Ha egy társasházban lévő irodáról vagy lakásról van szó, a jogügyletben résztvevő szereplők a legtöbbször megelégednek a tulajdoni lap beszerzésével és nem bajlódnak azzal, hogy további lényeges dokumentumokat is beszerezzenek. Az egyik ilyen dokumentum a társasház alapító okirata, amely sok fontos információt tartalmaz. Az alapító okirat célja ‒ leegyszerűsítve ‒ az alapvető tulajdoni viszonyok rögzítése. Az alapító okirat bevezető részében találhatóak a társasház alapadatai (elnevezése, címe, helyrajzi száma és alapterülete). Elkülöníti egymástól és fel is sorolja a közös-, valamint a külön tulajdonba tartozó részeket (ezeket általában külön fejezetek tartalmazzák). A közös és külön tulajdon meghatározása azért lényeges, mert az alapján dönthető el, hogy ki jogosult afelett rendelkezni: közös tulajdoni részről a társasház közgyűlése, míg a külön tulajdoni részről maga a tulajdonos. Emellett, az alapító okirat rögzíti a külön tulajdonhoz tartozó közös tulajdoni hányadot (eszmei hányadot) is, amely a külön tulajdon tulajdonosát megillető rendelkezési jog mértékét határozza meg a közös tulajdon vonatkozásában (ez legtöbbször a társasházi közgyűléseken való szavazáskor nyer jelentőséget és lényegében a külön tulajdonost megillető szavazati jog mértékét jelenti).
A társasházi alapító okiratot és annak módosítását közokiratba vagy kamarai jogtanácsos, illetve ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.
Budapest, 2012. március 23., péntek (MTI) - Kilencven éve, 1922. március 25-én halt meg Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, a magyarországi nőképzés ügyének kiemelkedő alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja: Hugonnay Vilma 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben egy grófi család ötödik gyermekeként. A szeretet hiányát korán megtapasztalta, mert tüdőbeteg édesanyja gyermekeit - a fertőzés veszélyétől tartva - naponta csak néhány percig láthatta. Vilmát házitanító oktatta, majd egy leánynevelő iskolába került, és 18 évesen férjhez ment a nála húsz évvel idősebb Szilassy György földbirtokoshoz. Rövid ideig Vasadon éltek, majd Pándra költöztek, ahol az ifjú feleség sokszor töltötte napjait magányosan. Unalmát enyhítendő szépirodalom helyett orvosi könyveket tanulmányozott, és gyógyította a körülötte élőket. Egy újsághirdetésből tudta meg, hogy a zürichi egyetem orvosi fakultásán nőket is képeznek, s külföldieket is felvesznek. Vilma rögvest beadta jelentkezését, tanulmányainak költségét - mivel férje vagyonuknak már nyakára hágott - ékszerei eladásából teremtette elő.
Az ünnepségen jelen volt Ferencz József is, aki így bátorította az asszonyt: "Örülök, hogy a grófnő az első magyar orvosnő, de ugyebár praktizálni fog, mert a tudománynak csak akkor van becse, ha azt értékesítik. " Hugonnai ezután már hivatalosan is folytathatott orvosi gyakorlatot. Elsősorban nőkkel és szegény betegekkel foglalkozott, sokaktól fizetséget sem fogadott el. Súlyosabb állapotú betegeit fáradságot nem kímélve, hosszabb időn át is, naponta meglátogatta. Küzdelme a nőmozgalom küzdelmévé vált Szakmai és közéleti aktivitása a diploma megszerzése után sem lankadt. 1899 tavaszán sajtóvitát folytatott Pap Samu országgyűlési képviselővel, aki élesen kritizálta a nők jelenlétét szellemi pályákon. Részint ez ösztönözte arra, hogy megírja A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát, amelyben többek között megjelölte a nők szerepét is, például a betegápolás és az egészségügy területén. Ezért vállalta 1907-ben Fischer-Dückelmann A nő mint háziorvos című könyvének magyar kiadását, amelyet saját tapasztalataival is kiegészített.
A betegek ápolása, gondozása időtlen idők óta a nők feladatkörébe tartozott, a 19. század végéig mégis elképzelhetetlen volt, hogy asszonyok gyakorolják az orvosi hivatást Magyarországon. Hugonnai Vilma Svájcban szerzett orvosi képesítést, ám húsz évnyi szakadatlan küzdelmébe került, hogy diplomáját honosítsák. Úttörő volt, akinek minden tudományos területen dolgozó nő sokat köszönhet. Hugonnai Vilma katonai díszoklevele / Wikipedia A tudományok művelése a 19. század második felében a férfiak kiváltsága volt, az egyetemek kapui a nők előtt zárva maradtak. A nők társadalmi szerepéről való közvélekedést jól tükrözi Madách Imre A nőről, különösen esztétikai szempontból című székfoglalója, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián olvasott fel 1864-ben. Ebben így ír: "A nő szívén keresztül gondolkodik. (…) Teremtő géniusz híjával az emberiség szellemei közé nem emelkedik. (…) S soha a művészetet és a tudományt lényegesen előre nem vitte. " Hugonnai Vilma, aki fiatal hölgy létére nem a romantikus lányregények, hanem a természettudományok iránt érdeklődött, ekkor 19 éves volt.
Ekkor letette a szülésznői vizsgát; az otthonában nyitott rendelő kapuján ott állt a felirat: gróf Hugonnai Vilma okleveles bába. Házassága időközben végleg felbomlott, s miközben betegek sokaságát kezelte, anyagi nehézségekkel küzdött. Ekkoriban írta A nők munkaköre című tanulmányát. A nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást, és minden olyan szervezkedésben részt vett, ami a nők egyenjogúsítását tűzte célul. "A tudománynak csak akkor van becse, ha azt értékesítik" 1887-ben végre hozzá illő társat talált: férjhez ment az eozinmázat felfedező vegyész, akadémikus, műegyetemi tanár Wartha Vincéhez. Férje kérésére és buzdítására felhagyott szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel foglalkozott. Ezekben az években is folytatta a küzdelmet orvosi oklevelének elismertetéséért, ami ekkorra már a nők általános problémáját jelentette. 1895-ben végre királyi rendelet született arról, hogy nők is folytathatnak egyetemi tanulmányokat Magyarországon. Hugonnai Vilma 1896-ban újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, s 1897. május 14-én, diplomája megszerzése után húsz évvel, 50 évesen orvosdoktorrá avatták.
Vilma nem vitatkozott. Ismerte férje emberszeretetét. A doktornőt harmadnap éjféltájt egy szegény munkásember felcsengette. Súlyos állapotban lévő gyermekének kért segítséget. "Menjen csak, menjen és vigyen magával mindent, amire szüksége lehet" – törődött bele a realitásba a férj. Máig is fennmaradt feljegyzéseiből kiderül, hogy betegei foglakozásukat tekintve az összes társadalmi réteget képviselték, úgy mint: "utcán köszörűs, grófnő, nagybirtokos neje, napszámos felesége, szerkesztőségi korrektor, Ganz-gyári munkás, honvéd százados, cselédlány, jelenleg állás nélküli, dohánygyári munkás" stb. Megjegyezte, hogy sok esetben eltekintett a honoráriumtól. Miután úgy érezhette, hogy élete révbe érkezett, egymás után két családi tragédiát is át kellett élnie: 1908-ban Vilma lánya az akkor még gyógyíthatatlan tüdővészben hunyt el, férje pedig mind jobban szenvedett a Parkinson kórtól, majd 1914. július 20-án ő is távozott az élők sorából. Mindkettőjüket Vilma személyesen, féltő szeretettel ápolta, az utolsó óráig mellettük volt.
A Bábaképző Intézetben is oktatott, és kiterjedt egészségnevelői munkát folytatott. A korszerű egészségügyi ismereteket privilegizált és alávetett helyzetű nőknek egyaránt igyekezett közérthető nyelven átadni. Számos szakmai publikációja közül legismertebbé A nő mint háziorvos c. könyve (átdolgozott fordítása) vált. A hímsoviniszta politikusoktól később sem szabadult, 1907-ben például Kmetty Károly képviselővel volt kénytelen vitázni. Kmetty megrettent a szerinte túlságosan sok hallgatónőtől (akik akkor is csak kétszázan voltak, a többezer férfi hallgató mellett), és a jelenségben egy új nőtípus, a "női szörnyeteg" megjelenését látta. Hugonnai egyebek mellett kifejtette, hogy a nők kenyérkereső munkája és a házasfelek egyenlő műveltségi szintje a családi élet szempontjából inkább még előnyös is, egyben arra is kitért, hogy a nehéz fizikai munkától bezzeg soha senki nem féltette a nőket. Nem a nők létesítették a "feminismust", hanem a férfiak, midőn buzdítják, serkentik a nőket méltányos jogaik kivívására - írta.