Már csak azért is, mert szavalásról szó sem volt; Nagy Zsolt úgy mondta el az Egy estém otthon t, mint az a srác, aki hosszú idő után hazament látogatóba, s szeretettel megmosolyogja kissé földhözragadt apját, Patkós Márton pedig a Föltámadott a tenger t tette elevenné. A Családi kör is új életre kelt Csuja Imre előadásában; kifényesedett, megtelt melegséggel, szeretettel. Örkény István: Nápolyi (VERS mindenÁRON 6. rész) - YouTube. Helyet kaptak a válogatásban továbbá azok a "nagy" versek is, melyek már olvasva is felkavarják az embert. Súlyosan hangzott a minden versszak végén visszatérő "nincsen remény" szólam Vörösmarty Az emberek című versében (Gálffi László), valamint a sokat citált szavak: "az emberfaj sárkányfogvetemény". Polgár Csaba úgy mondta el Petri Hogy elérjek a napsütötte sávig című versét, mintha éppen csak a minap történt volna vele meg a bizarr kaland. Ficza István könnyed, társalgási stílusban vezette elő a Semmiért egészen t, ami pontosan így lett hátborzongatóan kegyetlen. Nagy Zsolt előadásában A Dunánál olyan történetté vált, amit mintha egy sör mellett mesélne el.
Úgy fáj a könny, csak szökne és rohanna. Szegény Vanyecska arca mindenütt. Vonatsínekre futni – volna Anna! A fájdalom ma testi. Szinte üt. Szél fúj a gyászba öltözött szobákba. Ott messze fönt a gyermek otthona. A bús anyát vidítsa zongora. Sebére ír egy bánatos szonáta. A másolásra szánt lapokra Saját regényét írja Szofja. A híres agg reménytelen szökése. Egy állomás, vidéki, rossz tanya. Függöny közén benéz, szemét a résre Tapasztva áll, zokogva Tolsztaja. Itt haldokolsz... Nekem tilos bemenni?! Búcsúzni, térdre rogyni nem szabad. A sín, a párhuzam ha megszakad, Volt nincs idő. A küldetése ennyi. Ki gyónjon? Dönthet Isten ebben? A bűnös máig ismeretlen.
Egymással társalognak, vitatkoznak a versek, korok, tapasztalatok, élmények és vélemények, s a néző csakhamar azon kaphatja magát, hogy a történet róla is szól. Ez az egyveleg nem más, mint a mi nyelvünk, kultúránk, városunk, országunk, szerelmeink, kudarcaink, vívódásaink, identitásunk és hazánk. Nehéz idők járnak manapság a magyar kultúrára, még az egyik húzóágazatnak számító irodalomra is. Az olvasás nem sok ember számára napi rítus, a verseken való töprengés pedig még kevésbé az. Hiszen hiába van minden községben legalább egy Petőfi Sándor, Ady Endre, Arany János és Kölcsey Ferenc utca, a magyar költészet kiváló darabjait sokan vagy nem is ismerik, vagy pedig "csak" a kötelező verseket, melyeket iskolai ünnepségeken szavalnak, ünneplőbe öltözve, pátosszal, manírral, unalmasan. Fotók: Gordon Eszter Az Örkény Színház Anyám tyúkja címen futó, immár második fordulójához ért vállalkozásának ugyan az az alcíme, hogy a magyar irodalom kötelező versei, ám jelen esetben a "kötelező" kitétel nem az iskolák rideg, poroszos rendjét idézi – vagy ha igen, akkor némi iróniával.