A szivárványhártya színét a pigmenttartalom befolyásolja, kék szemszín esetén a pigmenttartalom alacsony, a barna szemű emberekben pedig magas. A fényképezőgép analógiájával élve a szivárványhártya a blendének felel meg. A pupilla átmérője a fényviszonyoktól függ, napfényes időben a pupilla szűk, ilyenkor kevesebb fény kerül a szembe, borús időben a pupilla átmérője nagyobb, a szembe több fény jut. A pupilla átmérőjének változása egyébként aktív izomtevékenység következménye, ez az izomtevékenység akaratunktól függetlenül, automatikusan történik. A sugártest (corpus ciliare) a csarnokvíz termelésében játszik szerepet, ez a speciális összetételű folyadék felelős a szem belnyomásáért, illetve a szaruhártya táplálásáért. A sugártestben lévő izomból finom rostok indulnak a szemlencse felszínére, amelyek a lencse domborúságát képesek fokozni, vagy csökkenteni, ezáltal akaratunktól függetlenül a szem fókuszpontját a végtelenből (optikailag 5, 0 m-nél nagyobb távolság) a közeli olvasáshoz (30, 0 cm-es távolság a szem és az olvasott szöveg között) szükséges 30, 0 cm-re változtatni.
A szem tágabb értelemben olyan érzékszerv, amely a lehetséges ingerületek közül az elektromágneses sugárzás [1] fény tartományának, a 200-tól 10 000 nanométerig terjedő spektrumának érzékelésére alkalmas. Az emberi szem ennek a tartománynak csak egy töredékét képes érzékelni. A szem a mai állatvilágban rendkívül sokféle lehet. Az evolúció során a legegyszerűbb fényérzékelő sejtek [2] bonyolult képalkotó szervekké váltak egyes csoportokban. Fényérzékelésre a növények is képesek, de nem szem révén. A szem evolúciója [ szerkesztés] A szem evolúciójának egy útja, jelen esetben a gerincesek és a polipok kameraszemének kialakulása A szemhez vezető fejlődés [3] első lépése a fényérzékelő sejtek [2] megjelenése. A legkezdetlegesebb egysejtűek esetében a sejtmembrán bármely részén, elszórva jelentkeznek fényérzékeny foltok. A következő lépésben ezek egy meghatározott területre koncentrálódnak, szemfoltot alkotva. Ez az aktívan helyet változtató egysejtűek esetén előnyös változás volt, mivel már megvolt a preferált haladási irányuk (az előre és a hátra megkülönböztethető).
A látás érzékszerve a szem. A szemgolyó fala háromrétegű. A legkülső réteg a kötőszövetes ínhártya, ennek külső felszínén tapadnak a szemmozgató izmok. Az ínhártya elülső folytatása az átlátszó, domború szaruhártya. A középső réteg a szem vérellátását szolgáló érhártya. Ennek gyűrűszerű megvastagodása a szaruhártya szélénél a sugártest. Belőle ered a szem színét adó szivárványhártya, amelynek középső, kerek nyílása a pupilla, melynek szűkítésével szabályozható a szembe jutó fény mennyisége. A szemgolyó legbelső rétege az ideghártya, más néven retina. Ez tartalmazza a fényingert felvevő receptorsejteket. A szemgolyó belsejét kitöltő átlátszó, kocsonyás anyag az üvegtest. A pupillán bejutó fénysugár útjába illeszkedik a szemlencse, amelyet a lencsefüggesztő rostok körben a sugártesthez rögzítenek. A szaruhártya és a szemlencse mint gyűjtőlencsék, fordított állású, kicsinyített képet vetítenek az ideghártyára, ahol a képnek megfelelő mintázatban a receptorsejtek ingerületet keltenek. Közeli tárgyra nézünk, akkor a gyűrű alakú sugártest izomzata összehúzódik, a lencsefüggesztő rostok ellazulnak, és a szemlencse saját rugalmassága folytán domborúbbá válik.