Olga Vasziljeva 2016. szeptember 1-én (Fotó: Alexander Astafyev / Sputnik / AFP) Alexander Astafyev A sztálinizmus visszatérése az oktatásba sok szülőt megrémít. Sztálin és hóhérai - Donald Rayfield - Régikönyvek webáruház. Olga Bicskova, az ellenzéki Eho Maszkvi rádió szerkesztője szerint a lányának az iskolában többet magyaráztak Sztálinról, mint annak idején neki. Egyébként nem Vasziljeva az egyetlen sztálinista miniszter: Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter szerint Sztálin volt Oroszország hősies múltjának alapja, Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes pedig 2013-ban azt mondta, Volgográdot vissza kellene nevezni Sztálingrádnak. De most legalább el lehet menni Aki kritizálja a rendszert, a Kreml ruszofóbnak bélyegzi, ezért sok szakember emigrál. Timur Olevszkij, a független TV RAIN újságírója is Prágába ment a Szabad Európa Rádiónak dolgozni, miután tavaly az Ukrajnában harcoló orosz katonákról meg a hátrahagyott szeretteikről forgatott, és emiatt rákerülhetett a felforgatók listájára, mert Togliattiban előállították, majd minden alkalommal, amikor át akart menni a határon, félreállították, és kihallgatták.
Mert hogy a másik aranyszabály úgy hangzott: nincs visszaküldés. A világ különböző pontjain az idő elteltével mail art magángyűjtemények jöttek létre, melyeknek egyikét-másikát később ismert múzeumok vásárolták meg tanulmányozás céljából. A mail art tehát csak részben tudott kibújni a bőréből, illetve az elől a felelősség elől, hogy a "nagy művészet", illetve a művészettörténet mércéivel mérettessen meg. Amikor beléptem a budapesti 2B Galéria most zajló tematikus kiállítására, olyan érzés fogott el, mintha mail art rendezvényen lennék a "régi szép időkben". A munkák közös nevezője témájukból fakad, valamint abból, hogy kevés kivétellel A4-es szabványméretűek. Minden más tekintetben különböznek egymástól. A rendezvény apropója az 1956-ban ledöntött budapesti Sztálin-szobor, Mikus Sándor korabeli munkája. Böröcz László kiállítás-szervező seregnyi magyar és külföldi művészt kért fel, készítsenek alkotást a rossz emlékű szobor papírra vitt, húsz centis másával. Lényegében úgy járt el, mint egy küldeményművészeti projektőr: megadta a feladatot, és várta az érkező művészeti cikkeket, melyeket kivétel nélkül kiállított, szerzőjének korára, nemére, végzettségére és a művészeti rendszerben elfoglalt pozíciójára való tekintet nélkül.
Akkor ugyanis már folyt a háború. Egész jó dolgom volt, de hát ugye egy fiatal férfinak asszony kell. Szerencsém volt, egymásba szerettünk a kolhoz agronómusával, Kátyával. És rövidesen jött a gyerek is. Mit tehettünk, összeházasodtunk, elő is írták, igazi baj meg nem történt, mert nagyon kellett a férfi dolgozó. Viszont Kátyátz, aki a Komszomol titkár volt, kizárták az ifjúsági szervezetből. - Befejeződött a háború, 1953 elején Sztálin is meghalt, némi enyhülés következett, végre eljuthattam Moszkvába. Eljártam hivatalokba, a követségre, kértem, hadd jöhessek haza Magyarországra. Végül sikerült. De azt is megtudtam, mi volt az én büntetésem hátterében. Egyszerű és szokásos a sztori. A fiatal nő, aki a deszkafal mögött lakott, férjhez menésre készült, sőt már a gyerek is a hasában volt. Kellett tehát még egy szoba. Ezért feljelentett azzal, hogy dicsekedtem neki, miszerint vettem egy pisztolyt, hogy azzal lelőjem Sztálin elvtársat. - De hát ez nem volt igaz! – nem tudtam megállni, hogy közbe ne szóljak.