A második világháború kitörése után, csaknem ötvenévesen, önkéntes szanitécként belépett a francia hadseregbe, az 1940-es összeomlás után nem tudott külföldre menekülni. A következő években a németek által megszállt Európában több versenyen indult, majd 1943-ban Spanyolországba utazott. Nevével különböző antiszemita iratokat terjesztettek, amelyekben ellenfeleit "degenerált kommunista zsidóknak" minősítették; Aljechin következetesen tagadta, hogy ezek szerzője ő lett volna. Fordítás 'Alekszandr Alekszandrovics Aljehin' – Szótár német-Magyar | Glosbe. A háború végén az egyébként is megromlott egészségű nagymestert a sakktársadalom kiközösítette, sokak szerint azért, hogy ne szállhasson ismét harcba a világbajnoki címért. Aljechin igen szerény körülmények között élt Portugáliában, főleg sakkoktatásból, mélységesen lesújtotta, hogy 1946-ban az amerikai versenyzők tiltakozása miatt nem fogadták el nevezését a nagy londoni sakkversenyre. A Nemzetközi Sakkszövetség végül beleegyezett, hogy a szovjet Mihail Botvinnik ellen a világbajnoki címet eldöntő mérkőzést vívjon, de erre nem került sor.
A francia hadsereg összeomlása után több, a Német Sakkszövetség által rendezett versenyen vett részt, és olyan cikkek jelentek meg a neve alatt, amelyek alkalmasak voltak, hogy támadják emberi és politikai magatartásáért. A háború befejezését Lisszabonban élte meg, és nagyon lesújtotta a hír, hogy 1946-ban az ellene emelt vádak miatt nem hívták meg a londoni versenyre. Március elején azonban kézhez kapta a meghívót Moszkvába, a Botvinnik elleni párosmérkőzésre. Ezt azonban már nem érhette meg, 1946. március 24-én, sakktáblája előtt ülve holtan találták meg. Egy nagy kívánsága azonban teljesült, világbajnokként halt meg. JÁTSZMÁK LETÖLTÉSE - ALEKSZANDR A. Honfitársával mérkőzött volna meg az emigráns orosz sakkvilágbajnok, a meccs előtt holtan találtak rá » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek. ALJECHIN PGN Források:
Aljechin pályafutása lenyűgöző: több mint 50 ezer partit játszott, 87 versenyen indult, s ebből 62 alkalommal győzött. Küzdő stílusával, látványos kombinációival a sakk továbbfejlesztője és népszerűsítője volt. 75 éve halt meg Alekszandr Aljechin sakkvilágbajnok. A sakkot művészetnek tartotta, a kombinációkban rejlő esztétikumot kereste, legendás taktikusként képes volt a "halott" remiállásokat is győztes pozícióvá alakítani. A maga korában a legerősebb "vakon" játszó sakkozók közé tartozott, kétszer állított fel világrekordot vakszimultánban. Játéka során arra törekedett, hogy magához ragadja a kezdeményezést, szerette a bonyodalmat és a szépséget. Nevét megnyitás és védelem is őrzi, a játékról húsznál több könyvet írt, és kisbolygót is neveztek el róla.
1914 szeptemberében szabadult, hazatérve beállt az orosz hadsereg vöröskeresztes hadosztályába. A sebesültek megmentése során ő maga is súlyosan megsebesült, bátorsága miatt Szent György-rendet és Szent Szaniszló-rendet kapott. A polgárháború idején, 1919-ben Odesszában a Cseka letartóztatta, feje fölött lebegett a halálos ítélet réme, de miután kiderült személyazonossága, szabadon engedték. 1920-ban rövid ideig tolmácsként dolgozott a Kominternben, ugyanis folyékonyan beszélt franciául, németül és angolul. Visszatért a versenyzéshez, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek. 1921 tavaszán svájci feleségével Nyugatra utazhatott, és soha nem tért vissza. Emigrációja első állomása Berlin volt, de hamarosan Párizsba költözött, 1927-ben megkapta a francia állampolgárságot. A Sorbonne jogi karán tanult, közben sorra nyerte a versenyeket. Legfőbb célja az volt, hogy előteremtse azt a tízezer dollárt, amelyet a világbajnok Raúl Capablanca feltételei szerint kihívójának a mérkőzés előtt letétbe kellett helyeznie.
Három év múlva Szentpétervárra költözött, ahol jogi tanulmányai mellett a Szentpétervári Sakkegyesületet látogatta. Első nagy tornáján, 1914-ben harmadik helyen végzett két világbajnok, Lasker és Capablanca mögött, amiért II. Miklós cártól megkapta a "nagymester" címet. Az első világháború kitörése egy Mannheimben megrendezett versenyen érte, s a németek minden ellenséges országból érkezett résztvevőt, így az oroszokat is internáltak. 1914 szeptemberében szabadult, hazatérve beállt az orosz hadsereg vöröskeresztes hadosztályába. A sebesültek megmentése során ő maga is súlyosan megsebesült, bátorsága miatt Szent György-rendet és Szent Szaniszló-rendet kapott. A polgárháború idején, 1919-ben Odesszában a Cseka letartóztatta, feje fölött lebegett a halálos ítélet réme, de miután kiderült személyazonossága, szabadon engedték. 1920-ban rövid ideig tolmácsként dolgozott a Kominternben, ugyanis folyékonyan beszélt franciául, németül és angolul. Visszatért a versenyzéshez, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek.
1934-ig tornán egyetlen mérkőzést sem vesztett, de 1935-ben a holland Max Euwe elhódította tőle a címet. Az 1937-ben rendezett visszavágót Aljechin nyerte, és 1946-ban bekövetkezett haláláig világbajnok maradt. A második világháború kitörése után, csaknem ötvenévesen, önkéntes szanitécként belépett a francia hadseregbe, az 1940-es összeomlás után nem tudott külföldre menekülni. A következő években a németek által megszállt Európában több versenyen indult, majd 1943-ban Spanyolországba utazott. Nevével különböző antiszemita iratokat terjesztettek, amelyekben ellenfeleit "degenerált kommunista zsidóknak" minősítették; Aljechin következetesen tagadta, hogy ezek szerzője ő lett volna. A háború végén az egyébként is megromlott egészségű nagymestert a sakktársadalom kiközösítette, sokak szerint azért, hogy ne szállhasson ismét harcba a világbajnoki címért. Aljechin igen szerény körülmények között élt Portugáliában, főleg sakkoktatásból, mélységesen lesújtotta, hogy 1946-ban az amerikai versenyzők tiltakozása miatt nem fogadták el nevezését a nagy londoni sakkversenyre.
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak. Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest A tetőtől talpig tetovált Pillangó (polgári nevén Deák Ferenc) életét Urbán Tamás fotográfus 6 éven keresztül (1988 és 1994 között) dokumentálta, miközben az útját is egyengette. Vagy legalábbis megpróbálta. A hatalmas mennyiségű fotóanyagból, valamint Pillangó rajzaiból, tárgyaiból és naplórészleteiből március 5. Deák ferenc pillangó sablon. és április 5. között nyílik kiállítás a Capa Központban, de a kiállítás anyaga könyv formájában is megjelenik. Urbán Tamásnak két szenvedélye van. Az egyik a fotózás, a másik pedig a rendszerező és gyűjtőszenvedélye. Előbbinek köszönhetően ismerte meg fotósorozatának későbbi alanyát, akivel szoros barátságot kötött. Utóbbinak köszönhetően pedig az örök kívülálló, tragikus sorsú Pillangóról nemcsak tekintélyes képi anyag maradt hátra, hanem a naplója, a rajzai, a saját maga készítette keresztrejtvényei és játékkártyái, a legkülönfélébb használati tárgyai (kése és távcsöve), valamint találmányainak leírásai (köztük egy tetoválógépé), sőt egyik-másik prototípusa is (mint a rejszológépé).
Szokatlan jelenség volt a szocialista Magyarországon, ugyanis a börtönök mellett a budapesti underground szcénában is otthonosan mozgott, a Sziámi együttessel koncertezett a Fekete Lyukban, rajzolt, festett, rejtvényeket készített és naplót írt. A fotók mellett ezeket, valamint a Tamás által összegyűjtött iratokat és tárgyakat is bemutatjuk a kiállításon. Urbán Tamással való közös munka alatt derült ki számomra teljesen egyértelműen, hogy kettejük metszete a konvenciók elutasítása. Van művészi vénád? – Pillangó-hatás – Deák17 Galéria. Tamást már pályája elején is a félreeső témák hozták lázba, a társadalomból kiszorultakat fényképezte előszeretettel az Ifjúsági Magazin, a Stern és a Blikk fotósaként is. Az 1987-es nagy havazáskor napokra a mentősök központjába költözött, hogy onnan indulhasson a riasztásokra, a ' 90-es évek elején pedig évekig minden balesetnél ott volt külön erre a célra átalakított terepjárójával, sokszor a rendőrök és tűzoltók előtt. Kiállítást sem galériában rendezett, hanem koporsókkal kísérve a Nyugati téri aluljáróban, életművét pedig nem egy múzeum raktárában találjuk, hanem a Fortepanon, mindenki számára hozzáférhetően. "
A hamvasztást viszont ő intézte, és ő szervezte meg a búcsúztatót is a Népsziget déli csúcsánál. Természetesen ezt is olyan gondosan dokumentálva, ahogy korábban Pillangó minden mozdulatát. És ez a teljesítmény van olyan emlékezetes, mint Pillangó tetoválásai és szabadságvágya. (Urbán Tamás Pillangóról készített fotóiból az Index korábban készült Nagyképe itt olvasható. ) (Borítókép: Urbán Tamás / Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ) Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel? Deák ferenc pillangó film. Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!
A fürdőnadrágra vetkőzött kívülállót úgy veszik körbe a szájtáti emberek az egyik medencében, mintha egy ufó érkezett volna közéjük. Pillangó 1978-ban, saját maga készítette első tetoválását, egy pillangót a homlokára (10 nap sötétzárkát kapott érte), majd egész gyors ütemben varratta tele a testét, amin még ma is megütköznének az ártatlan honpolgárok, akkor viszont maga volt a rendszerellenesség. Urbán Tamás szerint bár maga is kereste a bajt, de sokszor épp az juttatta börtönbe Pillangót, ahogy kinézett. Felesleges Pillangó. Az előítéletek, ugyebár. Naplójában több oldalon keresztül sorolja, mennyi minden volt látható rajta és teste melyik részén, a legmegdöbbentőbb ezek közül a 2000 (! ) darab horogkereszt, amihez tegyük gyorsan hozzá, hogy Pillangó nem náci volt, hanem punk, ők pedig gyakran provokáltak ezzel a szimbólummal. Bár Urbán Tamás évekig egyengette az egyébként kifejezetten értelmes és kreatív Pillangó útját a szabadulása után, lakást szerzett neki, kezelte a pénzügyeit, naplót íratott vele és rajzoltatta, egyszóval, igyekezett normális mederbe terelni az életét, de a története mégis tragikus véget ért.
Megismerjük Pillangó véleményét is ez ügyben, miszerint egyik nőhöz sem ragaszkodott túlságosan, jöttek, mentek, nem kell ezen izgatnia magát egy férfinak. Csakhogy Urbán képei sokkal nyomasztóbbak annál, mint ahogy a könnyed csajozást, a kölcsönösen laza, kellemes kapcsolatokat elképzeljük. Pillangó barátnői, akiket többször látunk a fotókon aktus közben, szinte soha nem mosolyognak. Egyetlen képen sincs igazi nevetés, a nagyon szorosan ölelt, szinte mindig meztelen vagy félmeztelen nők komolyak, még inkább komorak. Az szintén csak a katalógusból derül ki, hogy akadt a barátnők között gimnazista is, akit Pillangó, ha éppen arra szottyant kedve, délelőttönként az iskolában látogatott meg. "Ilyenkor a tanárok féltek kimenni a folyosóra, inkább bent maradtak az osztályokban. Urbán Tamás: Felesleges Pillangó. Cirmi viszont nagyon büszke volt a lovagjára, kéz a kézben sétáltak a folyosón" – írja Urbán. Az is a könyvből tudjuk meg, hogy korábban a bátyja azzal tudta könnyen visszajuttatni a börtönbe Pillangót, hogy beárulta, hogy az akkor huszonéves férfinak viszonya van egy 14 évesnél fiatalabb lánnyal.
Tudtam, hogy senki nem töltheti a fél életét, közel 18 évet a börtönben a semmiért. Mégis szerencsétlennek és kiszolgáltatottnak láttam őt" – idézi fel Urbán Tamás azt a folyamatot, amikor eldöntötte, párfogója lesz a tetőtől-talpig tetovált Pillangónak. Így a szabadulásakor is ő ment érte a börtönbe, néhány évvel később pedig a búcsúztatóját is ő szervezte meg. Deák ferenc pillangó kés. A Capa Központ Felesleges Pillangó című kiállításának gerincét a hat év alatt készített fényképek képezik. Urbán Tamás már a nyolvanas-kilencvenes években is dokumentálta a társadalom perifériáján élők mindennapjait, és egy férfi, aki életének felét rácsok mögött töltötte, testét pedig tetőtől-talpig tetoválások borították, ezért leállt a forgalom a szocialista Magyarországon, ha felbukkan a színen. Urbán Tamás hat éven keresztül követte Pillangó életét, bemutatva többek között a börtönéletet, a szabadulást, a pesti undergroundban eltöltött estéket, a céltalan nappalokat. A Capa Központban március 5. és április 5. között látogatható kiállítás ezekből a fotókból, valamint a fotográfus által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és a Pillangó naplójából válogat.