Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfusok a néptáncban etalonnak számítanak, de nincsenek tapasztalat híján a gyerekszínházi szcénában sem. Munkásságuk egy részének a Spirituszon is nyoma van: a Kocsis Rozi rendezte Frakk, a macskák réme, a Markó Róbert jegyezte A csillagszemű juhász, Lúdas Matyi és a A halhatatlanságra vágyó királyfi koreográfusai voltak. A Kerekutcában jól egyensúlyoznak az illusztráló táncjáték és az asszociatív kifejezésmód között. Aki az autentikus lépésanyagot anyanyelvi szinten beszéli táncolja, mint ők, nyugodtan megengedheti magának azt, hogy abba lindy hop-szerű betétet tegyen, vagy néhány kéz- és karmozdulattal a kortárs tánc világát is megidézze, mert nem kelt zavart az erőben. Paár Julcsi a kezdettől jelen van a színpadon, nem csupán finom visszafogottsággal mesél és énekel a zenekar mellől, de az eseményekbe is be-beavatkozik. A történet aktív részesévé válik, amikor csatlakozik a lányokhoz, s ilyenkor Varga Julcsa szerepébe lép be. Kiss-Balbinat Ádám kívülről, némi dramaturgiai spéttel, de a nézőtérről legényesen hatásvadász módon érkezik, és Basa Pista karakteréhez passzolóan jóízű túlzásokkal, elrajzolt mozdulatokkal él.
A leeresztett függöny előtt, az előszínpadon álló apró házak mintha az elmúlt fél évszázad Kádár-kockái és egyéb típustervekből épített falusi házai lennének – csak épp egy mesefilterrel. A függöny szétnyílása után a házikók aztán visszaköszönnek Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat három női táncosának a szoknyáján. Ha nagyon keresnénk rá az utcaiviselet-analógiát, a cipők hatalmas szalag-cipőfűzőjét is mérlegelve azonnal rávághatjuk, hogy népi Desigual, míg a férfiak, a táncosok és mellettük Kiss-Balbinat Ádám énekes-hegedűs öltözéke inkább egyfajta paraszti dandy vonalat visz színesben és coolban. Annyira nem zsúfolt a színpad, hogy kezdetben csak kék(kel világított operafólia) ég meg néhány belógatott bárányfelhő ad békés hangulatot a tájnak. Miután benépesül, az utcán túli falu is megépül könnyedén, fürgén ide-oda gördíthető szaletlikből. Ha erre fordítják, a rózsaszín meg a kék áttört szívvel szerelmi fészek, ha arra, bolt pultja, ha meg egymás után rakják, vonat lesz belőlük. De nem csupán ezektől a gesztusoktól vagy néhány népdal jazzes hangszerelésétől jelenik meg az előadás-ajánlóban emlegetett időtlenség üres lózung helyett nagyon is kézzelfoghatóan és relevánsan a színpadon.
Mindkettejüknek van egy pontosan felismerhető báb alteregója is, ők is és a táncosok is mozgatják őket bunraku módjára. A bábok egyetlen ponton tűnnek fel, akkor, amikor a legények a háborúba mennek. Rövidke jelenlétük nyugodtan lehetne hosszabb, több jeleneten átívelő, ami által a bábhasználat organikusan szervesülhetne az előadásba, így, a semmiből jőve, s ugyanoda távozva csak zárvány marad a szekvencia. De ennek meg egy disszonáns musicalfénynek az ellenére, ráadásul Alföld közepiként teljesen otthon éreztem magam a Kerekutcában. Nem feltétlenül a nosztalgia miatt – bár ha a szívemre teszem a kezem, a dalokra ismerés öröme is közrejátszott –, hanem azért, mert a lemez és hozzá a színpadi forma pontos és hiteles választ adnak arra, hogyan lehet megközelíthető, érthető, sőt átélhető ma a magyar népi hagyomány. És nem azoknak, akik azt egyébként különböző szinteken maguk is gyakorolják, hanem az átlagos nézőknek, akiknek az ingerszintje egészen máshol található. (Színházi Kritikusok Céhe) Kerekutca (Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat) Közreműködők: Paár Julcsi (ének, mese), Kiss-Balbinat Ádám (ének, hegedű), a Fitos Dezső Társulat táncosai, Csernók Klára (hegedű), Takács Ádám (hegedű), Papp Endre (brácsa), Könczei Bálint (brácsa), Szabó Dániel (cimbalom), Bede Péter (fúvós hangszerek), Bognár András (nagybőgő, gardon) Látványtervező: Mátravölgyi Ákos, rendező, koreográfus: Kocsis Enikő és Fitos Dezső Hagyományok Háza színházterem, 2021. december 12., 289 néző Fotók: Majnik Zsolt
"Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája! " Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések… Az előadás legfőbb célkitűzése, hogy a lehető legkomplexebben és legsokrétűbben mutassa be a cigány néphez kapcsolódó mesterségeket. Ahogy maguk a mesterségek is igen változatosak, úgy az előadás is törekszik a formai és művészi sokszínűségre. Mindehhez a Kárpát-medence magyar nyelvterületének változatos cigány táncait zenei és énekes anyagát használja eszközéül, kitekintéssel a nyugat- és kelet-európai cigány kultúrára. Bemutatásra kerül többek között a kovács-, és drótos mesterség, bepillantást nyerhetünk a teknős cigányok és a sár munkával foglalkozó cigányok mindennapjaiba, valamint a mutatványosok és a zenészek életébe is. Az előadás dramaturgiai kötőanyaga a cigányok vándor természetének ábrázolása. Az előadást átszövi a mesterségek kavalkádja, melyből mindig kiemelődik egy-egy. Az etűdös szerkesztésmód arra is lehetőséget ad, hogy váltogassák egymást a hol balladisztikus és lírai, hol pedig épp az élénk, komikus jelenetek, miközben nem csak a mesterségekről, hanem a cigány nép eredetéről és történetéről is képet kapunk.
A maga személyében jelentette a kommunistákkal együtt szocialista hazát építő Nemzeti Parasztpártot. Hol miniszteri székben ült, hol elnöki székben, néhány évig az Írószövetségnek is az elnöke volt. Ekkor vált országos Péter bácsivá, nemzeti bölccsé. De ebben a korszakban, pontosabban az ötvenes évektől kezdve lett elsősorban író. Azzá tette az irodalompolitikai szükséglet. Átadásra kerültek a „Jó tanuló, jó sportoló” ösztöndíjak. Kellett az új, a szocialista regény a magyar parasztságról. És Veres Péter most azt vállalta, hogy megteremti a paraszti félmúlt krónikáját, a regényciklust a falu századfordulótól felszabadulásig terjedő korszakáról. Három részletben jelent meg a végül is A Balogh család története gyűjtőcímű regényfolyam. Írt ő közben és később számos egyéb művet, nagy érdeklődést, néha vitákat is kiváltó kisregényeket, amelyek már a teljesen kiérett író alkotásai, de a főmű, az életmű fő teljesítménye mégis a nagy regényciklus, századunk hazai irodalmának egyik reprezentatív alkotása. Veres Péter azonban közben sem szűnt meg mindenhez hozzászóló nemzeti bölcs lenni, és irodalomról, kultúráról, időszerű erkölcsi kérdésekről ugyanúgy megvolt a maga véleménye, mint a napi politika eseményeiről.
2018. június 7. Az Óbudai Árpád Gimnázium diákjai nyerték a háromfordulós, "Mi Óbudánk" című helytörténeti vetélkedősorozatot. Az első helyért járó 250 ezer forintos jutalmat Bús Balázs polgármestertől vehették át a győztesek. Bús Balázs polgármester úr mellett (balról jobbra) Peőcz Richárd, Gortka Marcell, Di Giovanni Bence, Kirchhof Barna, Tóth Gellért és Szomolay Tibor, valamennyien a 9. B osztály tagjai. "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. "- Simone Weil szavait idézte Bús Balázs polgármester az óbudai középiskolák között lezajlott helytörténeti vetélkedő eredményhirdetésén. A résztvevőknek elmondta, hogy bár a kerület értékeit gyakran nem becsüljük meg eléggé, érdemes utánuk vágyakozni, fölfedezni és vigyázni rájuk. Az Óbuda Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat által szervezett háromfordulós, "Mi Óbudánk" című helytörténeti vetélkedősorozat célja az volt, hogy a fiatalok jobban megismerhessék a III. kerületet. A vetélkedőre minden iskola egy 6 főből álló csapattal nevezhetett, melynek tagjai a 9-10. évfolyamos diákok közül kerülhettek ki.