Budapest elveszítette önrendelkezését fejlesztései felett, olyan irányokba tart, amelyek a többség bizalmát néhol kimutathatóan, néhol csak érzékelhetően, de nem élvezik. A Vár kormányzati negyeddé történő átalakításával, illetve ezzel párhuzamosan a Városliget történeti közparki jellegének múzeumi intézményterületté alakulásával intenzíven foglalkoznak a szakmai körök és immár a széles közvélemény is. A legjellemzőbb reakció az értetlenség, a feltartott kéz és a kemény tiltakozás. Forronganak az internetes fórumok, nyilatkozatháború zajlik, számottevő pályamódosítás, hatás nélkül. Eközben a legfőbb érdekképviseleti szakmai szervezetek, elsősorban a MÉK, a BÉK és MÉSZ csendesek, nagyon csendesek. Átmenő rendszerű pályaudvarok – Budapest Vasúti Stratégia. A budai vár és a Városliget építészeti programjában olyan elemek kezdenek megjelenni, amelyeket eddig csak félresikerült örökségvédelmi projektekben láthattunk, például az ICOMOS citromdíjas nyírbátori várkastély esetében. A Budai vár publikált rendereit vagy a Városligetben újraálmodott Közlekedési Múzeum és a Gyerekszínház terveit nézegetve az embernek az az érzése, hogy Magyarországon új építészeti stílusirányzat van születőben: a populista historizmus.
Vasút a Duna alatt címmel rendezett konferenciát a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio, az itt elhangzottakat a gazdasági portál foglalta össze. Schulek János (műszaki igazgató, Főmterv) elmondta, hogy az új vasúti alagút a Széll Kálmán tér alól indulna a Duna felé (kijáratok a legyezőépülettől eltérő két helyen), de a hármas metró felett érné el a Nyugatit, miközben a vonalnak ügyelnie kéne a fürdőket kiszolgáló feltörő forrásokra is, építésének pedig a rezgések miatt veszélyeztetett épületekre. A Nyugati téren rendelkezésre áll egy 40 méter széles sáv a csarnok alatt - először csak 4, majd később még több ( Vitézy Dávid előadása alapján 8) vágány beépülésére -, a vágányok, illetve a feljáró elrendezése nagyon kötött, és a vonatsávok, valamint a peronok felett alakítanák ki az aluljárószintet. A peronok hosszánál meg kell felelni a 300 méteres InterCity vonatok, és a 400 méteres peronszükségletű nemzetközi vonatoknak egyaránt. Az alagút kapcsolódhatna az M5-ös "metróhoz" is, ami voltaképp a szentendrei és a csepeli HÉV-ek összekötése.
Több sajtóforrás a Testnevelési Egyetem ideterjeszkedését valószínűsíti. Mindebből arra kell következtessek, hogy a kormányban szinonimaként használják a "park" és a "stadion" szavakat, kis túlzással tehát újabb stadion (a Testnevelési Egyetem gyakorló pályái) épülhet meg a vasút helyén, vagy fölötte. Bár felülépítésként a Szent János kórház közlekedésileg rossz pozícióban lévő és leromlott épületegyüttesét kiváltó új budai szuperkórház gondolata nem rossz (sőt! ), azt is egyértelművé tették, hogy ezt az ötletet elvetették. Annyi bizonyosan látszik, hogy a közlekedési szakma nem látja megalapozottnak a pályaudvar kihelyezését Kelenföldre, s legalább részben mentené a vasúti funkciókat. Ám ez a két ügy nem áll ellentétben egymással, hiszen a Délibe érkező összes vonal villamosítása megtörténhet jövőre, így a pályaudvari vágányterület felülépítésének utolsó akadályai (diesel mozdonyfüst kiszellőzés) is elhárulhatnak. Ami kijelenthető: a Déli és a Nyugati fölé városi parkot álmodni megalapozatlan őrültség (közteret lehet), városi funkciókkal felülépíteni azonban meglehetősen kívánatos irányvonal lehetne.
A derű mögött azonban más is lappang. Hatalmas bátorságra vall, nagyon nagy erőt mutat, ahogy szembenézett a helyzetével, és úgy döntött, hogy kiveszi az életből azt, ami szép és jó" – jellemezte a karaktert. Göttinger Pál, az előadás rendezője szerint bár a darab a hetvenes évekbe ereszti a gyökereit, de maga a problémafelvetés pedig egyáltalán nem avult el. Ezen túl pedig a Hárman a padon különleges kamaradarab. "Szerepdarab, rosszul tűri a rendezői ravaszkodást. Van hatása önmagában a történetnek, de annak is, hogy pont őket hármójukat látjuk a színpadon. Belépnek, már annak elképesztő súlya van. Hatalmas tapasztalattal rendelkeznek, és persze többet tudnak a figurákról, mint én. Egy kamaradarabról van szó, Miklós és János végig a színen vannak, rövid replikákban beszélnek, ráadásul olyan embereket alakítanak, akik nagyon ráérnek, ezért a beszélgetés témái sem feltétlenül a cselekmény mentén jönnek elő, hanem ahogy eszükbe jutnak. Ezekbe a csapongó gondolatmenetekbe színészileg jó nehéz kapaszkodni, de ezeket a pontokat rögzíteni nem rendezői feladat.
Nem hiába mondják, hogy az öregkor második gyermekkor, ha úgy vélik a lurkók, sérelem éri őket, akkor világgá akarnak menni. Bocca és Paglia is így tesz, Bocca boldog kiskorának idilli kis halászfalujába akarnak költözni. A megbántottság, a mellőzöttség és a kiszolgáltatottság érzése sarkallja őket erre a kétségbeesett és kissé nevetséges tettre. De szökésüket nem tudják véghez vinni, mert a sors közbeszól. Sz. Nagy Magda fordításában semmiféle emelkedettség, pátosz, különleges szófordulat nincs, a dialógosuk a köznyelven alapulnak, elvégre egyszerű melósok a főszereplők, választékosabban csupán Ambra beszél. A mulatságosan csengő, igazából azonban mélységes fájdalmat takaró mondatok hangzanak el, amiket a földgolyó mind a négy égtáján elmondhatnak a hajlott korúak. A Hárman a padon igazi jutalomjáték a színészeknek, akik élnek is ezzel, valósággal lubickolnak a szerepük nyújtotta pazar lehetőségekben. Gálvölgyi János és Benedek Miklós művészi kvalitásiról már mindent leírtak, bármiféle dicsérő szó csupán ismétlés lenne.
Hárman a padon SzínházTV