Rejtőzködő színe miatt elsősorban az ország északi részén, általában a szárnyas ragadozókkal jobban veszélyeztetett területeken kedvelték, de az egész országban elterjedt fajta volt. Fogolyszínű magyar tyúk A tojó alapszíne az egész testre kiterjedően barna, hasonlít a fogoly színéhez. Finom rajzú tollazata a mellen vöröses, a nyakon, vállon és háton (a nyeregtollakon) sárgás, a test hátsó részén és a hason szürkés árnyalatú. A farok és a szárny evezőtollai feketék vagy sötétbarnák. A nyaktollakon fekete, keskeny csíkok láthatók, úgyszintén a mell-, hát- és szárnytollakon is keskeny, barna sávokból álló a toll körvonalához hasonló rajz található (rajzolt toll). Fogolyszínű magyar tyk. A kakas nyak- és nyeregtollazata aranysárga, piros árnyalattal. A nyak- és nyeregtollak hosszában vékony, fekete csík látható. A fej tollazata narancsvörös, a nyereg, a váll és a hát felső része barnáspiros, a mell, a has és a combok fedőtollai pedig feketék. A kakas sarlófaroktollai szintén feketék, zölden zománcolt árnyalattal.
A mag yar tyúk a Mag yarország különböző vidékein őshonos parlagi tyúkok tenyésztett változata, egyike törvényileg védett baromfi fajtáinknak. Közép-Európa területére valószínűleg a kelták hozták be a házityúkot. Régészeti leletek alapján megállapították, hogy a rómaiak tyúkjai nagyobb testűek voltak, mint az avarok által tartott tyúkok. A csekély számú lelet alapján feltételezik, hogy a honfoglaló mag yarok valószínűleg Kelet-Európából hozták be magukkal a magyar parlagi tyúk ősi változatát. Ezek késői utódaiból kezdtek kialakulni 19. század végén a ma védett tyúkfajták. Kialakulásukban történelmünk folyamán szerepet játszott a tatárjárás idején hazánkba jutott nagy testű ázsiai fajta, majd a törökök által behozott balkáni, anatóliai tyúkok. Később a nyugatról betelepülő lakosság is hozta a saját, jól bevált fajtáit. Büszkeségeink - A magyar tyúk bemutatása. Időközben kialakultak a különböző, egyre egységesedő színtípusok, így a 19. századra már több fajta változat létezett. Jelentőségét külterjes volta adta, más állatok számára hasznosíthatatlan takarmányon nevelődött.
A magyar tyúk a középnagyságú, kettőshasznú fajták közé tartozik. A tyúkok súlya 2, 0–2, 3 kg, a kakasoké 2, 5–3, 0 kg. Törzsük középhosszú, kissé hengeres. A tyúkok háta egyenes és hosszú, a kakasoké rövidebb és ívelt. Jellemző rájuk a széles, telt és domború mell, a magasan tűzött szárny, a jól fejlett tojóhas, a középhosszú és sárga láb, a test nagyságához viszonyítva túlfejlett faroktollak és a testhez simuló tollazat. Fejük kicsiny, koponyájuk domború, csőrük rövid és erős tövű, szemük élénk. A taréj középnagy és hátranyúló, egyenesen felálló, a tojóké gyakran megdőlt, egyenletesen csipkézett egyszerű fűrésztaraj. Az áll-lebeny finom tapintású és lekerekített, a füllebeny tojásdad alakú és mindenkor teljesen élénkvörös. A finom csontozatú magyar tyúk legfőbb értéke finom rostú és ízletes, kitűnő húsa, mely alapján a hazai és külföldi piacokon egyaránt kedvelték. Fogolyszínű magyar tuk tuk. Csirkéit 8–10 hetes koruktól már értékesíthetők voltak. Az 1930-as években Gödöllőn kezdett nemesítő munka eredményeként tojástermelése elérte az évi 140–150 darabot, mely alapján kitűnő kettőshasznú fajtaként tartották számon évtizedekig.
A kezdeti elképzelés az volt, hogy a helyi háztáji szávamenti, sárgalábú, ellenálló szervezetű paraszttyúkot megőrizzék, melyek kiinduló példányai Dugo Selo környékén voltak fellelhetőek. Azóta kidolgozták az egységes fajtaleírást. Kezdetben még tarka színűek voltak, de a standardban 7 színt fogadtak el, melyek "rögzítésén" még ma is dolgoznak: fehér, fekete, sárga, sötét arany sárga, vörös, kendermagos, fogolyszínű. A Horvát Kisállattenyésztők Szövetsége 2004 -ben fogadta el a fajtalírás standardját. Ezután európai kiállításokon is bemutatták a fajtát Prágában, Lipcsében és legújabban a szlovákiai Nyitrában. Miután egyedülálló megjelenésében és különlegességeiben is eltér az egyéb fajtáktól, 2009 -ben az Európai Kisállattenyésztők Szövetsége is elismerte a poszavinai búbos tyúkot, mint önálló fajtát, 7 színben. Magyar tyúk – Wikipédia. 2007 -ben Josip Bertinovec új színváltozatok kitenyésztésén is elkezdett dolgozni, mint például fekete babos. Ezeket a színváltozatokat 2009-ben több kiállításon bemutatta és a Horvát Kisállattenyésztők Szövetsége ugyancsak elfogadta.