Szóval az egész anyag az olajjal együtt lecsurgott és Gervaise körme alá a pépszerű masszából bejutott egy darab. Aznap a fűszerüzletben Fouan apró patkánya hányni kezdett. Anyja Plaussansban egy csatornában született, unokafivére volt Nanának, a párizsi cocotte-nak. Tíz éve jutott Párizsba. - A vén X... n!! - ordított részegen, bődülten Caboche... Hogy kr... nának a z... jébe!!... Azzal elment. LX Két év múlva Gervaise-éknek ki kellett költözni. A mértéktelen, rettenetes olajozás felemésztett mindent; a zsíros folyadék felszívódott a falakba, és aláásta a padozatot. A züllött, degenerált és elpuhult nemzedékek ama borzasztó és átkos szenvedélye, hogy olajjal akarta szagtalanítani a naturalizmust, végre rettenetesen bosszulta meg magát. Caboche egy napon összeesett a gödörben: hányni kezdett, és minden tagjából olaj szivárgott. A kórházba vitték. Virág papírból falra aargau. CX Mikor Gervaise a kórterembe jutott, Caboche éppen olajat sírt. Két apáca fogta, három zöld és megpenészedett hulla között, a morgue-ban. Rettenetes bűz áramlott mindenfelől.
Caboche most bevégezte a munkát: Gervaise féloldalt állt, és háta táján valami langyos lágyságot érzett, s hirtelen összeborzongtak. A férfi még habozott egy ideig, azután hirtelen orron ragadta a nőt, kiben e perc lázában csak a húst látta. Nehány pillanatig egymásnak szegezett pofacsontokkal küszködtek, és kifeszített, libegő orrukkal csapkodták egymás fejét. - Az ördögbe is - sziszegte az olajozó -, a piszkos disznók! Mindent elrondítanak nekem! Zola Emil, a realista: Az olaj – Wikiforrás. És hátul, a fülke homályában, a régi csapok és olajostömlők között az olajozó odafektette Gervaise-t egy karbolospalack dugójára. Unokabátyjuk Plaussansban született, és 1823-ban került a katonasághoz, önkéntes ajánlkozás után. II Gervaise február végén hízott le: a Place de la Gloire szürke kis épülete jól ment, és a család tartós, tűrhető jólétnek nézett elébe a császárság második korszakában. Március elején voltak a mozgósítások, Neippery tábornok falragaszokban hívta föl az ifjúságot. Boche katonának vonult be, és a Place-téri kutyaszőr-üzlet homályában esténkint nagyon különös árnyékok suhantak a mellékhelyiségek felé.
Díszes polcokon és asztalokon, mik roskadtan álltak, megindult sok kenyér gurulva és görögve és milliók szájába önként gurult belé. S én nyitott, lázas, tátott szájjal álltam és fuldoklottam éhes déli órán és lassan-lassan én lettem az Érték, mely önmagáért becsli önmagát. Magam koptatva mindent ékítettem, vallást csiszoltam s lettem én hitetlen. Tisztátlan vérben aj, hányszor fürödtem! Aj, hányszor hemperegtem szennyesen! Kezemből, mint Mózes sziklája szélén, mindannyiszor kristálytiszta víz csurgott és megáztattam vele testemet s fogam közt harsogott a rossz kenyérhaj s e harsogást világgá kürtölém. Keresztények üldöztek engemet, zsidók gúnyolták űzött lelkemet, s egy fekete életű zord zsidó fölött a költészet szent virágba szökött. Virág papírból falra szerelheto asztal. Atyám: véredből kelt fiad vagyok, de messze voltam, messziről vagyok… Nem értelek, de érzem életed. S hogy megtértél, messzire távolodva látom két görbedt, üszkös válladat. Itt vagy velem s tudom, hogy sok uton vagy és minden sebed más-más tűzbe kaptad. Nem értelek, de érzem életed!