Ám ami itt történt, az kisstílű és nem is egészen feddhetetlen indíttatású csalás, hiszen egyszerűen elgiccsesíti Stravinsky életét és művészetét, és azt végső fokon egy polcra teszi Coco Chanel úgynevezett életművével. Mert amikor a filmbeli fikcióban Stravinsky éppen teremt, azzal egyidejűleg Coco is alkotói élete csúcsára ér: szaglás alapján megteremti a 20. század egyik legemblematikusabb termékét, a Chanel No. 5 parfümöt. És legyen mégoly elismerő a véleményünk e kémiai produktumról, azért mégsem érezzük egy nívón, teszem azt, a Sacre du printemps zenéjével. De éppen e körül szövődik a drámai csomó. Igor ugyanis egyszer azt találja mondani Cocónak: "te nem vagy művész, te csak egy bolttulajdonos vagy". Amiben, lássuk be, van némi igaza. Ám Coco egy szatócsnő lelkével rendelkezne, ha beletörődne ebbe. Ki is utasítja ágyából Igort, aki mostantól fogva szenved. De nagyon. Film: Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története | MűvészMozi.hu. Mint az életben. Ennyi a film szűkebben vett cselekménye és emberi konfliktusa. Mads Mikkelsen A filmzene egyik legfontosabb esztétája, Zofia Lissa megkülönbözteti a "képen kívüli" és a "képen belüli" zenét.
Tehát a film nem más, mint egy vitatott kapcsolat, egy pletyka ábrázolása meglehetősen (de legalább sikertelenül) hatásvadász eszközökkel.
Köztudott, hogy Stravinsky utálta a filmzenét, nem tekintette önálló művészetnek, csupán tapétának, háttérnek, amely akkor a legjobb, ha úgy viselkedik, mint az étteremben játszó zenekar, tapintatosan szolgáltat aláfestést a fogásokhoz. És most Igorunk is tapéta lett. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS CIKKE. Anna Mouglalis és Mads Mikkelsen Jan Kounen rettenetesen unalmas, hazug, minden pillanatában álságos, szellemtelen, rossz dialógusokkal és helyzetekkel telerakott filmjének kiindulópontja a 20. század zenetörténetének egyik legnagyobb botránya. Idő: 1913. május 29. ; helyszín: Párizs, Théatre des Champs-Elysées. Coco Chanel és Igor Sztravinszkij - Egy titkos szerelem története - Elérhető június 20-ig! | MédiaKlikk. Ekkor és itt került először színre Nizsinszkij koreográfiájával a Sacre du Printemps, melyről utóbb az is bebizonyosodott, hogy nem pusztán botránykő, hanem Igor Stravinsky egyik főműve, egyben a század legjelentősebb balettzenéje. Már az előjáték alatt besűrűsödött a hangulat, többen pofozkodni kezdtek, egy úr – későbbi vallomása szerint maga számára is megmagyarázhatatlan okból – ütemesen verte az előtte ülő úr fejét, és a jelenlévő Marie Rambert emlékirataiban megemlíti, hogy a zárójelenetben, amikor a Kiválasztott szerepében Marie Piltz rángatózni kezdett a színpadon, valaki felkiáltott: "Hívjanak egy fogorvost!
A képen belüli zene egyrészt valóságos zene, a valóságban szólal meg, a mi befogadói valóságunkban, tehát halljuk áradni a hangszórókból, másrészt ábrázolt zene, a szereplők által előadott zene, mely hozzátartozik a film meséjének világához – ebben az értelemben e valóságos muzsika fiktívnek is nevezhető, hiszen a film fiktív világának része. Fokozza a bonyodalmakat, ha már létező, olykor közismert, jelentős alkotóktól származó zenéről van szó, tehát nem olyanról, melyet az adott film számára komponáltak. Coco Chanel és Igor Stravinsky – Egy titkos szerelem története · Film · Snitt. Éppen ezt tapasztaljuk Kounen filmjében. És azt, hogy mennyire igaza volt Stravinskynak, amikor ezt a fajta filmzenét tapétának nevezte. Ám esetünkben ez szerfölött hivalkodó háttér, és nagyon is előtér akar lenni. Mert nem kevesebbre vállalkoztak e giccsgyárosok, mint hogy ábrázolják a zene szerzésének, a komponálásnak folyamatát, ami az egyik legképtelenebb (hiszen filmes képekben alig megfogható) és leghazugabb vállalkozás. Remek példája ennek, amikor egy este Igorunk berúg (hogy voltaképpen mitől, az kideríthetetlen), hogy aztán odarohanjon a zongorához, és vadul belecsapjon a Sacre látszólag éppen ide illő ütemeibe.
annagramma 2015. szeptember 2., 23:52 Borzalmasan unalmas, modoros és giccses film egy valószínűleg hasonló kvalitású regény alapján. Általánosságban nehéz elnézni a szegényes és sok helyütt nevetséges filmes próbálkozásokat a zeneszerzői tevékenység ábrázolására (talán az egyetlen üdítő kivétel Forman Amadeusa), és kínos pillanataival ez a film is hozzátette magáét a kánonhoz. Hogy mást ne említsek, a premierkoncert előtti utolsó percben a karmester odaszól a koncertmesternek, hogy "felejtsd el Wagnert, felejtsd el Csajkovszkijt… bármi is történjék, kövess engem! ", vagy amikor Stravinsky időről időre odaül a zongorához, és a saját műveit kezdi el kalimpálni. A rendező nemhogy zeneszerzőt nem ismert, de mintha az életben nem járt volna zenei színpad túloldalán. Ami abban az esetben, hogy filmet rendez erről, mégis csak ciki. De e jelenetek nélkül is elég kínos a film, és annyi haszna sincs, hogy megismernénk Stravinsky életét, személyét vagy munkásságát (bár a filmzenét rendesen kitömték vele), mert a meglehetősen egydimenziósra sikeredett figurának pusztán egy szűk évébe nyerünk betekintést, mely során történtekre (vagyis az egész kapcsolatra) nem is igen van bizonyítéka a történetíróknak.
A téli Magyarország Magyar síkon nagy iramban át Ha nyargal a gőzös velem Havas, nagy téli éjjelen, Alusznak a tanyák. Olyan fehér és árva a sík, Fölötte álom-éneket Dúdolnak a hideg szelek. Vajon mit álmodik? Álmodik-e, álma még maradt? Én most karácsonyra megyek, Régi, vén, falusi gyerek. De lelkem hó alatt. S ahogy futok síkon, telen át, Úgy érzem, halottak vagyunk És álom nélkül álmodunk, Én s a magyar tanyák. Páris az én Bakonyom Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandur-hada a szájas Dunának Vághat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messzelátok és merek. Hitszegő vagyok Álmos fajából S máglyára vinne Egy Irán-szagú, szittya sereg. Ady Endre: Páris, az én Bakonyom - igazi magyar. Jöhetnek: Páris szivén fekszem, Rejtve, kábultan és szabadon. Hunnia új szegénylegényét Őrzi nevetve S beszórja virággal a Bakony. Itt halok meg, nem a Dunánál. Szemem nem zárják le csúf kezek. Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek. Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet a magyar síkon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.
PÁRIS, AZ ÉN BAKONYOM – Ady Endre Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandur-hada a szájas Dunának Vághat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messzelátok és merek. Hitszegő vagyok Álmos fajából S máglyára vinne Egy Irán-szagú, szittya sereg. Jöhetnek: Páris szivén fekszem, Rejtve, kábultan és szabadon. Ady Endre - Páris, az én Bakonyom. Hunnia új szegénylegényét Őrzi nevetve S beszórja virággal a Bakony. Itt halok meg, nem a Dunánál. Szemem nem zárják le csúf kezek. Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek. Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet magyar síkon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.
Páris, az én Bakonyom (Hungarian) Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandúr-hada a szájas Dunának Vághat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messzelátok és merek, Hitszegő vagyok Álmos fajából S máglyára vinne Egy Irán-szagú, szittya sereg. Jöhetnek: Páris szivén fekszem, Rejtve, kábultan és szabadon. Hunnia új szegénylegényét Őrzi nevetve S beszórja virággal a Bakony. Itt halok meg, nem a Dunánál. Szemem nem zárják le csúf kezek; Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen Valami nagy-nagy, Bús semmiségbe beleveszek. Paris az én bakonyom . Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet magyar sikon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom. 1907 Source of the quotation Paris, mein Bakonywald (German) Atemlos bleibe ich stehn: Paris, Du menschendichte, große Wildnis. Gendarmen der unverschämten Donau Mögen mir folgen, Es wartet die Seine, schützt der Bakony. Groß ist mein Vergehen: die Seele. Sünde der Mut und Sünde der Weitblick, Abtrünnig bin ich vom Stamme Álmos, Verbrennen will mich Ein iranisch duftendes Skythenpack.
Sápadt vagyok? Piros sugárt rám. Boldog Ad-üköm pirosabb legény Volt, ugyebár, mikor papod volt? Hej, sápadok már ezer éve én. Szent Napkeletnek mártirja vagyok, Aki enyhülést Nyugaton keres, Táltosok átkos sarja talán. Sápadt vagyok? Óh, fess pirosra, fess. Gyűlölöm dancs, keleti fajtám, Mely, hogy kifáradt, engemet adott, Ki sápadtan fut Napnyugatra, Hogy ott imádja Urát, a Napot. Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem, Imádom a fényt, lángot, meleget, Keresek egy csodát, egy titkot, Egy álmot. S nem tudom, mit keresek. Keleti vérem, ez a lomha, Szomjuhozóan issza Nyugatot: A Napisten legbúsabb papja, Rég kiszórt, fáradt sugara vagyok. Egy nóta csal. Páris az én bakonyom s az en bakonyom elemzes. Rég dalolhatta Szent Ázsiában szép, vad, barna lány. Egy illat űz, csodavirágból Lehelte tán be egyik ősanyám. Valami ősi, régi rontás Száll előttem s én lehajtom fejem, Várok valamit. S amit várok, Nem dicsőség, nem pénz, nem szerelem. Mit várok? Semmit. Egy asszony Utamba állt és néha csókot ad: Sohse látott ez a csókos Páris Betegebb és szomorúbb csókokat.
A Páris, az én Bakonyom 1906-ban íródott. A Vér és arany című Ady-kötetben jelent meg A magyar Messiások című versciklus részeként. Ady szembeállítja a szabad Párizst, a szabad nyugatot a zűrös Magyarországgal. Párizs minden álmot megvalósít: a szépség, a fény, a gazdagság, a szabadság és a kultúra városa, Magyarország ellenben kicsi, szegény, elmaradott, szellemtelen és művészetellenes. Páris az én bakonyom. Ady senkinek érezte magát Párizsban magyar volta miatt és kívánkozni kezdett az élet szépségei után. Persze Ady idealizálja Párizst, amelyet igazságtalan volt összehasonlítani Magyarországgal, hiszen a francia világváros megszakítás nélkül művelhette saját kultúráját, mert nem volt idegen hódoltsági terület (Magyarország a hosszú török és osztrák megszállás miatt volt elmaradott). Mindenesetre Párizs megigézte Adyt, aki eszményítette és minden szépség, luxus szimbólumává tette a francia fővárost, mert az ellentéte volt mindannak, amit Ady itthon ismert és elviselhetetlennek tartott. Az akkori magyar világ a szellem embere számára fojtogató volt, s ez Ady számos versének adott témát (pl.
Várok. Lesz egy végső borzongás, Napszálltakor jön, el fog jönni, el S akkor majd hiába ébresztnek Könnyes csókkal és csókos könnyüvel. Elmúlik a Napisten papja, A legfurcsább és a legbetegebb, Aki fáradt volt, mielőtt élt S aki még Párisban sem szeretett. Evoé, szent ősláng, Napisten, Kihuny a láng, Páris riadva zúg, Új csatára indul az Élet, A nagyszerű, a pompás, a hazug. Én is megyek, kóbor, pogány hős, Új, balga Don, modern, bolond lovag, Ki, mi van is, irtja, kiszórja Önlelkéből az áldott álmokat. PÁRIS, AZ ÉN BAKONYOM - Ady Endre - Érettségi.com. Sugaras a fejem s az arcom, Zúg a harang, megyek lassan tovább: Megáldozott a dús Párisnak Kövein a legkoldusabb nomád. Sípja régi babonának (Egy bujdosó magyar énekli) Csak magamban sírom sorsod, Vérem népe, magyar népem, Sátor-sarkon bort nyakalva Koldus-vásár közepében, Már menőben bús világgá, Fáradt lábbal útrakészen. Körös-körül kavarognak Béna árnyak, rongyos árnyak, Nótát sipol a fülembe Sípja régi babonának, Édes népem, szól a sípszó, Sohse lesz jól, sohse látlak. Szól a sípszó: átkozott nép, Ne hagyja az Úr veretlen, Uralkodást magán nem tűr S szabadságra érdemetlen, Ha bosszút áll, gyáva, lankadt S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.