Radnóti Miklós: Második ecloga 2010. 04. 16. Készítő: Verspatikus REPÜLŐ Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem, méhrajként zümmögött a sok vadász felettem, a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom, míg végül új rajunk feltünt a láthatáron. Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek, de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg s pincébe bú előlem a gyáva Európa … no hagyjuk már, elég! Radnóti Miklós Hetedik ecloga című versének értelmezése | MERIDIÁN | #apibackstage. Írtál-e tegnap óta? KÖLTŐ Irtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska ikrát ürit kacéran. Mindent megírok én, akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én, mikor a robbanó és beomló házsorok között a véreres hold fénye támolyog és feltüremlenek mind, rémülten a terek, a lélekzet megáll, az ég is émelyeg s a gépek egyre jönnek, eltünnek s ujra mint a hörgő őrület lecsapnak ujra mind! Irok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes, ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes, mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska – a többi … És te mit tudsz?
Az őrök mindentől megfosztották őket, mindentől, ami emberi. Állatokként kezelik őket, olyanok, mint istállóban a barmok. Nincs különbség köztük, nincsen nevük, nincs nemzetiségük. Nem hangos itt az olasz, nem szakadár a szerb, s nem méla a zsidó sem. Nincsen már jellemük sem. Talán még számuk sincs. Álmaik vannak… Újból álomvilágba érkezünk, ezúttal a költővel együtt. Mert bár ébren, de neki is közös az álma a többiekkel. Jó hír a szabadságról, szerelemről, kedvesről, a gyermekről, vagy ha nem jő más: az elmúlásról. Most sem enged minket elkalandozni a költő. Radnóti miklós eclogái pdf. Újból belekezd a szörnyűségekbe. A valóság borzalmaiba. A kínzó férgek, a tetvek, a legyek áradatára, a szenvedésre, még a gyönyörűen fénylő hold sugára sem ad gyógyírt. Hiszen megcsillan a rabságot jelentő rideg-hideg szögesdróton és most már nemcsak a képzeletet, hanem a kerítést is lehozza az égből. Megjelennek a fegyveres őrök, ahogy figyelve "örzik a rabok édes álmát". A záró szakaszban végül kiömlik Radnóti szívéből a sok keserűség.
Ezt választotta Radnóti is. A legveszélyesebbet, a végzeteset. A költő ezen eszmék hirdetése és zsidó származása miatt eleve halálra volt ítélve a fasiszta, hitleri Németországgal szövetséges Magyarországon. Bár előre látta balsorsát, mégis vállalta azt, és nem hallgatott barátaira és feleségére, akik azt javasolták, hogy egyik párizsi utazása során maradjon külföldön. 1944-ben végül elérte végzete, és munkatáborba vitték. Több helyre is "elszállították", de a szerbiai Lager Heidenauban töltötte a legtöbb időt. Itt írta a Hetedik ecloga című versét is, amit feleségének címzett. Radnóti miklós 7. ecloga. A vers felütésében a költő az alkony, a homály és a megnyugvás pillanatát ragadja meg, s innentől kezdve egészen a záró szakaszig az álom és az ébrenlét, az illúzió és a valóság határán lebeg. A tábort körülvevő szögesdrót kerítés lassan elenyészik a szürkületben, felszáll a sötét felhők közé, hogy a meggyötört, megalázott, méltóságuktól megfosztott emberek képzelete végre szabadon szárnyalhasson a szabadító álmok útjain.
A vers egy kérdő mondatában a nyugtalan szorongás a veszélyeztetett magyarságra irányul, s egy gondolattársítással a költészet értelmére is rákérdez: érdemes-e egyáltalán verseket írni, ha nincs már, aki megértse őket? A költői kötelességteljesítés erkölcsi parancsát a tábor embertelen világa sem függeszthette fel. A költemény születésének, leírásának körülményei nemcsak az alkotás akadályait, hanem az alkotó megalázottságát is már-már naturalisztikus hitelességgel közvetítik. A verset író költő és a fogolytársak között csupán annyi a különbség, hogy míg ő ébren virraszt, a többiek a fáradtságtól elgyötörve már elaludtak. Egyébként egy életet élnek, állati sorban. A szörnyű valóság nyomasztó élményével az álom és az álmodozás kerül ellentétbe. Mindannyiukban az otthon, a szép asszonyi szó, a szabad emberi sors emléke és reménye tartja még a lelket, s a méltatlan halál tudatát az irreális csodavárás próbálja megcáfolni. Nyolcadik Ecloga - Radnóti Miklós - Érettségi.com. Az álmokat és a csodákban bízó ábrándozást kegyetlenül szétzúzza a nyers valóság tapasztalása, látványa.
REPÜLŐ Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem, méhrajként zümmögött a sok vadász felettem, a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom, míg végül új rajunk feltünt a láthatáron. Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek, de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg s pincébe bú előlem a gyáva Európa... no hagyjuk már, elég! Írtál-e tegnap óta? KÖLTŐ Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én, akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én, mikor a robbanó és beomló házsorok között a véreres hold fénye támolyog és feltüremlenek mind, rémülten a terek, a lélekzet megáll, az ég is émelyeg s a gépek egyre jönnek, eltünnek s ujra mint a hörgő őrület lecsapnak újra mind! Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes, ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes, mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska - s a többi... Radnóti miklós második ecloga. És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod; ne is tagadd, barátod!