A szórakoztatóiparban számos híres nő teszi le a voksát a botox mellett, hogy eltüntesse a ráncait, bár a hírességek zöme általában tagadja, ha megvádolják egy-egy beavatkozással, ám a rajongók egyből kiszúrják, ha valami komolyabb beavatkozás történt kedvenceik arcán. A Jóbarátok sztárja, Courteney Cox egy darabig a botox megszállottja volt, ám átesett a ló túloldalára, erről ő maga mesélt a Sunday Timesnak adott interjújában. Courtney Cox egy életre megbánta, hogy botoxoltatott Az interjú alatt szóba kerültek a kozmetikai procedúrák, amelyeket elvégeztetett az arcán. Bevallotta, volt idő, amikor sajnos szégyellte a ráncait, ma már viszont elfogadta a korát, és büszke rá. Ez a kép 2015-ben készült a színésznőről. [helykitöltő] Elnézést, csak majdnem eltelt egy perc kétségbeesős / eretvágós / párnába sírós / elköltözést fontolgató, kétkommentes poszt nélkül : hungary. Fotó: Charley Gallay / Getty Images Hungary - Volt időszak, amikor úgy voltam vele, hogy úristen, változom, idősebbnek tűnök, majd próbáltam újra visszafiatalodni. Nem esett le, hogy basszus, mennyire furán nézek ki az injekciózások után, ma már nem művelném ezt az arcommal - vallotta be.
Ez az évad már sokkal inkább szól társadalmi kérdésekről, mint a két félről, leginkább az köti össze az aktuális trendeket és témákat a terápiával, hogy nem értenek egyet, máshogy gondolkodnak, vagyis az ideológiai ellentétek jelentik a legfőbb problémát. Mivel a karakterek jellemére a társadalmi kérdéseken keresztül koncentrál, eltolódik az arány, és a 8. részre kerül határozottabban szóba a "hogyan tovább", de addigra már egyikőjük sem az, amit eddig hittünk. Vagy amit egymásról hittek. A vallomásosság itt is fontos elem - "csak azért figyelek rád, hogy utána megcáfolhassalak" -, ami példaértékű, és érdemes lenne a való életben is többször alkalmazni ezt a gyakorlatot. Egyperces kezelő. Még ha a folytatás nem is olyan gördülékeny, mint az elődje, mindenképp lényeges eleme, hogy nem tudunk teljesen megismerni másokat, még akkor sem, ha azt hisszük, egy élet elég rá, főként, ha magunkkal sem vagyunk tisztában. És hogy a boldog befejezés egészen relatív. Számomra túl sok volt a kitekintés, még akkor is, ha hozzájárultak a karakterekhez és a változásokhoz, de a színészek itt is kiválóak voltak.
Itt éreztem, hogy a néninél fogalomzavar van, fejtse ki, hogyan lett valaki KISZ titkár. Nagyon kedvesen elmondta, hogy a közósség választott és el lehetett fogadni és vissza lehetett utasítani. Rákérdeztem, hogy akkor miért nem utasították vissza? Mert az amúgy jó lehetőség volt. Itt akartam belerúgni a nénit az önnönmaga kreálta fogalomkatarzisba. De ha elfogadták a pozíciót, az nem azt jelenti, hogy ők is kommunisták? Minden fogászati kezelés egy kézben : hirok. A néni nem értette az elvállal/elfogad jelentését adott kontextusban, így próbáltam tárgyiasabb példával előállni. Mivel a metrón olvasok és a pótlóra való átszállásig a könyvem a kezemben hordom próbáltam azzal példálozni. Példaként odanyújtottam neki, hogy vegye el, de nem kötelező. Mondtam neki, ha elveszi, azzal elfogadja. Itt hallottam, ahogy a kis agyában a relék izomból kapcsolgatnak, hogy feldolgozzák a problémát. Hát ő nem fogadja el, ne is ajánljam fel! De akkor Orbánék miért nem tudták ezt mondani? Hát el kellett, de ők jó kommunisták voltak! Ekkor egy enyhe meglepetteég csapott meg.
Felhasználói értékelés Semmi sem rémisztőbb a valóságnál Bevezető A rendőrséget 1973. augusztus 20-án egy isten háta mögötti tanyára vezényelték Travis megyében, Texasban. Amit Thomas Hewitt, a helyi vágóhíd egykori munkásának síri hangulatú házában találtak, az olyan vérfagyasztó volt, hogy egész Amerikát sokkolta és rémületbe ejtette. 33 megölt ember, 33 lemészárolt áldozat földi maradványait találták itt, sokak szerint minden idők legszörnyűbb, többszörös gyilkosságának helyszínén. Az áldozatainak bőréből készült groteszk maszkot viselő, láncfűrészét fenyegetően meglóbáló gyilkos a lapok címoldalára került. A megtörtént esetet feldolgozó, A texasi láncfűrészes hátborzongató utazásra hívja a nézőt. A főként reklámfilmeket rendező Marcus Nispel az 1974-ben készült, s hazánkban bemutatásra nem került, ma már klasszikusnak számító The Texas Chainsaw Massacre című film remake-jét készítette el. A film érdekessége, hogy az 1974-es filmet szintén Daniel Pearl fényképezte. Marcus Nispel Director Scott Kosar Screenplay
1/10 A 2002-es A vonzás szabályai-ban James Van Der Beekkel Forrás: AFP 2/10 A texasi láncfűrészes (2003) Forrás:AFP 3/10 Penge: Szentháromság (2004) Forrás: AFP 4/10 Next - A holnap a múlté (2007) Forrás:AFP 5/10 Adam Sandlerel a 2007-es Férj és férj-ben Forrás:AFP 6/10 Könnyed erkölcsök (2008) Forrás:AFP 7/10 A szupercsapat (2010) Forrás:AFP 8/10 Valentin nap (2010) Forrás:AFP 9/10 Az emlékmás (2012) Forrás:AFP 10/10 Hitchcock (2012) Forrás:AFP
Egy korszak megmásíthatatlan mozgóképes lenyomata, ennél fogva eleve teljesen szükségtelen hozzá bármiféle folytatás vagy hozzátoldás, mert minden ilyen próbálkozás már a gondolat megfoganásánál halálra van ítélve. Emiatt az A texasi láncfűrészes mészárlás frencsájzának koporsójában már több szög van, mint Pinhead fejében a Hellraiserből, de Hollywood nem nyugszik, és elkeseredetten, acélból kovácsolt, törhetetlen kalapácsát markolva keresi rajta a még érintetlen helyeket. Ezen szögek közül párat az eredeti alkotók vertek be (Hooper az 1986-os, egyébként hivatalosan is a vígjáték kategóriába tartozó második, Henkel pedig az 1994-es negyedik résszel), míg a többit tehetségtelen kontárok, akik a tehetségesebbek alkotásán élősködnek igazi rákos daganatként, módszeresen kiirtva minden tulajdonságot, ami miatt az eredeti film és annak kegyetlen mészárosa, Bőrpofa jó volt. Összesen nyolc epizód után, amiből hét tulajdonképpen felesleges (bár a 2003-as remake valamennyire még értékelhető – Jessica Biel esővíz áztatta fehér atlétája pl.
The Texas Chainsaw Massacre Azt hiszem, az ilyen feldolgozásoknak, mint a 2003-as A texasi láncfűrészes (továbbiakban TTCM), két céljuk van: az egyik, hogy a huszonegyedik század fiataljainak adjon egy kis mintát a klasszikus amerikai trash horrorok semmihez sem hasonlítható aromájából, illetve hogy ösztönözze őket az eredeti változatok felkutatására, beszerzésére, végigborzongására, magasztalására. Máskülönben az ember csak szűk körben értesülne arról, milyen filmek kergették a hideget korábbi generációk hátán. Michael Bay, A szikla, az Armageddon és a Pearl Harbor rendezője úgy látta jónak, ha megismerteti a mai mozibajárókat a régi klasszikusokkal, így fogant meg alkotó elméjében Tobe Hooper 1974-es örök érvényű horrorfilmje, A texasi láncfűrészes mészárlás modernkori változata is. Az eredményt illetően megoszlanak a vélemények, én azonban a magam részéről eltekintek attól, hogy puszta nyereségvágyból elkövetett művészi megerőszakolásokkal vádoljam (újfent) az álomgyár erőtlen ötletgazdáit.
Kóborló Nézhetetlen 2022. 03. 05 13:16 olvasottság: 1823x Az elmúlt napokban egyfajta texasi láncfűrészes maratont tartottam és igaz hogy hátra van még jó pár rész, mire elérkezem az eddigi utolsó részéhez, de azt már most határozottan kijelenthettem, hogy eme széria, ezzel a részével ért el a gödör legaljára. Nemcsak hogy a legrosszabb texasi láncfűrészes film ez, de a napjára sem emlékszem annak, hogy mikor láttam utoljára ennyire értékelhetetlen horrorfilmet. Na de nézzük egy kicsit részletesebben azt meg, hogy vajon mi vezetett ahhoz, hogy eme széria negyedik felvonása ennyire csúfos véget érjen. A texasi láncfűrészes filmek minősége, tulajdonképpen az első 1974-ben bemutatott első rész után, elég durván lejtmenetbe kapcsolt. Míg szinte minden horrorrajongó egyetért azzal, hogy az első rész volt a legkiemelkedőbb alkotás eme szériából és a többi rész messze elmarad attól, mégis voltak részek, amiket így vagy úgy de valahol mégis kedvelni lehetett. Jelen esetben maradjunk az 1974-től 1994-ig készült négy filmnél.
A keresés nem eredményezett találatot. Ennek az alábbi okai lehetnek: • elírtad a keresőszót - ellenőrizd a megadott kifejezést, mert a kereső csak olyan termékekre keres, amiben pontosan megtalálható(ak) az általad beírt kifejezés(ek); • a termék megnevezésében nem szerepel a keresőszó - próbáld meg kategória-szűkítéssel megkeresni a kívánt terméktípust; • túl sok keresési paramétert adtál meg - csökkentsd a szűrési feltételek számát; • a keresett termékből egy sincs jelenleg feltöltve a piactérre; • esetleg keress rá hasonló termékre.
A végig alapjáraton üzemelő tételek akár félelmetessé is válhatnának, pláne, ahogy folyamatosan bugyorog valami a háttérben, a rendszeresen felcsattanó primitív hangeffektek azonban leginkább tévésorozatok komolytalanságával egyenértékűek. A nagy túlzással főtémának vehető, három-négy hangból álló motívum, melyet az indító "Leatherface" alatt megismerhetünk, teljesen egyszerű és sablonos, bármely ismertebb hátborzongató zene nagyjából hasonlóan indít, csak míg másutt épphogy a tétel nyitányaként fogható fel az ilyesmi, Jablonsky jobbára erre építi a teljes TTCM zenéjét. Az olyan katasztrófák, mint a "Kemper Gets Whacked", az "Andy Loses A Leg" vagy a "Hock Me Up" egyszerűen elveszik az ember kedvét a zenehallgatástól, ráadásul a végső csata alá íródott tétel ("Final Confrontation") sem több gépdobok és géphegedűk kibogozhatatlan káoszánál, melynek csendes pillanataiban szó szerint másodpercekig nem történik semmi, és azért ez elég kínos. Az album legutolsó tétele, a "Last Goodbye" pedig hiába idézi vissza az alig ismételt, aránylag elfogadható zongorás témát, ha aztán azt is keresztbeszeli valami meglepetésszerűnek gondolt csattanás.