A gyorsvonat étkezőkocsijában találkoztam Gecső Bélával, a dúsgazdag Gecső Zoltán fiával. Nagyon megörültünk egymásnak. - Hova utazol? - kérdeztem. - Pestre megyek, ott maradok. Nem bírom ki itthon. - Az apáddal? - Igen, vele is mindig hadilábon állok, tudod... napszámok és efféle miatt. - Persze, a szocializmus nem tetszik az öregúrnak. - És legkevésbé az, hogy én magam is szocialista vagyok. - Nem is illendő dolog egy ötszáz holdas birtok leendő örökösétől. - Most azonban más okaim is vannak, hogy elmenjek hazulról. - Micsoda okok? - Hát nem hallottad az esetemet? - Nem én! - Hát barátom, úgy nézz rám, hogy én embert öltem. - Ne beszélj! - Úgy van, embert öltem. Milyen egyszerűen mondom, mi? És milyen átkozottul egyszerű dolog volt az! Hallgass csak ide. Július huszadikán történt, most két hét előtt. Gyilkosság – Wikiforrás. Éjfélkor bújtam az ágyba. Fájt a fejem, nem tudtam aludni. Már egy jó órája hánykolódtam, amikor egyszerre fűrészelő, őrlő zajt hallok. Egészen véletlen volt, hogy a fájós fejemet egy pillanatra falhoz szorítottam.
Ennek itt a vége. Együtt sikerült tönkretenni magatoknak a kommentelést.
És ez?... Micsoda? hannes Livingstone és Anna Livingstone folyó hó 15-én felkeresik Archibald és Oliver Yolland grófokat... A gróf sokáig ült a papírral a kezében, aztán felelt. Hogy a grófok szívesen látják... És 15-én megjöttek a vendégek. Sajnos, a leány hangja alig változott, és kissé különös volt népiességével az ódon falak között. De a gróf észre sem vette. Ő nem vett észre semmit. Csak nézte a lányt. - Rémes ember vagy, öregem - mondta Livingstone. - Húsz éve ismerlek, de még most sem tudom, ki vagy. - Én annál inkább - mondta Anna és sugárzott. - Makacs! Makacs gyerek! Igen, igen, hiába néz, kedves hódító úr! Én azért férkőztem a közelébe, hogy nevetségessé tegyem. Azután én lettem nevetséges... Az apám készítette elő Urungiban a csúfos blamázst, és nekem kellett volna világgá kürtölni. Gyűlöltem, mert úgy éreztem, hogy minden baj maga miatt ér bennünket. Aztán... Egyszer csak nem tudtam gyűlölni... És most ez lett belőle... - Mi?... - kérdezte mohón a gróf. A dráma – Wikiforrás. A lány elpirult. - Amikor ott betegen mindent elmondott, és diktálta a levelet... Akkor már... Szóval... Meg akartam menteni... De a riport is kellett, megállapodtam már Forsterrel.
Még egy iskolakönyvben sem említik meg azt, hogy egyáltalában élt e világon... De rászólt valaki. Egy rendőr. - Hé, hé, hé, ne ölelgessük már azt az oszlopot!
A nagyságos asszony hallgatott. – Ma nem kell vacsora, – szólt a férj – ma kint vacsorálunk. A lány egy szó nélkül sarkonfordult s elment. Az asszonyka így szólt: – Látta milyen dühös?... s tudja mért: mert ő: nem én... mert ő szeretne idebenn lenni s azt szeretné, ha én volnék odakinn, az ő cselédje, mert érzi, hogy az a munka, amit ő végez, éppen olyan értékű, mint amit én végzek és az, amit maga végez: mert maga egyáltalán ne legyen elbizakodva: maga nem tulajdonosa a feleségének, s nem gazdája a cselédjének: maga egy éppenolyan nulla, mint a másik kettő, vagy a másik kettő éppenolyan érték, mint maga. És tudja, ha mégis van magában érték, mennyi van? – Mennyi? – Amennyi szerelemre képes tud lenni. – Kis babám, bocim, – dünnyögte a férj – mintha, soha össze nem koccant volna a szavuk s az érzésük, – maguk nők: maguk... Függöny ajtó helyett mvm. hogy ennyire csak a szerelemnek élnek, s csak a szerelemből... – Csak szeretnénk... – mondta halkan az asszonyka – de nekem még iskolába kellene járni... – Dedóba... – mondta a férje, s megcsókolta... Az asszony összevonta szemöldökét: – Nem kell nekem sem dedó, sem iskola, sem színház: csak maga ne lépjen ki soha ebből a házból... A férj ravaszul mosolygott, szerencsére már nagyon alkonyodott s nem látszott az arcán sem a mosoly, sem a ravaszság: – Soha.
Ha lehet egyáltalán egy olyan nagy komponista, mint John Williams pályafutásában csúcsról beszélni, akkor ez valószínűleg a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójára tehető. Persze ez nagyon szubjektív, hiszen a kilencvenes években éppúgy a topon volt, mint amennyire a kétezres évek első felében, ám mégis a nyolcvanas évek eleje lehet esetében a karriercsúcs. Star wars v rész a birodalom visszavág youtube. Ekkor komponálta máig legnépszerűbb zenéit, de ekkor nevezték ki a Boston Pops Orchestra vezetőjének is. Amihez ekkoriban nyúlt, az csak jó lehetett, és természetesen nem volt ez másként "A Birodalom visszavág" esetében sem. A "Csillagok háborújá"-val nemcsak saját pályafutásában alkotott valami újat, hanem a teljes filmzene-irodalmat tekintve is igen jelentőset hozott létre, ebből kifolyólag nem kis feladat, felelősség és bátorság volt részéről újra elmerülni ebben a világban. "A Birodalom visszavág" esetében ötödik alkalommal dolgozhatott kedvenc zenekarával, a London Symphony Orchestrával, mellyel egyébként az első "Star Wars"-mozi hozta őt össze, s gyakorlatilag azóta sem szakad el tőlük, ha filmzenéről van szó.
Helyenként a nagy múltú együttes mind a 104 tagjára szükség volt a score esetében, de többnyire 80-90 fővel zajlottak a felvételek. Olykor különleges összetételre is szükség volt, például a "The Battle of Hoth" esetében kifejezetten szokatlan a hangszerelés; öt pikoló, öt oboa, nyolcféle ütőhangszer, két zongora, három hárfa, illetve a szokásos zenekari felállás kellett az eljátszásához, s minderre azért volt szükség, hogy a szokatlan külsejű birodalmi lépegetők kellően ijesztő zenei aláfestést kapjanak. Star Wars A Birodalom Visszavág | Star Wars A Birodalom Visszavag. Mindössze két hét alatt rögzítették az igen hosszú score-t, ezt az időt pedig akkoriban kevesellte is a szerző, pláne, hogy a bakelit kiadásra is külön fel kellett játszani az oda kiválasztott tételeket. Williams úgy gondolta, hogy a régi témákat fejleszteni fogja, így elérve azt, hogy valami olyan jöjjön létre, ami új, de ugyanakkor érezhetően a már létező muzsikán alapul, végül pedig egy olyan megoldást gondolt ki, melyben ezt a koncepcióját nemcsak a régi dallamokra, hanem a stílusra és a hangulati elemekre is kiterjesztette.