet tartok a kezemben éppen.
Előre hát, oh nemzetem, ne állj meg, Hogy állanál meg pályád közepén? Félútadon vagy, fölértél a hegyre, S könnyű már annak, aki völgybe mén. Elő, elő a zászlóval kezedben, Egész Európa te utánad jő. Te vagy, hazám, most a világ vezére... Mily nagy szerep, milyen lelkesitő!
Arra gondoltam, hasznosabb lenne igazi gyerekeken tesztelni ezeket a verseket, hiszen ezek a versek nem nekem, nem a felnőtteknek szólnak. Hiába kezdeném el elemezgetni a képeket, a vissza-visszatérő motívumokat, vagy azt, hogy hogyan szólal meg a versek beszélője az egyes szövegekben. Vers a halálról 5. Kit érdekel? Megkértem a nagynémémet, olvasson fel két verset a cserfes, hiperaktív keresztlányomnak, az öt éves Pollának, figyelje a reakciókat, és kérdezze meg, mit gondol, mennyire tetszik neki a két szöveg. Az egyik teszt-vers, a Mi lesz a hóval című volt: Mi lesz a hóval anya, mi lesz a macimmal, hogyha meghalok, velem jöhet vagy egy másik kislánnyal alszik, és a biciklim majd nélkülem gurul tovább, és zöld lesz vagy átfestik, ha már nem kell nekem, és öreg leszek, mint a tata vagy még gyerek, és mi lesz a hóval, az is hullik tovább, és kik hógolyóznak az utcán, ha én nem leszek, és tényleg nem leszek, vagy leszek valahol, és hol lesz az a valahol, ahol nem leszek, és miért halok meg, ha olyan jó játszani veletek.
Jött a halál, hogy elsöpörjön minket A föld szinéről, jött a döghalál, Reánk lehelte rothadó lelkéből Azt sátándühhel a gonosz király. Tombolt a vész irtóztató erővel A végitélet végórájaként, És ím mi élünk még és nem halánk meg, Csak meghajoltunk, de el nem törénk! Él a magyar még, áll a hon, s hol egykor Olyan halotti volt a hosszu csend, Minő zajt üt most ott a harcoló kard! Minden csengése egy világra cseng! Oh népem, eddig önmagad se tudtad, Hogy létezel, s most tudja a világ: Utósó voltál, s íme a legelsők, Most még ők is bámulva néznek rád. Melyik magyar nem szégyenlé előbb hogy Sors átkából magyarnak született? S melyik nem büszke most reá, hogy isten Kegyelméből e nemzet tagja lett? Méltóbb vagy a legdrágább koszorúra, Mint bárki más, méltóbb vagy igazán; Oh hol keressek, hol lelek virágot, Dicső fejedre illőt, szent hazám? A költészet hatalmáról: huszonnégy vers a halálról – Nőileg. De béfejezve nincsen még a munka, Amelyet néked béfejezni kell. Csak félig van még a csomó elvágva, Mit szét kell vágnod kardod élivel. Majd akkor illet a koszorú téged, Ha e munkát végkép bevégezéd, S akkor nem én foglak megkoszorúzni, Hanem az egész nagy emberiség!
(Kosztolányi Dezső temetésén) A sír felett szitál az őszi köd, korán van még és íme este lett. Sötét egünkre lassan színezüst koszorút fon a súlyos fáklyafüst s felrebbenő madár fenn sírdogál! A lélek oly ijedt és lebbenő, akár a hűs, könnyűszárnyu felleg, melyre forró csillagok lehelnek. A test pihen vermében hallgatag, rögök nyugalmas sorsát éli lenn, szétoszlik, szomjas gyökér felissza s zöld lobogással tér ujra vissza, törvény szerint! Vers a halálról 3. s oly szörnyü, szörnyü így, mi egy világ volt, kétfelé kering! vagy bölcs talán? a holttest tudja itt. Őrizd Uram, a lélek útjait.
Csak olvastak egymás után. Egyikük arcán legördült egy könnycsepp, miközben a verset olvasta. Nem volt véletlen, hogy ezeket a verseket választották, nem volt véletlen, hogy a halál-versek kerültek elő, hogy a legnagyobb tisztelettel olvasták fel őket, hiszen nem sokkal azelőtt egy barátot veszítettek el. Így sikerült a tragédiáról a versek nyelvén beszélni, miközben patakokban hullott szememből a könny. Megtapasztalni a diákokkal együtt, mekkora hatalma van a költészetnek, nagyon felemelő érzés volt. Megmutatni emberi mivoltunk – decemberben – őszinte volt. Megosztani a félelmet, bátorság volt. Felajánlani a segítséget, ha szükségük van rá, részemről nem csupán kötelesség volt. Felolvasnál-e komor, halálról szóló verset a gyermekednek? – Csimota Gyerekkönyvkiadó – Új utakon járunk!. A legutolsó vers ezen az órán a Karácsony című volt, ezzel vigasztaltak. Engem. És szívből jövő öleléssel, és uzsonnás dobozból előkerülő mézeskaláccsal. Bebizonyították, mekkora hatalma van a költészetnek. Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock Depresszió – gyermekkorban is lehetséges!