Illei Torquatus szép fordításában Megmutatta, hogy van ész magyar agyában, És hogy nem kell élni kölcsönözött szókkal; Igaz, hogy sok helyen magyar erőszakkal, És az értelemtől olykor elcseppenvén A papokkal útaz sebesen ügetvén. Mondják, hogy Orczynak titkos szekrényében A Múzsák rejtettek kincset szegletében. A vitézi versek ösvénye nehezebb, S a szók méltósága sokkal szükségesebb. Itt a folyó-vizek távúl büszkélkedvén, S mások mélységével titkon nevekedvén, Lassan hömpölygetik arany-fövenyeket, Vagy pedig zúgással forgatják köveket. A szónak ereje változik ellenben, És szerelmet jelent minden e versekben. A kis patakocskák lassú suttogással, Hol nyögnek, hol pedig vagynak sóhajtással, Hol pedig föld alá rejtezvén hallgatnak. Itt már a Nimfák is örömest múlatnak, És olykor öblökben rekesztvén vizeket, E gyönyörű szűzek itt mossák testeket. Szerelmes versek szerelmemnek es. A titkos mirtus-fák ott körül bénőnek, E magános helyre pásztorok sem jőnek. A szerelem anyja magának szentelte, Tiszta szeretetét Dámon ott nevelte, Tovább az erdőnek árnyékos völgyében Ki felel oly bátran mások személyében?
Valaha bájos, lenge leányka, deli legények kedvese voltál; karcsú és szép zerge-bokádra hét hosszú évszázadon át ódákat zengett a letűnt, messzi poéta-világ. Szép voltál egykor s üde, bájos, de az idő már rajtad is eljár; hajdani arcod bársonya ráncos, s fürge bokád csak sánta veréb; vén vagy már, vén, bár nem akarsz annak látszani még. Játszod a szép, tüzes asszonyt s még úgy kelleted önmagad egyre; de aki néked csókokat adjon, nincs már az a poéta sehol – lám, mindenki kerül, kinevet s más tájakra lohol. Te, aki egykor büszke legények, Byron drága szerelmese voltál, csak rongy vagy már, senki, lenézett, egy rosszhírű nő a neved, s tán még egy kis Kónya Lajos, Kucka se hálna veled. Szerelmes versek szerelmemnek filmek. Ők pedig – ó nem kényesek aztán! kis Kossuth-díjért megölelnék tán Lucifert is, az ördögök anyját …. S ha nekik is rossz vagy te, ledér, vajon a csókod, céda leány, mondd, számomra mit ér? …Fáj a szívem, hidd el, nagyon érted, s hozzád én hittel lehajolnék, bármilyen rossz vagy, céda, lenézett, jaj, de erőm már nincs, se hitem, hogy aki rossz, olyan árva, bukott, azt az egekbe vigyem.
Bálintnak 1563-ban egy öccse is született, Ferenc. Szerelmi költészete Jelentősége: ő szervezte először ciklusba szerelmes verseit. Balassit a magyar szerelmi költészet megteremtőjeként tisztelhetjük. Verseiben érzékelhető a reneszánsz ember öntudata, a szerelmet az emberi értékek csúcsának tekinti. Sok szerelmi költeménye fordítás, művein érezhetjük az itáliai reneszánsz és főleg Petrarca hatását. A tőle fennmaradt versek közül a legtöbb vers szerelmi témájú. Szerelmes versek szerelmemnek teljes film. Balassi szerelmi költészetének gyökerei a lovagi költészetig, trubadúrlíráig nyúlnak vissza – a hölgy eszményítése, udvarias hangja, távolságtartó attitűdje miatt. Helyet kapnak benne a virágénekek kedvelt virágmetaforái (rózsám, violám). A női test szépségének kiemelésében, finom hangú erotikus célzásokban pedig ugyancsak a petrarkizmus hatása észlelhető. Témái: a szerelmes költő és szerelme közti távolság különböző udvarló, bókoló gesztusok szerelmének felmagasztalása Balassi Bálint emléktáblája a vízivárosi várfalban (Esztergom) 1593–94-ben az ún.
MK – 8. "Útjaink százfelé válnak, De szívünk egy célért dobog, Nekivágunk a küzdelmes mának, És épít karunk egy szebb holnapot…" MK – 9. Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, MK – 10. "A gyermek – emlék tán mosolyra kelt, De megnyugszunk benne; szép volt s letelt. " (Arany László) MK – 11. "Nem játék a világ! Látni, teremteni kell. " (Babits) Mihály) MK – 12. "A világ ránk tekintve arra számít, hogy vállalunk gondjából egy hazányit" (Baranyi Ferenc) MK – 13. "Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban, És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek" ( Babits Mihály) MK – 14. "Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz, Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj és örülj. Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül, Mint a nyíl s zuhogó patak. Sírfeliratok - Temetkezés szolgáltatás. " (Berzsenyi Dániel) MK – 15. "Vigyázz nagyon, hogy ember maradj holnapra törve a mából, és túl ne lobbanj holnapután a tegnapi lángolástól" (Boór András) MK – 16. "Nézhessen tisztán, meg ne piruljon miattam utódom, …" (Csanádi Imre) MK – 17.
"Az éj komoly, az éj nehéz, Alszom hát Én is" / József Attila/ "Fáj a szívem, a szó kihűl, Bennem a múlt" "Ó áldott anyaföld, itt pihensz, itt" "Szoktatom szívemet a csendhez, Nem oly nehéz ez" "Béke és halálos örökség" / Ady/ "Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek, Engem vár, engem, rohanok" "Az Isten könyörületes, Sokáig látatlan és néma" "A virág elhervad rövid pár nap alatt, De emléked szívünkben örökre megmarad. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. " Lomb, szirom, virág, susogja a szél Hogy emléktek köztünk örökké él. Gyász versek - Istenes versek. Sokat fáradtak az élet tengerén Pihenjetek most Jézus szent szívén
Állt úton-útfélen. Templomok tornyán égre csillogott, setéten állt minden oltáron ott, és határszéleken árválkodott. Odatűzték a magányos tetőre, ezerszám őrködött a temetőre. Ó, még ékszert is csináltak belőle, és olyan megszokott lett… megszokott. Most mégse mernek megindulni rajta, hogy átjussanak fénylő, biztos partra. Úgy rettegik a megszokott keresztet. Sikoltó sírással hidat keresnek. Az az egyetlen út a túlsó partra, nekik gúny, nekik, ítélet jele, mert odalenn nem törődtek vele. De az a gyermek… mintha nem is félne. Mosolygó arccal odalép a szélre, s a nagy kereszten úgy indul a lába, mintha az Isten mentő kezén járna. És az az asszony… nem szédül alá? Ady Endre: Temetés - Meglepetesvers.hu. – hisz a magányos hídon nincsen korlát. Nem! Míg ott lenn pusztaságokon járt, kereszt vezette, kereszt támogatta, s biztos a lépte, bármit üvölt a gyilkos ár alatta. Remegő térddel megindulna más is. – most jó volna a kereszt menedékül! – de meginog s a titkos mélybe szédül. Mind odaérünk. Megáll a szívünk és meghűl a vérünk. S aszerint vár ránk kegyetlen ítélet, hogy lenn a kereszt lelkünknek mivé lett.
A földi bizonyítványt meg se várta. Túrmezei Erzsébet Címkék: gyász, halál, kisleány halála KÉT HAZÁM VAN Két hazám van, első és második hazám. Mindkettőt szeretem. A másodikat akkor igazán, ha az elsőből él az életem. A második a föld és az első az ég. A második a közel, az első: nem tudom, közel vagy messze még. A második hazám virágot ad nekem, kenyeret ad nekem, kaszanyéllel s építőkövekkel miatta kérgezem a tenyerem. Belémélyesztem az ekém vasát, s terem. De ha az első nem ragyogna rám, nem volna más a második hazám, csak sírverem. Mert azt mondanám, hogy nem érdemes. Rigó fütyülne, a pacsirta szárnya dalterhesen nagyon magasan szállna, a szép tavasz-világ zengne, fakadna, bomlana. Lüktetne fában, kőben és szívekben az élet dallama, mégis azt mondanám: nem érdemes. Ugyan miér', Ha minden véget ér? A lomb lehull, tavaszra jő a tél, még a bimbóból is halál beszél. De én nem mondom, hogy nem érdemes, és töröm az ugart, és mindegy nekem, akármeddig tart. A téli fák csontujjaira is békésen rámosolygok: majd kihajt.