Akkor még drukkoltunk, hátha másnap…Sajnos azonban a helyzet nem változott. Persze előadás Londonban nem maradhat el, hiszen ide a világ több pontjáról érkeznek a nézők, így itt is volt egy beugró, az egyébként nagynevű musicalszínésznő, Ria Jones. Szegény nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen mindenki Glennt várta, de tomboló sikerrel zárta az estét. Mi is teljesen felpörögtünk. Olyan technikai háttér mozgat mindent, hogy elképesztő, a hangosítás a színház minden pontján olyan, mintha cédét hallgatnál, a zenekar és az összes szólista kristálytiszta fénnyel szólal meg, dinamikai finomságokat is érzékeltetnek, ha kell. Sok még a tanulnivalónk itthon ezen a téren is. Forrás: Facebook/Csonka András Első este a Royal Opera House balettelőadását néztük meg. Shakespeare Téli regéje nyomán egy kortárs balett született, ami olyan erővel hatott ránk, hogy nehezen szabadultunk a hatása alól. Gyönyörű, szintén kortárs zenére táncoltak a művészek, és a színház olyan elképesztően hatalmas és lenyűgöző, hogy önmagában egy élmény.
Elek Ferenccel és Mucsi Zoltánnal a forgatáson Forrás: Facebook/Csonka András Pár hónapja, amikor elkeveredtem a 100 legjobb étterem díjátadó estjére, Litkai Gergő állt mellettem a teremben, és megpendítette, hogy kitaláltak egy helyzetet a sorozatban, amikor is saját magamat kéne alakítanom. Már ott nagyon vicces volt, ahogy ecsetelte a sztorit, de aztán elteltek hetek, gondoltam, talán ezt is megfúrta valaki. Na de nem úgy ám, végül is kézhez kaptam az anyagot, és a napokban le is zajlottak az engem érintő epizódok felvételei. Nehéz volt röhögés nélkül átvergődnöm a jeleneteken, mert azért itt a poénok mégis rólam szóltak, az én hátamon csattantak, és ez sokszor igencsak fura volt, mert bár szerep ez is, de így, hogy Csonka Picinek hívják, nem is olyan egyszerű. Forrás: Facebook/Csonka András A sztori szerint kiderül, hogy nekem egy VIP gázórám van otthon, és ezzel próbálnak megzsarolni, hogy ha nem akarom, hogy kiderüljön, különböző szívességeket kell tennem, fellépéseket vállalnom az általuk meghatározott feltételek szerint.
Eleve handicappel indultam: a castingon közöltem, hogy nem tudok szteppelni, soha életemben nem szteppeltem. Mondták, nem baj, majd megtanulsz. Persze a Dávid, a Vajk, a Szonja már szteppelt. Tehát azt tudtuk csinálni, hogy Andikával ( Mahó Andrea), vagy Andika nélkül, vasárnap reggelente, amikor mindenki békésen aludt, eljártam sztepp-felkészítésre. Emellett eljártam a szomszéd atlétikai pályára futni, újra elkezdtem úszni. Megpróbáltam magam olyan fizikai állapotba hozni, hogy egyáltalán ez a szerep szóba jöhessen. Kemény felkészülésen vagyok túl, de remélem, hogy amikor itt lesz már a közönség, és felcsendül a taps, akkor kiderül, hogy minden, de minden másodperc fáradság megérte. " Szerző: Kodova Michaela Forrás: Csonka András, Színház Online / Színhá
Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek; Hozzám a tiszta kék magasból Egyes daruszó tévelyeg; Felém a kert gyepűin által Egy gerlice búgása hat: Magános gerle a szomszédban - S ifjú nő, szemfödél alatt. Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy hidegen: Látszik, hogy a halott szegény volt, Szegény s amellett idegen. Rokonait, ha van rokonja, Elnyelte széles e világ; Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Legföljebb... a kiváncsiság. Műhely körűl a bánatos férj Sohajtva jár, nyög nagyokat; Ide fehérlenek deszkái, Épen azok közt válogat. Amaz talán bölcső leendett, Menyegzős ágy eme darab: Belőlük elhunyt hitvesének Most, íme, koporsót farag. Siránkozik a kisded árva, Amott sir öntudatlanul; Ha nő szegény, az életkönyvből Nehéz első betűt tanul! Ölében rázza egy cselédlyány, Duzzogva fel s alá megyen: "Sirj no, igazán sírj! " kiált rá, S megveri, hogy oka legyen. Kertészkedem mélán, nyugodtan, A fák sebeit kötözöm; Halotti ének csap fülembe... Arany János: Kertben : hungarianliterature. Eh, nékem ahhoz mi közöm! Nem volt rokon, jó ismerős sem; Kit érdekel a más sebe?
Kinek nyúlfarknyi a reménye S többé se kér se vár sokat: A multban él, ez ócska lom közt Tesz-vesz, keresgél, rakogat. Emlékeimmel olykor én is, Mint rongya közt egy vén szipó - Elbíbelődöm: ilyen emlék Ama fentírt vándor cipó. A tékozló fiú regéjét Sokan csináltuk újra már: Én nem vagyont, kincset pazarlék, (Apámnak is lett volna bár! ) Hanem jövendőt, biztos állást, Meg ami erre útnyitó, Légvárak-, ábránd- s délibábért... Tanulság: egy vándor cipó. Hogy aztán a goromba élet Jeges zuhannyal önte le: "Megyek - kiáltám - vészes út ez, Vissza megint bölcsőm fele! " Ma fizetés-nap; húsz forintra Jut húsz krajcár "proporció": Harminc gyalog mérföldre abból Kifutja... egy vándor cipó. Mondám s tevém; - a dél-ebéd már A nagy országuton lele; Sebaj! Arany János: Agio-világ : hungarianliterature. kinek hátán a háza És kebelén a kenyere. De majd az estve!... hátha rablók... Eh! nincs velem sok földi jó: Egy zsebkendőbe minden elfért: A gárdrob és vándor cipó. Egy bot talán jó volna mégis - Ahol egy tört "lógó"-darab! Ettől ugyan valódi medve Nem fél; de képzelt megszalad.
Csak hiába! elmaradt az A világtól, aki vén: Tudta nélkül nagy "fejlődés" Folyt le, s foly e sártekén. Demokrata lett az úrból, A koldus meg rangra vágy, - Hát'szen úr ki más legyen, ha Többé nincs úr, se jobbágy? Másszor ő is csak szegény volt, Nyomorult, szánt, megvetett; Nem is igen "ámbiálták" Akkor ezt az életet: Most közőlünk minden tízből Egy e szép pályán halad; Sőt, ha így gazdálkodunk, még Többségben is lesz a had. Ne gondolj az utca-sarkra, Oh ne! édes olvasó: Aki ott áll, az nem koldus, Az szegény, szánnivaló; Könyörülj meg sántán, bénán: Éhező gyermeknek adj: ("Ezerennyit" ígér a Könyv - Hanem ez uzsora nagy. Arany János: Árva fiú : hungarianliterature. ) Koldus ő nagysága hozzád Bekopogtat egy napon, - (És ez egy nap sűrün fordul); Kezdi bókon, hírlapon: Hogy olvasta rólad ezt, azt... S míg kártyáját forgatod, (Mert beküldte: Chevalier N. N. ) Hogy' fogadd el? nem tudod. Mutat ordót, bizonyítványt, Köz- s magános levelet; Ha vendég jön, azt kivárja, Négyszemközt marad veled: Szemlesütve és zavartan Ülsz, mint vádlott a padon: "Ily nagy úron mit segít az Én csekély szolgálatom?... "
El van már temetve ama korcs bennünket, Nem ficamítja ki többé az eszünket, Hacsak fel nem támad hetedszer is, mint a Regényhőst életre hozza egy csöpp tinta. Nosza, még a többit, ami nem fér főben, Temessük el ím e kolerás időben; Mert a nyelvnek is van pestises járványa, Ha nem volna, csinál doktora, bábája. Mi a nyelvet rontja, az a legfőbb veszély: Hogy még a paraszt is mind magyarul beszél. Grammatikát nem tud, hiába csináljuk, Mégis egyre darál, egyre fecseg szájuk. Ugy beszél mint apja, nem halad a korral, Nemes oltvány helyett él ösi vackorral; Azt se tudja: ki, mi; azt is összevéti; Három szál fonal az íge pászmán néki. Ikes vagy nem ikes, azzal nem törődik, Gyermeke ha csínt tesz, mondja megverődik; Szóval annyi bűne, amennyi mondása: Ez a paraszt beszéd nagy isten-csapása.
Nem itt, nem itt van az én világom; Más vidék az, ahova én vágyom! Illatosabb, napfényesebb róna, Mintha nem is az a napja volna. Erdő, mező változatos színnel - Mesteri kéz olyat soh'se színel: Kék ligetek, kék hegyek aljába' Fürödik a puszták délibábja. Ott van az én egyszerű tanyácskám, Mintha most is szemem előtt látnám; Kertem is van: talpalatnyi birtok... Most is abban ültetek és irtok. Csemetéim bodorodva nőnek, Hosszu sorral mind elémbe jőnek, Örömarccal, mint hálás növendék, Mutogatván a piruló zsengét. Nőjetek is nagyra, kicsiny fáim, Szülőhazám kedves rónatájin: Hadd legyen ott jó pihenésem még, Mielőtt egy hosszabb útra mennék. Lombjaitok hűse ha beárnyal: Zeng fölöttem szózatos madárdal; Ismerem én e madarat régen, Dalt ezután is hoz az énnékem. Egyszerű dal, egyszerű sziv s lélek Sorsosi az avatag fedélnek! - Földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri.
Szerény leszek kivánatimban: Nem kérek, oh Sors, kincseket, Nem kérek én aranyt, ezüstöt (Neked sincs tán): adj bankjegyet.
Ugy-e, attól félti és azért néz széjjel: Nem pattant-e rajta domb az elmult éjjel? Szerettek ti mindent és örömmel tölti Szíveteket minden, ami csak alföldi: A puszták havasát, a fehér gulyákat, A puszták tengerét, a szép délibábot. És a mozgó tábort, a nyerítő ménest, Mely elláthatatlan az ember szemének; (Mert csürhe nálatok s nem ménes a neve, Ha napi járóföld nincs a kerűlete); A szép sík földeket, egyenesre szántva, Mert ti nem szántatok dombos bogárhátra, A zöld vetést, melynek széle-hossza nincsen, És az áldást rajta, ha megadta Isten. Mindezt kedvelitek igen-igen nagyon, Mivelhogy e dolog véretekben vagyon; Mert alföldi magyar, nem tót, a nevetek, Mert tejmézzel folyó lakhelyet nyertetek. Nem volt ez mindég így. Nem a békés rokon Hanem ellenség járt téres pusztátokon: Elvetett az ember, de nem takart soha, Lábán nyomtatá el török s tatár lova. Elnyomtatta, mondom, s ujra elvetette, Vadul termett aztán más idén helyette, Szegény bujdosóknak vadul termett annyi, Hogy hosszabb kín után fogtak éhen halni.