Az 1749-ben született Jennert, aki elismert orvosként praktizált vidéken, fiatal korától izgatta a himlő. Gondolatait egy népi babona indította el, amely szerint aki megkapta a tehénhimlőt, azt már nem fenyegette a fekete himlő, és azt is megfigyelte, hogy a lovak hasonló betegségével megfertőzött emberek között is ritka a himlő. Elhatározta, hogy a tehénhimlő váladékát fogja felhasználni emberek immunizálására, és nekilátott, hogy kidolgozza módszerét. 1796 tavaszán egy Sarah Nelmes nevű tehenészlány jelentkezett nála kiütésekkel, ő pedig tehénhimlőt diagnosztizált. Megerősítette a kórképet, hogy a lány által gondozott tehenek egyike éppen akkor volt himlős. Jenner úgy érezte, eljött az idő a gyakorlati próbára. 1796. május 14-én óvatosan megvágta egy James Phipps nevű nyolcéves kisfiú karját, és beledörzsölte a tehenészlány kezén lévő himlőhólyag nedvét. A fiú egy hét múlva levertségről, étvágytalanságról, fejfájásról kezdett panaszkodni, de a tünetek gyorsan elmúltak. Jenner hat hét múlva fekete himlővel oltotta be a gyereket, és nagy megkönnyebbülésére a kis James sem ekkor, sem a még tucatnyi alkalommal megismételt oltás után sem lett beteg, tehát a védettsége teljes volt.
Tudós körökben fanyalogtak, a lapokban karikatúrák jelentek meg, amelyek a tehénhimlővel beoltottakat szarvakkal és tehénfejjel ábrázolták. A védőoltás mégis gyorsan terjedni kezdett. Angliában másfél év alatt 12 ezer embert oltottak be, és a halálozások száma kétharmadával csökkent. Az elsők között a királyi család tagjai kapták meg az oltást. A vakcinázást mégis Bajorországban tették kötelezővé először, 1807-ben, a brit parlament csak 1853-ban hozott erről törvényt. Jennert 1823-ban bekövetkezett haláláig világszerte hősként ünnepelték, az egyébként szűkmarkú londoni képviselők kétszer is jelentős jutalmat szavaztak meg neki. Bár a himlő elleni oltás végleges módszere csak hosszabb gyakorlati kísérletezés után alakult ki, mert még nem ismerték a hatásmechanizmusát, Jenner új korszakot nyitott a fertőző betegségek elleni küzdelemben. Első kísérlete óta a fekete himlőt, az egykor legfélelmetesebb kórt sikerült eltüntetni a föld színéről, az utolsó természetes esetet 1977-ben regisztrálták.
Erre a megfigyelésre alapult a varioláció – a név a himlő latin nevéből származik – vagy más néven inokuláció, a beoltás eljárása. Ennek során egy beteg kiütéseiből vett "mintát" – a himlős pörkökből származó anyagot – az orrnyálkahártyán, vagy egy hegyes eszköz segítségével a bőrön keresztül juttatták a szervezetbe, így a betegség enyhébb lefolyású volt, mintha az illető "természetes úton" fertőződött volna meg. Miután a 18. század elején a fekete himlő elleni védekezés eszközeként Európában is megjelent a varioláció, nagy népszerűségre tett szert a kontinensen. Az 1750-es évektől az európai uralkodóházak is előszeretettel alkalmazták ezt az eljárást. Az 1700-as évek végén megjelent egy másik védekezési mód is fekete himlő ellen: a védőoltás. Az eljárás a variolációhoz hasonlóan a megfigyelésen alapult: felismerték, hogy azok a tehenészetekben dolgozó fejőlányok és tehenészek, akik megfertőződtek a szarvasmarha bőrén és tőgyén megjelenő, a fekete himlőnél lényegesen enyhébb lefolyású tehénhimlővel (variola vaccina), a betegséget követően immunissá váltak a fekete himlővel szemben.
című oltásellenes röpiratához készült, amelyben ő is megismétli a mutálódott gyerekekről terjedő történeteket: "Azt hallottam, hogy Peckhamben beoltottak egy gyereket tehénhimlővel, és korábbi természetes alkata elállatiasodott, és elkezdett bestiaként négykézláb járni, tehénként bőgve, bikaként tülekedve. " Charles Williams metszete, 1802 Forrás: Wikimedia Commons Bár az 1800-as évek és a mai idők oltásellenes nézetei között vannak hasonlóságok, legalább egyvalamiben óriási a különbség a két csoport között. Amikor Edward Jenner megalkotta az első vakcinát, még több mint fél évszázaddal a mikrobiológia és a kórokozók felfedezése előtt jártunk, Louis Pasteur és Robert Koch még sehol sem volt, így hiába készült el egy működő védőoltás, az immunizációs folyamat pontos működéséről még Jenner sem tudott beszámolni. A megmagyarázhatatlan csodaszer így jogosan vetett fel kérdéseket, nemcsak tudományos, de vallási és erkölcsi alapon is. Igazából több minden szólt a vakcina ellen, mint mellette – utóbbi érvek között épp csak az az egy, hogy hatásos volt, és valószínűleg több millió ember életét mentette meg.
Aki eddig azt gondolta, hogy az orchideák nehezen tartható növények, annak meg kell ismerkednie a csónakorchideával. Gondozása csaknem olyan egyszerű, mint a cserepes növényeké általában. A csónakorchidea ismertetése A föld legkülönbözőbb részein vadon több mint 70 Cymbidium faj él, többek között Kínában, Japánban, Burmában és Ausztráliában. A nemesítők munkájának köszönhetően ma már több ezer hibrid közül választhatunk. Sok fajtával elsősorban vágott virágként találkozhatunk a virágüzletekben. Virágaik hetekig tartósak maradnak a vázában. A csónakorchideák között találhatunk 15-20 cm magasra növő és az 1, 5 m-t elérő fajtákat is. Fajától függően a szivárvány minden színében pompáznak az egy- vagy többszínű virágok. Néhány vad faj virágainak finom illatuk van, a hibridek nagy részének azonban nincs illata. Kiváló cserepes növény A csónakorchidea a természetben epifitaként, sziklákon és fákon vagy a réteken egyaránt előfordul. Csonak orchidea gondozása virágzás után. Cserépben nevelve szép gyökérzetet fejleszt. Egyáltalán nem viseli meg az életmódváltozás, gyorsan alkalmazkodik.
Lepkeorchidea (Phalaenopsis) gondozása, ápolása, igényei 2021-01-12 A lepkeorchidea ma ez egyik leggyakrabban vásárolt és ajándékozott orchidea fajta. Elterjedését nemcsak a sokszínű és gyönyörű virágjainak köszönheti, hanem elérhető ár fekvésének is. Nagyon hálás és mutatós virágzó szobanövény, Tovább olvasom »
Enélkül lehet következő évben egyáltalán nem fog virágot hozni. Lepkeorchidea festett kék szirmokkal Ha szobanövényünk újra fog virágozni akkor a növény egy vagy több szárat növeszt, mellyen megjelennek majd a virágbimbók szépen sorban. Amennyiben a virágszár megjelent, akkor kezdjünk el több vizet adni neki és adjunk neki tápoldatot is, mert elengedhetetlen a megfelelő tápanyag a virágok kifejlődéséhez. A szár mellé érdemes karót szúrni és a mellett folyamatosan vezetni, mert akkor egyenes virágszárunk lesz, ami elbírja a virágokat is. Csónakorchidea gondozása Archives • Hédihobbi. Lepkeorchidea átültetése, szaporítása Átültetése: Az átültetésre kb. 2 évente van szükség, ekkor tegyük új, friss ültetőközegbe, számára a hagyományos virágföld nem lesz megfelelő, mivel léggyökerei megfulladnak a sűrű, hagyományos földkeveréktől. Használjunk speciális orchidea földet vagy keverjünk össze fakérget, háncsot, granulátumot és abba rakjuk. Szaporítása: A szaporítása más orchideafajoktól eltérően, nem álgumóval történik, hanem a sarj leválasztásával vagy pedig tőosztással lehet.