Öregsajt és szerzetesfej A középkor századaiban a rothadáshoz való hasonlatossága miatt fenntartásokkal kezelték a tej erjesztését, alvasztását. A híres salernói orvosi iskola XII–XIII. századi értekezéseinek szerzői ellentmondásosan viszonyultak a sajthoz: egyfelől "hideg és nehezen emészthető" ételnek tekintették, másfelől viszont, ha mérsékelten is, de elismerték érdemeit. Milyen szerzetesrendek jöttek létre a középkorban?. "Csak a kis dózisban fogyasztott sajt nem árt az egészségnek" – szólt az orvosok által napjainkban is többé-kevésbé elfogadhatónak tartott tanács. A Tacuinum Sanitatis című kézikönyv sajtkészítéssel foglalkozó egyik miniatúrája Az értekezéseket ritkán olvasó, elsősorban éhségük minél hatékonyabb csillapítására fókuszáló földművesek és pásztorok azonban nagy mennyiségben fogyasztották az olcsó és nagy energiaértékű sajtot. "Főként a hegyi területeken fogyasztották, a hús helyettesítőjeként vagy kiegészítőjeként" – magyarázza Massimo Montanari középkorkutató, táplálkozástörténész. "Ha megfigyeljük, hogy a sajtot milyen gyakorisággal említik a régi dokumentumokban, feljegyzésekben, valószínűleg nagyon ritka lehetett az olyan család, amely nem rendelkezett a sajtkészítéshez megfelelő felszereléssel. "
Első alkalommal – ugyan még eltérő megnevezéssel – egy 1292-ben született kézirat tesz róla említést, mai nevét pedig az 1800-as évek elején, a szerzetesrendek betiltását követően kapta, amikor is Napóleon katonái rábukkantak az öntőformákra a kolostor pincéjében, és egy girolle nevű kaparóeszköz segítségével megkóstolták a sajtot. A megkapart, lereszelt sajtformák a szerzetesek frizurájára, a tonzúrára emlékeztetették a katonákat. A sajtok királyai Az érlelt sajtok elképesztő népszerűségre tettek szert a középkorban. Bartolomeo Sacchi, a neves humanista és gasztronómus az 1400-as évek derekán erről így írt: "Két sajtféle vetekszik az elsőbbségért. A marzolino ("márciusi"), ahogy Toszkánában nevezik, melyet márciusban készítenek, és az Alpok lábainál készülő parmezán, melyet gyakran (a május hónap olasz nevéből eredően) maggengónak is neveznek. " A XIV. századi ábrán egy nő koppint a kutya fejére, amely a sajtkészítés során fennmaradó tejsavót kezdte el lefetyelni A francia történész, Léo Moulin szerint legalább húszféle sajt eredete a középkorra vezethető vissza.
Az interaktív múzeumban szaglótölcséreken keresztül szimatolhatjuk ki az illatokat, próbára tehetjük az érzékeinket, megnézhetjük, hogyan tárolták az értékes olajokat. Az emeletre sétálva lekövethetjük az illatosítás és a kölni történetét a kezdetektől egészen napjainkig. A parfümőr szobájában betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan állították elő az értékes illatanyagokat a középkorban, és azt is megtudhatjuk, hogy állati vagy növényi eredetű-e a kozmetikai iparban használt legdrágább eszencia. Az illatmúzeumban workshopokat, foglalkozásokat is rendeznek, a gyerekeket aktívan bevonják az ismerkedési folyamatokba. Illatok és ízek Az egyedülálló élmény után kiszellőztethetjük orrunkat és fejünket a közeli lombkorona-tanösvényen, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre. Megújíthatjuk energiatartalékainkat az apátság éttermében vagy cukrászdájában, ahol nemcsak levendulás, hanem kakukkfüves fagylaltot és süteményeket is kóstolhatunk. A Pannonhalmi Bencés Főapátság ezernyi élménnyel várja a látogatókat, akik lelki békével feltöltődve folytathatják a környék felfedezését.