Végtelen jel Tetoválás Minták Képek | Tattoos, Infinity tattoos, Tattoos for women
Végtelen jel Tetoválás Minták Képek | Tattoos, Cool tattoos, Infinity tattoo
Az ouroboros sok más kultúrában és környezetben is megjelenik. Jormungand a norvég legendában olyan nagyra nőtt, hogy körülöleli a világot, és megragadja saját farkát a fogaiban. Ő őrizte az Élet Fáját. A dél-amerikai bennszülött népek meggyőződése, hogy a világ korong formájú, mely szélén egy kígyó tekeredik körbe, miközben saját farkába harap. Kapcsolódó szimbólumok: enso, kör, végtelen jel
Végtelen jel Tetoválás Minták Képek - Westend Tattoo & Piercing | Infinity tattoos, Infinity tattoo designs, Tiny tattoos
És a folyamnál dús várost talált, Melynek csodáján a nap is megállt. Mi volt a cseppvíz, a levelke s toll? Az amivel hazádnak tartozol: Mindenből, amivel bírsz, egy parány, De összetéve roppant adomány, Mi volt az oltár? Kárpát bércfala; S a kis leány? honunk jobb angyala.
0 Ismertetők Ismertető írása szerző: Traugott Bromme Információ erről a könyvről
Fakó füzek között, A puszta téreken, Beteg hullámival Megy némán, ridegen. Útjában egy virág Még néhol felvirít, De ő ábrándosan A tündérhonba szít. Tengeri állat átlátszó vér szava. S amint megy zajtalan Bozontos part alatt, A csalfa déli hölgy Tovább tovább halad, És tündérkerteit, És lenge sátorát Látatlan kezei Mélyebbre helyzik át. - Lomhán, erőtlenül. Alább megy a patak, S mind inkább elvadúl A szürke sivatag; Zord sásnak élei Hasítják a szelet, Kísértő zene szól A halvány nád felett; Már a szegény patak Nem látja partjait, A tündérképeket, Melyeknek álma hitt; Vad puszták kebelén Ott áll védetlenűl: S a csalfa délibáb Szélszárnyon elrepűl... Mint emlő, honnan az Édes kis gyermek leszakadt, A forrás a hegyen Kiszárad terhes bú miatt... S a szomjazó patak A róna sik csészéiben Pang, romlott vér gyanánt Álcsillogással, betegen. Nézd vad növényzetét, Hajának zordon szálait, S a kór virág alatt Zaj nélkül fekvő árjait! Benn undok állatok Tenyésznek számlálhatlanúl, Mint a rosz szenvedély, Midőn az emberszív elaljasúl.
1 Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul, a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull; torlódik ember, állat, szekér és gondolat, az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad. Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban, tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál, vagy korhadt fának odván temetkező bogár. 2 Kilenc kilométerre innen égnek a kazlak és a házak, s a rétek szélein megülve némán riadt pórok pipáznak. Itt még vizet fodroz a tóra lépő apró pásztorleány s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj. 3 Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Tengeri állat átlátszó vér és. Fölöttünk fú a förtelmes halál. 4 Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - Így végzed hát te is, súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. Der springt noch auf, - hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen.
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Ó nézd! Zsolozsmás tiszta a reggel és szerelmes szavainkkal elszáll a köd és minden tiszta lesz. Ragyogj! Nézd, csillog a tenger és üvegpartokon cseng a faragott hullám a nap alatt! Ó fény, ragyogás, napszemü reggel! Imádkozz! és mutasd meg magad, mert üvegpartokon állunk és átlátszók vagyunk. Vojtina ars poétikája – Wikiforrás. Vérünk, mint szentelt, metszett pohárban aranyszínü bor: csillog hidegen. Imádkozz, imádkozz értem! Ó csengenek a partok és remegnek; torkunk áhitatot küld a ködök után és megsímogatjuk a napot a szemeinkkel és a szemeink fájnak! Zenés üvegpartokon szeretlek és imádkozz ó imádkozz értem! mert csillogó reggeleken is kiáltom, hogy érted csillognak a megcsengő partok és érted a napszemü távol!
Akarsz repülni? hát csak rajta! höss!... Hanem szárnyadra ólomsúlyt ne köss. Bár fontos a földszint némely való: Ott fenn, a hígban, nem neked való; Kivéve hogyha tán bölcsen rakod Mint léghajóba, megmért súlyagod: Már táncol a gömb, mint betyár lova, Kit nem bocsát a csárda oszlopa, Már fel s alá kapkodja üstökét Hogy elszakítsa tartó köldökét, Recseg az oszlop, enged a kötél, A tenger néző szívszorongva fél Hogy felnyilallik a könnyű golyó, S egy perc alatt eltűn a léghajó, El, végtelen világokon keresztül, A semmibe, örökre, mindenestül!... Tengeri állat átlátszó vér sorozat. De te nyugodtan ülsz még a kosárba', Előtted óra, és a percre várva Midőn kiálthatsz: "a kötélre! vágd! " S többé a földdel semmi cimborád. Ám érzi súlyát a szélházi gömb, Megemelinti és azt mondja: öhm! Lassan, nehézkesen úgy szárnyra kel, Mint bérci sas ha nagy zsákmányt cipel. És ím! előtted ég és föld kitárul, Nézhetsz föl és le a közös határrul: De, hogy ne szálljon vakmerőn veled, A léghajót csinján mérsékeled, S midőn egekbe igy zarándokol: Azt sem felejted: "hátha lebukol! "
Tele vagyok, dallal vagyok tele, Nem, mint virággal a rét kebele, Nem mint sugárral, csillaggal az ég: De tartalmával a "poshadt fazék, " Vagy mint csatorna, földalatti árok, Amelybe nem csupán harmat szivárog. - Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább: Feszít a kóranyag, a zagyva táp. Olvastam egypár száz kötetre ment Regény-, beszély-, poéma-speciment: Kit meg ne rontson aztán ennyi zöld! s Ne rágjon ennyi éretlen gyümölcs! - Melyből világok lettek, a kaosz - Bennem hasonló zűr támadt ahoz, Hemzsegve tarkán "mint a beteg álma": Lássuk, ha e zűrből valami válna. Költő leánnyal, borral nagyralát: Tőlem ne várja senki már dalát. Bort... legfölebb ha néha megiszom: S a szerelem... rég volt az! rég bizon. Én is szerettem: (oh, ez édes emlék Szivemre most is oly enyhítve ömlék! Három rege – Wikiforrás. ) De halkan, zaj ne'kül... mint a virág Egymásra hajlik és hangot nem ád Midőn felpattan illatos pora S elönti a kéj boldog mámora. Egy mukkomat se hallád, vaksi hold!... (Látta-e, nem tudom, vagy ott se volt); Nem kiabáltam a természetet, Csak érzém, mit szivembe ültetett; S midőn szerelmet a leánynak esdék: Nem oly szagú volt mint a nyomdafesték.