(pár nap kell a száradáshoz) • Műanyag dinók lábaival nyomdázhatunk is (ki kell találni, melyik dinó merre járt) • Postai csomagolópapírból elkészíthetjük egy igazi dinó lábnyomát méretarányosan, majd rápakolhatjuk a mi cipőinket. • Dinó szappant is készíthetünk, meg is mutatom, hogyan! Készen vásároltam egy szappantömböt. Elsőáldozási ajándék fiúknak emo. Ezzel egyszerűen és gyorsan dolgozhatunk. A tömbből levágtam egy darabot, majd egy kisméretű lábosban vízgőz felett felolvasztottam. Közben óvatosan felütöttem néhány tojást, alaposan kimostam a héjukat, majd mindegyikbe beleállítottam egy-egy kis méretű dinót. A szappant hagytam kihűlni, majd szépen lefejthető róla a tojáshéj. Nem kell ám nekik kétszer mondani, hogy ebéd előtt mossanak kezet! És persze a fantáziánknak semmi sem szabhat határt, szóval bátran hallgassatok a gyerekekre is, szuper ötleteik vannak!
Nálunk úgy szokták, hogy nem az ünnepelt ajándékát váltjuk ki az adományozással, hanem a vendègekét, tehát ami apróságot a vendégeknek adtunk volna, ahelyett kapnak egy összetekert cetlit masnival átkötve, amin szerepel az, hogy bomboniera helyett hova adományoztunk. És kapnak egy pici csomag confettit(cukrozott mandula) is, szintén masnis dobozkában, egy idézettel. Én például nagyon szeretem az apró mütyüröket is, ha tudom, attól kapom akit szeretek. Van erre egy dobozom, ahol ezeket tartogatom:) De persze mindannyian mások vagyunk, más értékrendekkel. Általában olyan ajándékokat szokás, mint a ballagások, egyéb ceremóniák alkalmával, pl lányoknak nyaklánc vagy más ékszer (nem kötelező kereszt, de szoktak), fiúknak toll, vagy karóra, ilyesmik. Elsőáldozási ajándék - Emlék elsőáldozásra | INSPIO. Természetesen attól függ, hogy mire van keret. Lényeg, hogy örüljenek és használhassák, én értelmetlen ajándéknak tartom az ilyen egyházas mütyüröket, amiket úgysem fog használni, csak van, és elteszi valahova. Az enyém szép könyvet kapott. Külön ajándékot nem vettem.
A beteg elvette az üveget. De nem ivott mingyárt, csak tartotta; mintha azon gondolkozna, hogy igyon-e, vagy ne igyon. Az asszony visszafordult, és nekitolakodott előbb az egyik ajtófélfának, aztán meg a másiknak, míg végre sikerült beirányozódni újra a kocsmába. Az öreg fölemelte akkor az pálinkásüveget. Nyelt egy kortyot. Aztán fölnyújtotta Duli Péternek. - Nem iszok - seppegte az, a fejét rázva -, soha nem ittam. - Hát mivel élsz? - kérdezte a beteg, fölemelve az arcát. - Tejjel - felelte röviden Duli Péter. Megint elhallgattak. Mit vártok ebben a háborús helyzetben az influencerektől? : talk_hunfluencers. A kocsmában az egyik búcsús az üveggel erősen kopogva sürgette a kocsmárost. Az udvarban a hamvas-ló fölnyiharászott, mintha zabot látna. A beteg fölemelte a csupanyak üveget, és inkább csorgatva, mint ivogatva, fenékig kiüresítette. Duli Péter nem nézett oda. Maga elé merengett a semmibe, és talán nem is az öregnek, hanem csak úgy magának mondta: - Nincs gyógyulás, csak a főd... A másik nem felelt. Félig behunyt szemmel nézett maga elé, mint aki valami dallamra gondolt, amit elfelejtett, de neki kedves az mégis.
A mi táltosunk magas, hajlott, fekete ember. Az egész Duli-had olyan szálas, mint ő volna, ha kifeszítené a mellét. De ő már ezt nem teszi többé. Olyan, mint a szomorúfűzfa. Különben ahány táltost ismertem, az mind olyan sötét magánakvaló volt. Nem is csodálom: aki véletlenül foggal születik, annak az élete mindig felhős. Már az anyja is szomorúan rejtegeti, takargatja: meg ne tudják, hogy foggal született. Ha megtudnák, akkor a hetedik esztendejében eljönnének érte a rosszak, és elragadnák. Később már tudhatja mindenki. De micsoda elkeserítő valami az, hogy mindig a föld alatt rejlő kincsekért zaklatják: - Mondjál, Péter, kincset! Neked tudnod kell, mi hol rejtőzik? Mondd meg: bizonyisten nem adom tovább. Ismerkedős sztorik? : hungary. A gyerektársai is egyre a lidérceket, ördögöket kérdezik, meg hogy kik a boszorkányok a faluban? Majd meg azt, hogy mikor küzd meg a tüzes bikával? Meg aztán, hogy kitanulja-e a garabonciásságot, vagy pedig látó lesz? A táltosgyerek lelke lassankint megmagánosodik, mint a sziget a tengeren.
A kérdésem csak részben provokatív - tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre. Szerintetek a mai ukrajnai történések fényében mi számít megfelelő kommunikációnak/viselkedésnek egy (magyar) influencer részéről? Röviden összefoglalom, milyen véleményeket láttam itt eddig. Aki meg sem említi, az ignoráns rohadék, akit csak a saját élete érdekel. Aki hosszasan fejtegeti a véleményét, az minek szólal meg, ha egyszer nem geopolitikai szakértő. Aki csak egy szívecskét/zászlót tesz ki, vagy esetleg a #prayforukraine hashtaget, az álszent, és jóemberkedni akar. Aki őszintén ír arról, mennyire borzongatóan közel történik mindez, és milyen rettenetes belegondolni, hogy ezek akár mi is lehetnénk, az megint csak álszent, aki halássza a figyelmet. Ha láttátok olyan konkrét példát, ami szerintetek pozitív/követendő, osszátok meg. Ha nem, de van elképzelésetek, mit tennétek Insta-híres emberként, azt is írjátok meg. A táltosember – Wikiforrás. Hátha lesz hatása! Az én személyes véleményem: az egyértelmű érzéketlenséget leszámítva (pl vidám szelfi mellett sajnálkozó szöveg, Mejjagold okoskodása) én eddig senkit nem nagyon tudok elítélni a reakciójáért.
Vegyünk két nagy olvasót a magyar irodalomból. Babitsot és Kosztolányit. Eléggé elütő olvasói arcélek. Babits erudíciója híres. Szélességben is, mélységben is akkora, hogy minduntalan a "tudós" szót juttatja eszébe a babitsi műveltség élvezőinek és használóinak. Azt hiszem, van ebben valami pontatlanság. Meg akarjuk vele tisztelni a költőt (vagy talán szidni akarjuk? nem is tudom), mindenesetre nem a megfelelő medáliát tűzzük ki a hajtókájára. Azt hiszem, inkább a "tudás" szót kellene használnunk, ha róla gondolkozunk. Babits tudásban jó néhány egyetemet zsebre vág, innen az örökös félreértés tudósi mivoltát illetőleg, és így természetesen tudós is, ha úgy tetszik neki; bármikor kiterjesztheti és sokszor ki is terjeszti kultúráját a tudomány tárgyai és eljárásai felé. Tájékozódási módja mégis lényegesen más. Az ilyen típusú olvasó nem azért olvas elsősorban, hogy tudományos tárgyát minél alaposabban dolgozhassa fel. És nem is azért olvas, hogy "műveltségét gyarapítsa". A műveltség itt melléktermék, mint az aranycsinálásban a porcelán.
Figyeljétek meg, hogy aki ezt a Földet tartja a Világnak, mind korlátolt elméjű ember. Többnyire nagy testűek és kövérek. Az élet gondjaival vagy pénzgyüjtéssel szorosan elfoglaltak. Ha nem foglaltak, gyomrukat szeretettel simogatók, szoknyafutók. Ha nem ilyenek, ravaszok, kegyetlenek. Aki eszesnek látszik is közülük, eszessége nem igazi, csak afféle rókaházi. Az élet épp oly logikus következmény, mint minden más következmény. Nincs következmény előzmény nélkül. Dehát ha előbb is éltünk, mért nem emlékezünk reá? Aki a bányába száll le nem visz magával napórát. Aki vadászni megy, nem visz magával meszelőt. Aki fürödni megyen, nem visz magával káposzta-gyalut. A földi élet rövid kiutazás az örökkévalóság országából. Csak a szükségeset hoztuk magunkkal: az egyéniséget, hajlamokat, erőket, képességeket, s lelki iránytűt, amely ezt a két fő irányt mutatja: Jó és rossz. 1. A lélek tud magamagáról. 2. A lélek külön vizsgálja magamagát és külön a testet. (Már Szt. Pál mondja: Más törvényt Iátok testemben és mást lelkemben. )
Mert nem is akarnak igazán semmit. És minduntalan cserbenhagyják benső látomásukat azért, ami a kifejezésben tetszetős. De ez már persze nem Kosztolányi. Legföljebb egyik álarca. De visszakanyarodva az olvasáshoz: sokszor volt az a benyomásom, hogy a tudósnak nevezett Babits igenis civil olvasó a profi olvasó Kosztolányihoz képest. Babits először az életét táplálja a betűvel, másodszor az irodalmi gondolkodást; Kosztolányi először és másodszor a saját művét. Babits nem tud nem-olvasni; Kosztolányi célra olvas. És most már nagyon igazságtalan vagyok. Sikerült úgy kisarkítanom a tételt, hogy már nem igaz. Ahhoz még jogom van, hogy belevonjam a játszmába Babits esszéírói művét, hiszen abból következtetek olvasási módjára, de az már jogtalan, hogy Kosztolányi irodalmi karcolataival megütköztetem. Az, ahogy Kosztolányi olvasmányaival bánik, egész írói magatartásának tüköre. És sokszor megtévesztő is, mint írói magatartása. Amit ő irodalomról ír, az álesszé. Nem arról szól, amiről szól. Legtöbbször nem olvasmánybeszámoló, nem kritika, nem szellemi életének megfogalmazása.
Szóval, rendes búcsújáró ember most a beteg, és bizonyára meg is érdemli a búcsúból eredő lelki és testi jutalmakat. A többi búcsús vidáman sürög-forog az ivóban meg az udvaron. Az előénekes asszony - egy élemedett korú, indigókék szoknyás, görhes teremtés - egyszer csak előkanyarodik az ivóból, és elhagyja az egyik tutyiját. Persze csak akkor veszi észre, mikor már félmezítláb egynéhányat lépett az öreg tigris felé. A kocsi árnyékában egy legény diskurál az egyik búcsús lánnyal. Látja az asszonyt és látja a tutyit, de nem veszi föl. - Óh, hogy a fene... - fakadt ki az asszony. A beteg tigris mindezzel nem törődik. A napsugár ráhull. Jólesik neki. Egyszer fölemeli a kezét, és átnéz rajta. Azután bágyadtan lebocsátja és köhécsel. Duli Péter látta a búcsúsokat. Talán a ruhájok meg a kocsijok után ítélve, meg is mondta volna, hová valók. De ismerni nem ismerte egyiket se. Megállott és nézte őket. Talán nem is azért állott meg, ki tudná bizonyosan? De hát megállott. Figyelmét a napon melegedő ember vonta magára: egy öreg búcsús, aki tikácsol, és sovány, sárga és erejefogyott, mint ő!