McKay szerint akkor sem viselkednénk másként, ha a vég nem évtizedek, hanem hónapok távlatában leselkedne ránk, és ha jobban belegondolunk, ezt tényleg nem lehet nyugodt hangon a néző fülébe suttogni. Itt bizony ordibálni kell, és ez a mozi pont ezt teszi. A filmidő második felében már nagyon merész ecsetvonásokkal festik a karikatúrát, ami sokaknak megfeküdheti a gyomrát, akit azonban nem zavar a harsányság, meg az, hogy készen kapja az üzenetet, veszettül élvezni fogja ezt a helyenként zaklatott, de végig pörgős és látványos szatírát. A Ne nézz fel! ellentmondást nem tűrő, sodró lendületű trip, amit akár demagógiával is vádolhatnánk, ha nem lenne ennyire éles szemű. A tükör ezúttal kicsit görbébb, mint ahogy megszokhattuk, de mégiscsak tükör, amit pedig megmutat, az egyszerre félelmetesen kétségbeejtő és velőtrázóan röhejes. Ne nézz fel! Féktelenül dühös kritikája a világnak, amiben élünk Szatíra ritkán ilyen látványos Olykor didaktikussá válik..... még olyankor is halálosan vicces
"Mi, mint emberek közössége, nemcsak jobb vezetőket érdemlünk, hanem jobb szatírákat is" – zárta mondandóját Chris Evangelista. Így sikerült tehát a Ne nézz fel! a kritikusok szerint, ami nálunk december 24-től lesz nézhető a Netflixen.
Sztárpokalipszis Adam McKay rendező nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy idén görbe tükröt mutat a világnak a Ne nézz fel! című filmmel. A végítélet napjára épülő szatírája egy rövid mozis futás után végül a Netflixen landolt. Sokak lehúzták az alkotást, főleg a kritika, azonban a nézők nagy részének tetszett ez a mai meghasonlott világot bemutató mű. Jómagam is azok közé tartozok, akik odáig voltak ezért az filmért, jóllehet, ha nincs az impresszív szereplőgárda, akkor talán nem ütött volna ekkorát. Ami azt illeti, én a Ne nézz fel! sztárparádéját akkor is szívesen elnéztem volna, ha csak egy történet nélküli darabban bohóckodnak két és fél órát. Nézzük is a szereposztás, amivel Adam McKay valószínűsíthetően bankot robbantott.
A Ne nézz fel! egy katasztrófafilm, ahol az igazi katasztrófát az emberi természet jelenti, illetve az, ahova a Homo sapiens napjainkra eljutott. Mondhatnánk azt, hogy persze, már megint a hülye amerikaiak, de mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szól. A maga módján humoros, de közben kíméletlen társadalomkritikát fogalmaz meg és görbe tükröt tart felénk. A nagy nevek teszik a dolgukat, viszont a játékidő hosszúságát lényegében semmi nem indokolja. Fontos figyelmeztetés: nézzük végig, mert a stáblista alatt két egyáltalán nem felesleges jelenetet kapunk. Hozzászólások hozzászólás
Elvégre, ha jobban bele gondolunk a totális összeomláshoz nincs szükség semmi egyébre, mint némi cinizmusra, egy kevéske, a jólét csodás ígéretét belengető szlogenre, na meg egy közös ellenségre, akikkel szemben egységbe lehet kovácsolódni. McKay Jennifer Lawrence idealista, de eleinte legalábbis reményteljes figurájában pedig tökéletes céltáblát állít a magát "józan többségként" meghatározó embertömegnek, amit a kiéhezett farkasokhoz hasonlóan csak az érdekel, hogy végre széttéphessen valakit. Függetlenül attól, hogy áldozatuk vajon maga is a farkasfalka tagjai közé tartozott-e korábban. Lawrence érzelmektől túlfűtött, többször szándékosan túltolt - a körülmények fényében viszont nagyon is földhözragadt - alakítását öröm volt nézni, ugyanakkor a film másik nagy húzónevét, Leonardo DiCapriót sem vádolhatjuk alibizéssel, a gyógyszerfüggő, az idegösszeroppanás szélén táncoló tudós szerepében, aki a józan ész egyik utolsó képviselőjeként nem csoda, hogy a játékidő utolsó harmadára keserű beletörődéssel itatta át a remény utolsó szikráját.