Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.
LEgfrissebb hírek Ausztrál Nagydíj tv-közvetítés – ne maradj le semmiről!
Tilos az ékszer!
83 éves korában meghalt Avar János újságíró. A hírt Hann Endre közölte Facebook-oldalán. A Medián ügyvezető igazgatója azt írta, hogy Avar Jánost három héttel ezelőtt megműtötték, és a műtét után nem ébredt fel az altatásból. Itthon Avar János Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit. Feliratkozom a hírlevélre
A Klubrádió szűkszavú közleményben jelentette, hogy elhunyt az egyik legnagyobb formátumú hazai újságíró. A rádió weboldalán tette közzé az alábbi nyilatkozatot: Avar János újságíró, korábban a Magyar Nemzet amerikai tudósítója, aki a Klubrádiónak korábban rendszeres vendége volt, 83 éves korában meghalt. Később bővebben is megemlékezünk róla. – jelentette a Klubrádió. Avar János 1938-ban született Rozsnyón. 1960-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1961–1970 között a Népszabadság munkatársa volt. 1966 óta rendszeres kommentátor a Magyar Televízióban. 1970–1999 között a Magyar Nemzet munkatársa, majd főmunkatársa volt. 1971–1975 között, valamint 1989–1993 között washingtoni tudósítóként dolgozott a Magyar Nemzetnél. 2002-től 2010-ig a Vasárnapi Hírek főszerkesztője volt. Munkásságát Rózsa Ferenc-díjjal jutalmazták 1985-ben. Legyen könnyű neki a föld. Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban -- hirdetés -- -- hirdetés --
83 éves korában elhunyt Avar János újságíró, a Magyar Nemzet korábbi amerikai tudósítója, az ATV Újságíróklub című, 2014-ben megszűnt heti politikai elemzőműsorának rendszeres szereplője, a Klubrádió rendszeres vendége – az újságíró haláláról a Klubrádió számolt be elsőként. Avar János Wikipedia oldala szerint 1938-ban született Rozsnyón. A Rózsa Ferenc-díjas újságíró, diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. 1961 és 1970 között a Népszabadság munkatársa volt. 1966-tól lett rendszeres kommentátor a Magyar Televízióban. 1970 és 1999 között volt a Magyar Nemzet munkatársa, majd főmunkatársa. 1971 és 1975 között, valamint 1989 és 1993 között washingtoni tudósítóként dolgozott a Magyar Nemzetnél. 2002-től 2010-ig a Vasárnapi Hírek főszerkesztője volt. Az Újságíróklub több mint egy évtizeden át volt képernyőn.
A fájdalom, amit érzek, az én fájdalmam, a kín az én kínom, a bánat és a szomorúság az enyém. És az elviselhetetlen hiány. Kései gyerek lévén számomra természetes közeg volt az idősebb emberek társasága. Szüleim negyvenévesek voltak, amikor megszülettem, vagyis már nem a húszas-harmincas éveikben jártak. A családban voltak idős emberek, köztük Ági, imádott nagynéném, aki maga volt a bölcsesség: mintha róla mintázta volna Lessing Bölcs Náthánját. A szüleim baráti köre, amelyhez magam is ragaszkodtam, ugyancsak idősebb emberekből tevődött össze. Elmondhatatlanul sokat tanultam tőlük, tudásukból, történelmi tapasztalataikból, örömeikből és bánataikból, humorukból és fájdalmaikból. Amikor a szüleim elmentek, három idősebb ember maradt az életemben, afféle pótanyaként és pótapákként: Heller Ági, Bitó Laci és Avar János. Ági 2019 nyarán hagyott itt, Laci alig több, mint két hete. És most János is magamra hagyott. Naponta ötvenszer hívott, volt, hogy bosszantott, hiszen épp írtam, vagy olvastam valamit, avagy egyszerűen a barátaimmal voltam.
Olyan békeharc lesz, hogy kő kövön nem marad – hangzott a vicc az ötvenes években, amikor e sajátos szóösszetétel a csapból is folyt. Hát Szíriából hovatovább valóban már csak kövek maradnak, de végre-valahára mintha a békeharc is kezdődne az évek óta kilátástalan háborúban. Stílszerűen persze harccal, ám azt megannyi – gyakran szintén hosszan elhúzódó – békekonferencia során is tapasztaltuk, hogy az egyezkedő hadviselők közben a fronton próbálják javítani alkupozícióikat. S mert Szíriában sok front van és mindenkinek több ellensége is, nemcsak az egyetlen közös: az iszlámista terrorállam, amelyet muszáj megsemmisíteni, senkinek sem közömbös, hogy a fegyvernyugvás majd hol húzza meg a határvonalakat. Annyit sejthetünk, hogy aligha ott, ahol még 1916-ban a brit–francia diplomácia, éppen azokat a belső etnikai, vallási, törzsi erővonalakat hagyva figyelmen kívül, amelyek most kaleidoszkóppá teszik Szíriát és Irakot, e hajdan gyarmatosító önkénnyel kialakított két államot. Ha az órákkal az Obama–Putyin találkozó után elkezdett orosz légicsapások valóban meglepték Washingtont (és nemcsak az elnök alibijét akarja bizonygatni a Fehér Ház), akkor az amerikai kormányzat tényleg amatőr volna, ahogyan ottani bírálói – már javában folyó választási kampányukban – állítják.