A Fontos vagy nekem ezt a kellemetlen szituációt próbálja eladni nekünk, amire vevők is lennénk, mert nem nagyon emlékszem olyan filmre, ami kifejezetten ezt a témát boncolgatná. Fekete komédia és szatíra…ezekkel a szavakkal promózzák a filmet, de sajnos a fentieket még csak nyomokban sem tartalmazza. Pedig egészen jól indul a történet, amely ismét bebizonyítja, hogy az emberi leleményesség és pofátlanság határtalan. Egy egész intézményt lehet e tulajdonságokra építeni. Jelen esetben szélhámosaink az egyik legkönnyebben manipulálható, legbefolyásolhatóbb korosztályt, az idős embereket veszik célba. Az ő "védelmük érdekében", gyakorlatilag bűnszövetkezetben működve, kéz-kezet-mos alapon törvényes keretek közé szorítva lopják meg őket. S ha egyszer orvosi szakvélemény is van arról, hogy valaki gondozásra szorul, akkor ezt elég nehéz bárkinek is megcáfolnia. De hogy lesz ebből haszon? 2020 Filmodüsszeia - Fontos vagy nekem kritika – Könyv-Kult Bibliopod – Podcast – Podtail. Marla Greyson ( Rosamund Pike) egy igazán visszataszító, ám jövedelmező munkát választott magának. Az ő hivatása a gondoskodás, csakhogy nem a szó klasszikus értelmében véve, ez inkább öngondoskodás.
Akik ezután az epizód után Eric Cartmanben nem a kiszámíthatatlan 10 éves pszichopatát látják, hanem valamiféle stratégiai géniuszt, aki útja végén jutalmat érdemel, ők talán élvezni fogják az I care a lot-ot. Nekem és azoknak, akik a sorozatokban és a filmekben már nagyon sok hasonló pszichopatát láttunk és legalább csak bizonytalanul is, de érzékelni vélünk valamiféle morális szakadékot ezek tettei és a jó-rossz ellentétekre épülő fikciós konfliktusok kimenetele között, nos, nekünk maradnak a kérdések. Fontos vagy nekem kritika 1. Tudom, a főszereplő a film elején elmondja, hogy ő nem jó ember, őt csak a saját célja érdekli, hogy rengeteg pénze legyen és mi, nézők, ha azt hisszük, hogy a világ fekete és fehér, akkor birkák vagyunk. Szóval én nem is kötök bele a film moralitásába, de mire az előző, a főszereplő legfőbb motivációját jelentő mondatot leírtam, óhatatlanul máris ásítanom kellett. Mert eszembe jutott Walter White, Rick Sanchez, (a Benedict Cumberbatch-féle) Sherlock Holmes, a Megtorló, és megannyi más figura akik a főszereplőhöz hasonlóan a moralitás szürke zónájában mozogtak és nem válogattak a módszerekben ha céljuk eléréséről volt szó, hiszen mentális vagy fizikai képességeik képessé tették erre őket.
Ügyfelei olyan idős emberek, akik nem önként választották gyámjául őt, hanem ő vadászta le őket. A legtöbbjüknek családja van, akik potenciális örökösökként még bőven játékban vannak, de egy Marla Greyson kaliberű "tigrissel" szemben csekély az esély, hogy bármit is lássanak az őket megillető örökségből. Marla ugyanis arra gyúr, hogy míg a gondnoksága alá helyezett páciensek egy otthonban vegetálnak, addig ő pénzzé teszi értékeiket, legyen az ingó vagy ingatlan, s az abból származó nyereséget kis ide-oda jattolás után saját számlájára utaltatja. A gondozása alatt álló "szerencsések" és hozzátartozóik tehát legfeljebb az ingatlanhirdetésekben látják viszont az őket megillető örökséget. Fontos vagy nekem kritika de. Ráadásul Marla tejhatalmat élvez a páciensei felett, megfosztja hozzátartozóikat a látogatás jogától is, ha veszélyeztetve érzi helyzetét, emeli a tompító hatású gyógyszeradagjukat. Marla úgy osztja férfi felettesének ezeket az utasításokat, hogy az köpni-nyelni nem tud (mondjuk sanszos, hogy ő is részese lesz a páciens vagyonának).
Legfontosabb szabály: A Baldur's Gate nem akciójáték, de még csak nem is hack & slash!!! Egy vérbeli RPG-vel állunk szemben, melyben embereink szinte minden cselekedetét nekünk kell irányítanunk, máskülönben könnyen elpatkolnak! (Persze be lehet kapcsolni a társainkat irányító mesterséges intelligenciát, de ez nem jelenti azt, hogy mindent maguktól csinálnak karaktereink! ) Főleg csatáknál fontos a taktika, de ismeretlen terepen sem mehetünk előre, mint egy tank - még ha az egész parti harcosokból áll is -, mert elég besétálnunk egy csapdába és máris könnyen harcképtelenné válnak embereink (De akár egyből fel is dobhatják a bakancsot egy erősebb csapda mellékhatásaitól). A SPACE billentyűvel bármikor megállíthatjuk az időt és egyesével kiadhatjuk embereinknek, hogy mit csináljanak, amit ők a SPACE újbóli megnyomásakor végre is hajtanak. Másik nagyon fontos dolog: bár szinte minden karakternek megvan a haszna és ha jól taktikázunk, akkor mindegy, kit viszünk magunkkal, mégis ajánlott legalább egy harcost, egy tolvajt, egy mágust és egy papot (vagy gyógyítani képes karaktert) szereznünk.
Időközben egy magyarítás is készült a programhoz, így aki nem ért angolul, annak jó lehetőség belevetnie magát a kalandozásba. Játékidőt tekintve a Baldur's Gate végigjátszása minimálisan 50-60 órát vesz igénybe, de ha valaki szeret kalandozni és nem ragad le a főküldetés követése mellett, annak több száz órába is beletelhet, amire minden helyszínt felfedez (Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy mivel vérbeli szerepjátékról beszélünk, így sok időt vesznek el a párbeszédek, valamint a harcok közben is sűrűn kell használnunk a SPACE billentyűt, hogy taktikai utasításokkal irányítsuk csapatunk tagjait). A kiadók manapság sajnos elfelejtik, hogy igenis van igény ilyen összetett, kevésbé látványos harcokat tartalmazó játékokra is. Erre legjobb bizonyíték, hogy a Kickstarter oldalán rendre rekordokat döntögetnek a hasonló stílusú programokért felajánlott összegek. Vegyük a Project Eternity 4, 3 millió dollárját, vagy a Torment: Tides of Numenera 4, 2 millió dollárját. Habár mindenkinek magának kell eldöntenie, kiad-e 20 dollárt az Enhaced Edition újításaira, azonban ha elég sokan vesszük meg a programot, akkor azzal nem csak a folytatás érkezését biztosítjuk be, hanem talán ráébresztjük a kiadókat is, hogy ideje lenne ismét stílust váltani és csillogó grafika helyett inkább minőségi tartalmakkal telepakolni a játékokat.
Már csak azért is nehezebb volt a feladat, mivel az eredeti Baldur's Gate II már minden tekintetben többet nyújtott az első résznél, így a felújításnál is többet kellett törpölni azon, hogy valóban frissnek és többnek hasson a végeredmény. Aki persze már az első rész felújított változatával is játszott, nem lepődhet meg a ráncfelvarrások legtöbbjén, de azért nekik is jut újdonság. Egyrészt még szebb és részletesebb lett a kezelőfelület, amelyben akár rá is zoomolhatunk karaktereinkre – oké, azért itt már kissé darabos a végeredmény a mai, ultrahádéhoz szokott szemeknek. Szerencsére az egyes területek közötti töltési idő gyakorlatilag eltűnt, és az eredeti verzióhoz szokott játékosok új grafikai elemeket, például varázslatok szebb megvalósítását is gyakran észrevehetik. Persze ettől még mindig felemás kissé a végeredmény. Ha már egyszer felújítás, akkor példaként ott a Monkey Island első két részének teljesen átrajzolt változata, vagy épp az XCOM feltámasztása. Ehhez képest a BG II: EE csak részben sikeres, az átvezető mozik bizony az eredeti, mai szemmel már kissé butácska renderek, csak épp nagyobb felbontásra húzva, és az átlagos mozgási, harc közbeni animációk sem épp a kidolgozottság csimborasszói.
És tágabb ismerősi körből sem ismerek olyan esetet, amikor valaki bug miatt elakadt vagy küldetést teljesíteni képtelen lett volna BG1-ben. A modifikált verzióknál (TuTu, NPCmod stb. ) voltak bugok, sikerült belefutnom néhányba, de az alap BG-re, ha feltehetően nem is volt hibátlan, de pont, hogy sokkal kevésbé volt jellemző a bugosság, mint egy mostanában megjelenő átlag játékra. [ Szerkesztve]